Hogyan lettem vállalkozó?

Úgy, hogy egyszerűen egy majom vagyok.

Annak ellenére lettem újra vállalkozó másodállásban, hogy egyszer már voltam, még a pályám hajnalán, mikor egy külföldi munka miatt "kiváltottam az ipart". Az volt az első és egyetlen külföldi munkám, pedig mindenki tudja, hogy akkoriban, mintegy 20 esztendővel ezelőtt, konduktorként külföldön egy hónap alatt az itthoni fizetés 3-szorosát is meg lehetett keresni. Hogy most mi a helyzet, nem tudom. Szóval jelentkeztem, a munka feltétele az volt, hogy az ember lánya számlaképes legyen, és mivel épp nem volt egy valamire való sikeres vállalkozás a közelemben, ami számlázott volna helyettem (igen, nem volt feltétel, hogy személy szerint én adjak számlát), így vállalkozó lettem. Akkora pofára esés lett a vége, hogy a) elvette a kedvem a külföldi munkáktól mindörökre, és megfogadtam, hogy én aztán soha többé így aztán soha nem gazdagodtam meg, b) vissza is adtam a vállalkozói igazolványomat és megfogadtam, hogy én aztán soha többé.

Akkor mégis miért?
Mert akkora egy marha  kivételesen hiszékeny és jószívű vagyok. Az egész annyi, hogy tavaly tanév végén felhívták a mi falunkban székelő református EGYMI-ből az ovit (= a munkahelyemet), hogy nincs-e egy szabad kapacitással rendelkező konduktorunk, mert nekik egyáltalán semmilyen nincs. Viszont van egy kisgyerek a szintén református, és szintén a mi falunkban lévő oviban, akinek heti 2 óra konduktív fejlesztésre volna szüksége. Én meg elvállaltam, holott van egy másik másodállásom (ez nem ilyen számlás, hanem sima, bérszámfejtett), de hát semmiből se tart ugye heti kétszer, munka előtt még dolgozni egy kicsit. És a lényeg, hogy nekem azt mondták, hogy nekik sokkal egyszerűbb, ha tudok számlát adni, és ha ügyes vagyok, én is sokkal jobban járok, mintha bérszámfejtenék a fizetésemet. Én meg kiváltottam ezt a vackot, hogy nekik könnyebb legyen. Hát normális vagyok én? Mert amúgy nem, nem vagyok ügyes, és ha a mostani katyvaszt nem is nézzük, amibe kerültem, akkor is kétlem, hogy nekem ez annyira nagyon meg fogja érni. Mert sima állami bruttó órabérért dolgozom, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag fillérre ugyanannyi, mint a pedagógusbérem. Én nem ismerem a törvényes kiskapukat, a többit meg pláne nem, nem vagyok dörzsölt és pofátlan sem, hogy irreális árakat kérjek a munkámért (pedig azt tanultam most utoljára a főiskolán, hogy igenis el kell hinnünk magunkról, hogy a tudásunk sokat ér), úgyhogy én teljesen boldog leszek, ha az idei évet úgy fogom zárni, hogy annyi marad a zsebemben, mint amennyiért amúgy dolgozom.

Ja, és persze a másik másodállásom*  munkáltatója hallani sem akar a számlaadásról, mert neki meg úgy könnyebb, hogy bérszámfejt nekünk, pedig lehet, hogy ha az is számlás lenne, még meg is érné ez az egész cirkusz. Mondjuk lehet is könnyebb neki, mert az még hagyján, hogy a januári fizetésemen ülnek, így, február közepe után, de még a decemberit se kaptam meg. Bezzeg, ha számláztam volna nekik, kénytelenek lettek volna utalni... Legszívesebben alá se írtam volna a munkaszerződést, de annyira sajnálom a gyereket (előtte egy évig totál ellátatlan volt, mert nem volt embere a sulinak, hogy fejlessze), hogy nem volt szívem nemet mondani. Most meg bosszankodom, hogy dolgozom, de kvázi ingyen. Azért csak kifizetnek egyszer, végtére is eddig mindig megtették.


*Pont ugyanez a szituáció: felkeresték az ovit, hogy tudnánk-e vállalni egy szomszéd faluban élő gyerek fejlesztését heti 10 órában. Végül négyen vállaltuk, mert máshogy nem ment a főállás mellett, de nekik így is megfelelt.

Idegösszeomlok

Van nekem ez a vállalkozásom. Ne tessék nagy dologra gondolni, csak éppen annyi az egész, hogy a főállásom mellett másodállásban egyéni vállalkozóvá kellett válnom, hogy az egyik "másodgyerekemhez" mehessek. Én teljesen hülye vagyok ehhez, abszolút laikusként úgy mentem be a hivatalba, hogy ott majd tudni fogják. Meg is csináltuk a hülyeséget a vállalkozást, de én, a világ talán legszabálykövetőbb és legkonformistább embere azért néhányszor feltettem a kérdést a hivatalban dolgozó hölgynek, hogy milyen teendőm van még nekem ezzel az egésszel? Kell még mennem valahová (értsd: a NAV-hoz, önkormányzathoz, valamilyen hivatalba, a pékhez, vagy tudja az ég hová), kell benyújtanom valamilyen nyomtatványt valahová? Mikor harmadszorra is az volt a válasz, hogy ugyan, dehogy, ez így teljesen elég, majd egy könyvelőhöz kell mennem egyszer, év végén és ő majd szépen minden papírt elintéz és az adóbevallásomat elkészíti. Akkor megnyugodtam, és vártam az "egyszer" eljöttét, amikor is be kell nyújtanom az adóbevallásomat.
Én nem szeretek kifutni az időből, ezért ma, miután délután 13 óra 45-kor kezembe vettem a másik másodállásomról érkezett adópapírt vagy mit, vettem a kabátomat és az összes holmimat a vállalkozásommal kapcsolatban, és azon nyomban nyakamba vettem a falut, és célba vettem az egyik falusi könyvelőirodát. Ott bekopogtam, és kedvesen segítséget kértem tőlük. Mondták, hogy nincs bent a főnöknőjük, sőt, péntekig nem is lesz, de nem futottunk még ki az időből, február 25-éig bőven bemegy a bevallás. Mondtam, hogy nekem van ez a két papírom, meg a számlatömböm, és semmi másom.
Hölgy: - És nem kapott még büntetést sehonnan?
Én: - ???? Milyen büntetést? Honnan?
Hölgy: - Hát a NAV-tól, hogy nem jelentette a vállalkozását, az önkormányzattól, hogy nem fizetett iparűzési adót, és az Iparkamarától, hogy nem fizetett tagdíjat.
Én itt kaptam egy heveny agyvérzést, és mondtam, hogy hát nem kaptam semmit (mire ő: ez nagyon jó hír), de én annak idején többször is kérdeztem, hogy hová kell még mennem, milyen papírt kell beadnom, de nekem azt mondták, hogy teljesen elég ez így. De nem elég (elhittem), sőt, valami nullás bevallást is kellett volna beküldenem (az meg mi a jó ég?). És ha vannak számláim, amit le tudok írni az adóból (nincs egy darab se), azt vigyem magammal legközelebb.

Most az a helyzet, hogy a bevételem 16%-át elviszi az szja, 27%-át az EHO (ezt nem tudom, mi), 1,8%-át az iparűzési adó. Van még 5000 Ft kamarai tagdíj és a könyvelő díja, amit én úgy 20-25 ezer Ft körül számolok, mert nemcsak a bevallásomat kell elkészítenie, hanem igen sok egyéb papírt is benyújtania.

A tavalyi összbevételem bruttó 63.000 Ft volt. Lehet számolni, hogy mennyi marad belőle... amúgy ha érdekel valakit, kiszámoltam. Ha megúszom 20.000-ből a könyvelőt, 9.056 Ft. És akkor az a hír járja, hogy aki magánúton fejleszt gyerekeket, az rommá keresi magát. Höhöhö...

Végleg vége

Kettő perccel ezelőtt, az idő lejárta előtt 5 egész perccel ezelőtt véglegesítettem a portfóliómat. Nem, nem lett olyan, mint szerettem volna, van benne egy csomó kamuduma, de ez van, pedig biztos tudtam volna sokkal de sokkal jobbat is írni.  Ennyi idő alatt ennyire telt. Csodálom, hogy még ennyire is...

És akkor jönnek a köszönömök
1.) Istennek, és az Oktatási Hivatalnak, hogy harmadik pót-pót-pótlehetőségként lehetővé tették, hogy feltöltsem...
2.) A férjemnek, aki az összes gyerek összes gondját magára vette, plusz nem majrézott, hogy kosz van, nincs vasalt ruha, nincs kaja csak vajas kenyér, nincs szex meg sör, de azt is magának vette.
3.) A  kolléganőimnek, akik tartották a frontot, amíg itthon voltam, írtak helyettem, és ma délelőtt kizavartak az irodába, hogy írjam, amit kell. Nélkülük tényleg nem jöhetett volna létre.

Fáradt vagyok. Egy hete nem alszom, csak 3-4 órákat, azt is csak több részletben. Most még zuhanyzom és fogat mosok, aztán kidőlök. Biztos nem fogok tudni elaludni a felfokozott idegállapot miatt, de azért kipróbálom, hogy megtudjam, hátha mégis.

Köszönöm még egyszer mindenkinek a láthatatlan drukkokat, a fizikai segítséget, mindent. Nem vagyok boldog, hogy sikerült, egyelőre nem. Csak kimerült. Mentem, jó éjt mindenkinek.

Miért jó ez nekem?

Most, hogy már tutira 100 százalékos tény, hogy február 3-án hétfőn újra bezsilipelek az oviba és megkezdem áldásos tevékenységemet, többször is elgondolkodtam, hogy biztos ezt akarom-e, és miért lesz nekem mégis nagyon-nagyon jó, hogy visszatérhetek a munka világába.

1.) Mert végre újra meg tudom rendelni az AVON-tól a kedvenc parfümömet, amiből ugyan vettem 2 üveggel szülés előtt, de már alig van a második alján, pedig igen-igen spóroltam vele.

2.) Mert végre újra a régi, jól ismert, kedves arcok  között lehetek. Ez mondjuk így pont nem igaz, mert a régi kolléganőim szinte mind elmentek amíg itthon voltam és újak vannak helyettük (és a családtagjaimnál kedvesebb arcok nem nagyon vannak). Hárman vannak régiek, a többieket szinte sose -vagy tényleg sose- láttam.

3.) Mert végre újra fontos tagja lehetek a társadalomnak. Hát, ez se igaz. Mert szerintem anyukaként itthon lenni semmivel sem kevésbé fontos, mint akármilyen munka jellegű tevékenység (értsd: amiért fizetés is jár) ellátása.

4.) Mert végre kimozdulok itthonról.

5.) Mert végre -talán, remélhetőleg, esetleg stb.- sikerül beszíneztetnünk a házunkat, amiről lassan lepotyog a 7 éve feltett hőszigetelő dryvit (dryvit?). 

6.) Mert végre Simi kicsit több időt tölt rokonaival és üzletfeleivel, ami minden bizonnyal jót tesz majd a szocializációjának. Vagy nem. Mindenesetre ilyen közhelyekkel nyugtatom magam, miközben arra gondolok, hogy

miért nem jó, hogy visszatérek a munka világába?

1.) Mert már majdnem megismerkedtem néhány anyukával -az egyikkel már beszélgettem is- a babás éneklős foglalkozáson. És ide többet nem fogok eljutni, mert pont csütörtökön van, és én is pont csütörtökönként fogok dolgozni (meg hétfőn, de ez mellékes az ügy szempontjából). Pedig ez az én szocializációmnak is jót tett volna, nem csak Simiének.

2.) Mert folyamatosan Simi miatt aggódom. Hogy hogy fog aludni (ez a fő parám), nem fog-e megutálni, mert másra hagyom, fog-e rendesen enni meg ilyenek.

3.) Mert nem tudom, hogy lesz időm arra, amire eddig is alig volt. Ugyanis az idő beosztása abszolút a leggyengébb láncszem az életemben. Minden hülyeségre elpocsékolom a drága időmet, holott egy csomó dolgot meg tudnék csinálni. Remélem, a feszítettebb életvitel jó hatással lesz arra, hogy jobban odafigyeljek, mivel töltöm a rendelkezésemre álló időt.

4.) Mert valószínűleg még ennél is fáradtabb leszek, hiszen semmi garancia arra, hogy az én munkába állásommal egy időben Simi varázsütésre végig fogja aludni az éjszakát, így munka ide vagy oda, olyan kipihent leszek, hogy csak na.

Hát így. Egyik percben nagyon várom, máskor meg kapnám a telefont és visszatáncolnék, annyira elkap a pánik.