Ez Simikém másfél évesen. Eddig is az volt, természetesen, csak már nem tudok milyen kellően szirupos, mégis elfogadható címet kitalálni.
Tegnap megvolt az orvoslátogatás. Simon a tegnapi napon épp 83 centiméteres testmagassággal és 11040 grammos testtömeggel bírt. Ezekkel az adatokkal úgy tűnik, végérvényessé válik, hogy a három gyerek közül ő a legalacsonyabb, és Ádám után alig valamivel lemaradva a második a dagiságban (nyilván azonos életkor figyelembe vétele mellett).
És akkor következzen, hogy mennyire okos és ügyes gyerek ez a mi pici fiunk.
Evés (és ivás): na, ebben pont nem ügyes. Nem akar egyedül enni kanállal (a többiek ilyen idősen már rég, ugyebár), és pohárból sem iszik valami szépen. A darabos ételt ügyesen megeszi, viszont egyszerűen nem hajlandó néhány percnél többet szentelni az evésre. Így aztán, ha kicsit "szárazabb" ennivaló kerül elé (pl. ma rizses hús), akkor abból nem eszik sokat, mert lejár az időlimit, és nesze neked evés. Szerencsére még mindig nem válogat.
Beszéd: kérem szépen, mindent mond. Na, nehogy azt higgye bárki is, hogy többszáz szavas szókincse van, mert pillanatnyilag a tökéletes magyarsághoz kellő alapvető hangkészlettel sem rendelkezik. Ennek ellenére simán beszél. Vannak az úgynevezett többjelentésű szavak (Simi esetében mondjuk inkább, hogy hangkapcsolatok), amikkel bármit elmond és amelyek jelentésére a "szövegkörnyezetből" illik ráismernie annak, akivel társalog. Mivel az s, sz, cs hangokat sem ejti többek között, ezeket a jól bevált "k"-val pótolja. A magánhangzók szintén elég hiányosak, ezzel nem sokat bíbelődik, gyakorlatilag szinte minden magánhangzó a vagy e. Így aztán ne csodálkozzunk azon, hogy így beszél: kaka=kaka; kuki=kaka; kuka=kaka; cica=kaka; cici=kaka; csüccs=kakk.
Viszont nagy örömömre megtanulta mondani hogy apa, anya, Ádá(m), bár eddig kizárólag akkor mondta, ha megkértük, hogy mondja "szépen" (értsd: magánhangzóval kezdve), amúgy sajnos általában nyanya, papa és Dádá van.
A kétszótagos szavakig még mindig nem jutott el, így az egy szótag plusz mutogatás a kommunikációjának legjellemzőbb ismérve.
Játék: bármivel eljátszik. Mondjuk, ennek pont nem örülök, mert pillanatnyilag épp a konyhafiók kipakolása a legkedvesebb időtöltése. Emiatt jelentősen megcsappant a kiskanál készletünk. Jó, ma épp találtam egyet, a mosógépből vettem ki, miközben pakoltam ki a mosott ruhákat.
Szeret könyvet nézegetni, sőt "olvasni" is. Tegnap valami állatosat nézett, és sorolta: Lóó, ee, kee, háá, öö.. (azaz: róka, egy, kettő, három, öt). Szépen lapozza a sima lapos könyvet is, úgyhogy elképzelhető, hogy karácsonyra megkapja az első komoly, "nagygyerekes" könyvét.
Alvás: erről nem írok. Csak annyit jegyzek meg, hogy az elalvási szokásai megváltoztak. Eddig nem volt más alvós állata rajtam kívül, de vagy 3 hete van, egyből kettő is. Az egyik Pizsó, akit Noémi kifejezetten erre a célra választott még Simi születése előtt, de nem vette tudomásul a gyerek, hogy neki márpedig van alvós állata. A másik egy roppant ronda rózsaszín cica, amit Simi választott magának, hogy honnan, arról fogalmam sincs. Mindenesetre minden alvás előtt közli, hogy "Pe" és "Kaka", magához szorítja őket és lehet is menni aludni.
A hálótársak megjelenésével egyidőben Simi lemondott arról, hogy ringatás hatására merüljön álomba. Ezt nem bánom, mert sokszor már majd' leszakadt a derekam és a karjaim, mire végre 15 Lencsilány után hajlandó volt elaludni. Most általában szopival alszik el, vagy simán bekéredzkedik az ágyába, és ott (általában vagy 20-30 perc alatt) elalszik.
Szopi: khm, khm... Alig vártam, hogy másfél éves legyen, mert ezt az időpontot tűztem ki végső dátumnak arra nézve, amennyiben magától addig nem választja el magát, akkor megteszem én. Elgyengültem, és úgy döntöttem, hogy hagyom még egy kicsit. Látszik rajta, hogy igényli. igaz, én meg az átaludt éjszakákat igénylem, de még kitartok. Talán 2-3 hónap... Addig csak kihúzom valahogy.
És hát még mindig halálosan jó fej. Rengeteget énekelget, dudorászik, bohóckodik. Néha meglepődök azon, hogy milyen kis okos. A nagyokkal rendszeresen zsörtölődöm amiatt, hogy az innivalós üvegüket amint hazajönnek, tegyék a mosogatóba, ne másnap reggel kelljen a rohanás közepette még azokat is mosogatnom. Pár napja újra megfutottuk a magunk flakonos köreit a nagyokkal, erre hétfő délután, mikor hazajött Ádám és ledobta a táskáját a nappaliban, Simi rohant és kivette, majd betette a mosogatóba a teás üveget. Noéminél ugyanezt eljátszotta. És kedden meg ma szintén.
Ha meglát egy kis akármit a padlón, már rohan a partvisért. Ki-és bepakolja a mosógépet. De kifelé teljesen komolyan ám: kiveszi a ruhát, megrázogatja és utána teszi a kosárba. Együtt pakolunk be, ha mondom, hogy a mosószeres flakont kérem (nem, máskor nem nyúlhat hozzá, kizárólag ha én kérem), akkor azt adja, ha az öblítőt, akkor azt.
Ja, igen, megtanult szabályosan motorozni. És tegnap rájött a köszönés titkára is. Mikor felült a motorra és elindult, hátrafordult, és integetett, ezzel egyidőben közölte, hogy "pá-pá". Eddig csak lefekvés előtt köszönt megszokásból a lent maradóknak, ez volt az első "saját" köszönése.
Egyébként attól félek, hogy vajon nem foguk-e "agyonszeretni". Mert valaki mindig puszilgatja, ölelgeti. Nem szeretjük jobban, mint a nagyokat. Emlékszem, Noémiért mennyire rajongtunk, mert ő volt az első. Minden mozdulatát valóságos nemzeti ünnepként éltük meg, és ő volt a legeslegszebb és legeslegokosabb kislány, akivel találkoztunk. Ádámnál ugyanez volt, mert hát ő ugye fiú, és mennyire máshogy csinálja, mint Noémi, és a kis hurkáit állandóan puszilgattuk. Érte is rajongtunk. De rájuk ketten voltunk. Most viszont itt van egyedül ez a kis majmóca, és mi négyen ontjuk rá a szeretetünket. Sokszor gondolom azt, hogy minden kisgyereknek ennyi szeretethez kellene jutnia, és semmi baj nem lenne a világon. Máskor meg azon gondolkodom, hogy vajon jó-e ez így? Nem lehet, hogy kellene valaki, aki átvesz egy kis "terhet" ebből a nagy szeretetből, mielőtt Simit "túlszeretjük" és elromlik?
