Járványügyi híradó

Van nekünk most ugye - pontosabban Siminek, nem is értem, mi ez a "nekünk", sosem szerettem magamat is belevonni a gyerek ügyeibe, mint például lázasak vagyunk, megy a hasunk, kijött az első fogacskánk ésatöbbi - szóval felütötte a fejét nálunk a "bájámhimjő".
Az egész úgy kezdődött, hogy nagyjából 6 héttel ezelőtt, vagyis alig, hogy elkezdtük a bölcsit, lett egy darab bárányhimlős kislány a bölcsiben. 4 hete szólt a gondozónő, hogy már a mi csoportunkban is "tombol" (igen, ezzel a szóval mondta) a kór. Csak néztem rá boci szemmel, mire megjegyezte, hogy egy, azaz egyetlen gyermek a 12-ből, már elkapta...

Na, attól fogva kezdtem Simit minden este fürdés előtt (és a biztonság kedvéért utána is, hátha pont fürdés alatt jött ki az első pötty) alaposan átvizslatni, különös tekintettel a hajlatokra, hogy akkor himlős-e vagy sem. És nem volt az. Megnyugodtam, hogy tutira megúsztuk, mert addig csak 2 gyerek fertőződött meg Simiék csoportjából, azt hittem, akkor ennyi és kész.
Múlt vasárnap nem vittük Simit istentiszteletre, mert anyu felajánlotta, hogy vigyáz rá, és bevallom, nagyon megkönnyebbültem, mert épp csak kigyógyult a takonyból. Mondtam is magamnak (meg minden érdeklődőnek), hogy jó is, hogy otthon marad, így legalább biztos, hogy nem kap el semmit. Nekem meg mindenképpen muszáj dolgoznom az utolsó két hétben, én vállaltam a téli ünnepek leszervezését az oviban, és ezek ugye most vannak, úgyhogy bármi áron óvjuk és védjük a csepp gyermek egészségét és édesanya munka jellegű terveit. És akkor hazamentünk, és akkor gyorsan levetkőztettem a gyereket, mert már késő volt, és akkor levert a víz. Jó, a  fürdőszobában amúgy is 32°C van a két radiátor miatt, de ez most amiatt a 4 pötty miatt volt, amit a hasán láttam. Csukott szemmel fordítottam meg a kölköt, hogy hátha nem, ugye nem, biztos hogy nem bárányhimlős. Pedig az volt, mert a hátán, egész pontosan a jobb lapockáján már nemcsak pötty, hanem egyenesen hólyag volt. Még jó, hogy nem vittük, és nem fertőzünk meg vele egy csomó embert, akikre kb. karácsonykor jöttek volna ki az első pöttyök.

Hétfőn akartam dokihoz vinni, de végül az eső miatt nem mentünk. Gondoltam, semmit nem tudna az orvos egy himlős gyerek kezeléséhez hozzátenni, végül is nem 40°C-os lázas, tüdőgyulladt gyerek, akinek azonnal antibiotikumra van szüksége. Így aztán megspóroltam magamnak bő 2 km szakadó esőben való sétát. Persze másnap mentünk, de épp voltak a fertőző váróban (kb. 6 négyzetméter), és egyszerre csak egyvalaki lehet bent, így a már előttünk lévő gyerek is kint volt az anyjával az udvaron, mi meg hát csatlakoztunk. Még jó, mindezt nem szakadó esőben kellett, mert fél óra ázás nem esett volna jól. Így csak szimplán hideg volt, de azt meg ki lehetett bírni.

És valóban himlő, és idén már nincs bölcsi. És akkor egy hét szabi, mert azért csak nem sózok egy himlős gyereket senkire.

Terveket szőttem a hirtelen felszabadult egy hétre: ablakpucolás, minden ruha kivasalása, ajtók lemosása, és ami még belefér. Ebből csak a vasalás valósult meg úgy 80%-ban, a többi nem. Nyűgös volt, néha 38°C-ig is felment a hője, vakarózott, bújt, és nem sajnáltam, hogy otthon maradtam, mert csak az anyjával volt jó neki. Adtam a Fenistil cseppet, hogy ne viszkessen, és amitől köztudottan minden gyerek agyonvert kutya módján alszik, hát az enyém nem. Óránként felkelt(tett engem), sőt, volt, hogy ennél is gyakrabban. Kipurcantam. Ugyanis hiába a szépen gyógyuló pöttyök, ez még mindig nem hagy aludni (mondjuk, sose hagyott). Ma pl. olyan fáradt voltam a munkahelyemen (mert már mamaszolgálat van, vége a szabinak), hogy a jobb szememnél konkrétan látótérkiesésem volt, meg villódzott minden. Ez eddig csak ritkán jött elő, olyankor, amikor már nagyon padlón voltam alváshiányból kifolyólag.

Komolyan elgondolkodtam azon, hogy itt a szoptatás vége, és kész. Aludni akarok. Annyira fáradt vagyok, hogy arra nincsenek szavak. És ami a legnagyobb baj, hogy a fáradtság nálam abban mutatkozik meg, hogy állandóan ideges vagyok, kiabálok, csapkodok, gyakorlatilag kifordulok önmagamból. De ugye itt van a lelkiismeretem, hogy mégis hátha kell még neki az összebújás, és ugye itt a bölcsi, az is stressz. Pedig tudom, hogy csak cuminak használ. De amilyen szerencsétlen vagyok, leszoktatom, és ugyanúgy ébredni fog, mint eddig, csak azért, hogy neki legyen igaza. Nem tudom, mit csináljak. Viszont aludni akarok. Nem egy órát egyhuzamban, vagy ünnepnapokon akár hármat is, hanem nyolcat, de minimum hatot. Ennyire komoly igényeim vannak. Különben rövid úton begolyózom, ez tuti. Mégis csak jobb egy normális anya és egy szopásmentes gyerek, mint egy szopó gyerek és egy meggárgyult anya. És hát igen, már 2,5 éves elmúlt. Ilyenkor már simán odaadják a gyerekek a cumit a Mikulásnak, süninek, kiét épp ki viszi el. Tavaly elgondolkodtam Evelin írásán, hogy esetleg egy süni elé vetem magam, de letettem róla. Most -szintén egy poszt miatt- a Mikulásnak akartam magam adni (nem úúúúúgy, persze, hogy nem, csak a mellemet, jó, azt sem úúúúúgy, tudjátok, áh, mindegy), de erről is lemaradtam. Mi legyen? Aludni akarok. Önző vagyok? Sajnos, akkor is aludni akarok.

Ja, visszakanyarodva az eredeti témához: gyógyul, már sebes, nem lázas, nem fertőz. Karácsonyra talán nyoma sem lesz.

Mikor beteg a gyerek?

No az enyém éppenséggel most. De nem is időbeni kérdés volt ez a "mikor", hanem inkább olyasmi, hogy szerintem akkor beteg, ha..., az orvos szerint meg akkor, ha... és így tovább. Ha jól megnézzük, alapvetően három embercsoport dönti el, hogy mikor beteg a gyerek. 

Első körben van ugye az anya (szülő), ebből rögtön két alcsoport is létezik, úgy mint a tüneteket produkáló gyerek anyja, illetve a többi gyerek anyja. Ez nagyon különleges csoport, mert a saját gyerekünk egészségi állapotától függően tartozunk hol az egyik, hol a másik csoportba.

Vannak még a közintézményekben dolgozó nevelők/pedagógusok, akik szintén jogosultak a gyerek egészségi állapotát felmérni. És hát nem utolsó sorban létezik az egészségügyi személyzet (doktornéni/bácsi, kinek mi jutott), aki arra hivatott, hogy diagnosztizálja az ember gyerekét sújtó kórságot. Közel 17 évnyi pedagógusként eltöltött év, majd' 15 évnyi anyaság, és jó néhány óra orvosi rendelőben való várakozás után arra a következtetésre jutottam, hogy a fentiek az esetek többségében egyáltalán nem értenek egyet a bizonyos tünetegyüttest mutató gyerek állapotának megítélésében.

Vegyünk csak alapul egy egyszerű náthát, ami mondjuk kicsit már "begorombult", és sűrű, zöld takony folyik a gyerekből, nagyjából a bokájáig lógva, és mellé köhög is olykor. Ez nem kirívó eset, kábé mindennapos az összes bölcsiben, oviban, és az iskola legalább első két évfolyamán. Nézzük sorra, ki mit gondol.

Az anya, akinek taknyos a gyereke

Hát valóban, mintha kicsit náthás lenne. Igazából reggel ki kell szívni az orrát, meg csepegtetem is neki, de amúgy tényleg semmi baja. Nem, nem lázas, picit néha köhög meg tüsszög, ha épp nem kap levegőt a sok takonytól, mert fújni nem tudja rendesen, de amúgy egyáltalán semmi baja. És különben is, mindenki pont ilyen beteg náthás, mint az enyém.

Az anya, akinek épp nem taknyos a gyereke, mert mondjuk most volt otthon vele két hétig

Basszus, jövő héten megint otthon leszek. Itt van ez a gyerek tök betegen, térdig lóg a taknya, köhög, mint egy tüdőbeteg, mindenhová köpködi szét a kórságot, a frász törné ki az anyját, hogy nem gondol a többire? Én kikúrálom, ez meg behozza, orvos nem látta, az hétszentség, mert biztos otthon tartaná. És az óvónénik meg miért nem zavarják haza, hát mindenkit elfertőz?!

A pedagógus

Csóri gyerek, már megint milyen állapotban van?! Hiába mondom az anyjának, hogy rosszul érzi magát, másnap itt van újra igazolással, hogy egészséges, az orvos szava meg szent. Amúgy meg sajnálom is szegény anyját, nincs segítsége, előbb-utóbb a munkahelyén is szóvá teszik, ha sokat hiányzik. De mit csináljak, muszáj megmondanom, hogy beteg, hát itt van a többi, azoknak is van szülője, azok is dolgoznak, így nem lehetne közösségbe járni. Na jó, azt megértette az anyuka, mikor ideállított az orrcseppel, hogy naponta 4x kellene csepegtetni és kétszer itt nálunk, mert úgy jön ki a négy, hogy azt azért már mégse. Az a gyerek, akinek orrot kell szívni és orrcseppre szorul, annak otthon a helye.

Az orvos

Megint egy náthás. Mit csináljak vele? Otthon kellene maradnia pár napot minimum, de ismerem az anyját, dolgoznia kell. Végül is csak egy nátha, csepegteti az orrát, porszívózza, előbb-utóbb meggyógyul, csak lassabban, mintha otthon volna. Meg hát szétköpködi mindenfelé, meg aztán ki tudja, nem lesz-e belőle arcüreg gyulladás - a bölcsiben nyilván nem tudják szívni - vagy valami. Mindegy, menjen, ha az anyja annyira akarja, jövő héten úgy is itt lesz megint.

Na, valahogy így lehet, bár az orvosban nem vagyok biztos, orvos még sose voltam. Nehéz ügy ez a betegség. Mert most komolyan, egy kis ócska orrfolyással ki a frász vinné el a gyerekét dokihoz? Hát én tuti nem, orrcseppet tudok adni neki simán orvos nélkül is, de kell az a nyavalyás igazolás, ezért megyek, kockáztatva ezzel azt, hogy az egy órás várakozás alatt elkapja a bubópestist a váróban, nesze neked igazolás, maradhatok vele két hetet otthon. És nem vagyok álszent, tényleg megértem azokat, akik a taknyos kölköt beadják, mert muszáj nekik melózni. A gyerek jár közösségbe, amíg tud, aztán úgyis kidől egy időre, és akkor nincs mese, otthon kell maradni vele. 

És ha épp a "másik gyerek szülője" a szerepem, hát az is oké, mert ugye tényleg vérlázító, hogy fél fizetésért otthon maradtam hetekig, full egészséges gyereket viszek, és pár nap múlva már megint dögrováson van. Vagy megemlíteném itt azt a bicskanyitogató facebook-poszot, amit a bölcsis csoportban olvastam. Anyuka kiírta, hogy reggel ugyan 37,6°C volt a gyerek hője, de láthatóan nem érezte magát rosszul, így adott neki egy kis Nurofent, és bevitte a bölcsibe. Délután meg ment érte, mert hívták, hogy a gyereknek 39°C a láza. Na, ez kiakaszt, nem sok híja volt, hogy nem írtam az anyukának, szerencséje, hogy nem egy csoportba járnak a gyerekeink.

Közlöm, hogy a pedagógus is ember. És megérti, hogy néha jobb helye van a náthás gyereknek a közösségben, mint otthon, vagy azt, hogy a szüleinek dolgoznia kell, így egy ideig nem szól, hogy sz*rul van a gyerek. Mindent megért, mert ő is anya és ember. De felelősséggel tartozik a többi gyerekért, és benne van a házirendben, hogy csak egészséges gyerek járhat közösségbe, ezt a szülő aláírta, és higgye el, hogy joga van megkérni anyát, hogy ugyan mutassa már meg doktornak, ha nem tud aludni mert nem kap levegőt, mert az a takony, ami általában a térdéig ér, az vízszintes helyzetben nem tud kifolyni. És nem, nem adhat be orrcseppet/köptetőt/antibiotikumot(!), lázcsillapítót is csak akkor, ha felhívta a lázas gyerek szülőjét, és ő beleegyezett. És bocs, hogy csak orvosi igazolással lehet bevenni a betegség gyanújával kiadott gyereket (különös tekintettel a lázas állapotra), de így is van, hogy simán palira veszik a szülők, mert "otthon felejtették" az igazolást, de délután hozzák. És hozzák is.

És az orvost is megértem, hogy segíteni akar a szülőnek, és látatlanban ad igazolást, a gyerek megvizsgálása (egyáltalán megpillantása) nélkül, végül is csak egy nátha, ha komoly a baj, úgyis elviszik vizsgálatra. Remélhetőleg. Ezek után azt is megértem, hogy úgy néz az orvos az ember lányára, mint egy félnótásra, ha megkéri, hogy hadd maradjon otthon a gyerek pár napot, igen, tudom, hogy csak az orra folyik, de talán könnyebben meggyógyul úgy. Nekem mondjuk könnyű, mert van egy biztos, és egy időnként bevethető nagymama kéznél. De nem volt ez mindig így. A nagyoknál például, mikor az egyik a bölcsit kezdte, a másik az ovit, és állandóan betegek voltak, senki nem volt, aki helyettem kúrálta volna őket. És igen, én is szégyenkezve szóltam a munkahelyemen, hogy bocs, de megint beteg valamelyik, és tudtam, hogy megértik, mert ők is anyák, de azért mégis kínos volt. És igen, volt olyan, hogy sírva fakadtam a munkahelyemen, mikor tizedszerre telefonáltak, hogy Ádám megint lázas, pedig két hétig otthon voltam vele előtte, Isten bizony, kikúráltam rendesen. Most is kínos amúgy, pedig Simivel eddig 1 napot voltam itthon betegség miatt, meg ez a mostani egy hét, a jövő hetet már leszerveztem. Ugyanis bárányhimlős. Ez mindenképpen betegség, az orvos, a kisgyermeknevelő, a másik anya és a saját szememben is. De legalább karácsonyra meggyógyul, és nem kell attól tartani, hogy bárkit megfertőz, mert mindenki átesett már rajta. Éljen!