Panaszlevél

Jó, tényleg hisztis vagyok, de emellett borzasztóan intelligens is, és hivatalban, boltban, illetve egyéb ügyintézéskor még soha nem cirkuszoltam. Most sem szándékozom. Ellenben a mai nap történései után szándékomban áll megalapítani kicsiny falunk posta "fun" klubját, mert ami itt folyik, az már tényleg vicc. A mai két eset miatt vetemedtem az alábbi panaszlevél megírására.

Mélyen tisztelt és nagyra becsült Posta!

Picit morcos vagyok. Nem szoktam panaszkodni, de az utóbbi egy hónap alatt történtek miatt cseppet már összevonni készülök a szemöldökömet. Még ugyan nem vontam össze, de már nem sok híja, elhihetik nekem. 

Jó, bevallom, egészen két hónappal ezelőttig renitensek voltunk, de már kijavítottuk a hibát, kérem, miért kell rajtunk folyamatosan bosszút állni? Mert nem volt postaládánk, hanem csak egy csövünk a kerítésen. De mikor megkaptuk kedves levelüket, melyben közölték, hogy amennyiben záros határidőn belül nem cseréljük ki a csövünket szabályos formátumú postaládára, ne is számítsunk küldeményeink kézbesítésére, mert alkalmazottaik nem tehetik a küldeményeket máshová kizárólag és csakis postaládába, megrettentünk és beszereztünk, majd fel is szereltünk egy teljesen szabványos postaládát. Végül is igazuk van, a szemetet se szállítják el bármiféle szedett-vedett vödrökből. Postaláda azóta van, levelek meg hol igen, hol nem.

Van például más nevére és címére szóló levelünk. Ezt ugyan nem értem, hiszen kérésüknek eleget téve NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL van feltüntetve a postaládán a nevünk és a lakcímünk is. Mégis, mennyiből tartana a kézbesítőnek egyeztetni a borítékon és a postaládán található adatokat? Jó, tudom, mindenkivel előfordul, hogy félreolvas ezt-azt, ezért zokszó nélkül vittem vissza a fent említett levelet a postahivatalba, ahol jeleztem, hogy rossz címre hozták ki a küldeményt. A kedves postás kisasszonnyal egyeztettünk, ő elnézést kért (nem ő volt a hibás, persze, hogy elnéztem neki), és mondta, hogy szól a kollégájának, figyeljen jobban. Hát, nem figyelt, ugyanis az eset után három nappal újra megkaptam a visszavitt levelet (megjegyzem, ma ismét visszavittem az előzővel megegyező indokkal). No, azért érezhette a postás, hogy nem lehet ezt a levelet csak úgy bedobni a ládába, ezért gondosan beillesztette két nekünk szóló levél közé, nehogy már észrevegyük véletlenül, hogy nem a saját levelünket olvassuk. Háháhá, nem jött be, én észrevettem, bibibí! És akkor újra megkérdezem, nem tűnt fel a kézbesítőnek, hogy a három levél közül kettő a postaládán szereplő adatokat tartalmazza, a harmadik pedig teljesen mást? Nem akarok én kötözködni, kérem szépen, csak úgy megkérdezem, hogy nincs a postásoknál valami alkalmassági vizsga? Nem komolyra gondolok, csak egyszerű feladatok megoldására, mint például: Lát-e különbséget az alábbi két szám között? 35 - 71 igen-nem vagy Takarhatja-e a két név ugyanazt a természetes személyt (nemváltoztató műtét kizárva)? Kiss János - Nagy Éva igen-nem vagy Előfordulhat-e, hogy az alábbi két közterület nem ugyanaz? Petőfi Sándor utca - Napraforgó körút igen-nem . Amennyiben nincs alkalmassági, javaslom valamilyen, az előzőekhez hasonló egyszerű kvízkérdésekből álló feladatsor megoldatását a pályázókkal. Kiszűrhetőek ugyanis ezzel mindenféle részképesség-zavarok, mint például diszlexia és diszkalkulia, melyek megléte kedvezőtlenül befolyásolhatja a jelentkezők munkáját. Ezzel párhuzamosan a küldeményeket váró lakosság idegállapotát is.

Az még az igazsághoz tartozik, hogy a fent említett két -nekünk szóló- levél közül az egyik igen gyalázatos állapotban volt: a boríték sáros volt és gyűrött, kicsikét lukas is itt-ott. És hát a pecsét, ugye... Az nagyjából egy héttel a másik előtt volt keltezve, pedig ugyanakkor kaptuk meg őket. Tudom, nem lehetek én ebben biztos, de csak megfordult a fejemben a gondolat, hogy esetleg azt a levelet is valahová máshová dobta be a postás, de a kedves lakó visszavitte, hogy eljuthasson hozzánk a küldemény. Itt jelezném, szerencsésen megérkezett.

Viszont az a levél, amely a diplomaosztómra invitált volna meg szeretettel, az sehol nincs. Tudtam, hogy mostanában lesz az ünnepség, ezért a feladónál érdeklődtem, hogy mi van a küldeménnyel. Kiderült, hogy hetekkel ezelőtt feladták számomra a kérdéses levelet, ám az valahol eltűnt. Lehet, hogy valakinek a kukájában landolt, miután fogalmuk se volt róla, hogy ki az a nő, akinek címezték, náluk nem lakik ilyen, sőt, tulajdonképpen ők se ott laknak, ahová a levél szól, mit törődjenek akkor vele? Igazuk van amúgy. Nem is az ő dolguk jó helyre kézbesíteni.

No, és akkor volt ez a mai nap, ugye. Megyek a gyerekkel a postára (visszavinni másodszorra is a hozzánk bedobott levelet), és látom, hogy a szomszéd kerítésébe begyömöszölve ott ázik egy boríték. Istenemre, kedvem lett volna megnézni, hogy nem a miénk-e véletlenül! Jövök vissza, látom, hogy a boríték még mindig ott van. Megint eszembe jutott, hogy megnézem, de nem tettem. Meg aztán az is eszembe jutott, hogy minket köteleztek postaláda beszerzésére és felszerelésére, mert a postások nem dobhatnak be akárhová küldeményt. És kerítésléc közé dugni a küldeményt, azt szabad? Főleg akkor, ha postaláda is van, csak egy kicsit odébb? Nem lehet a szolgálati járművel a postaláda előtt megállni és belehelyezni a levelet, főleg esőben, hogy ne ázzon már szanaszét? 

Na, pont ezen gondolkodtam, mikor hazaértem, és kivettem a -szabályos- postaládánkból egy szabályos fizetési felszólítást. Szólt pedig a felszólítás egy olyan számla kiegyenlítésnek elmulasztásáról, ami a büdös életben a kezemben nem volt. De akkor hol van? Hová dobta be az a szerencsétlen, vak, félnótás postás? Mert hozzánk nem, az biztos. 

De itt még nincs vége! Mert jól éreztem, azt a mindenit neki! Meg kellett volna néznem, mert a szomszéd kerítéslécei között ázó boríték a mienk volt! És akkor most magyarázza meg nekem valaki, hogy hogy a búbánatban nem tűnt fel a nyomorultnak postásnak, hogy ugyanarra a névre és címre szóló küldeményt két különböző helyre kézbesített? Azt hitte, hogy ott is mi lakunk? Meg még sok más helyen is, gondolom, így aztán falu szerte széjjelszórta a leveleinket. Istenem, ha mondjuk Kovács Istvánnak hívnák a férjemet -vagy engem-, akkor megérteném. De könyörgöm, olyan neve van, ami az egész országban nincs még egy, nem hogy a szomszédban! Aki egyszer azt olvasta, nemigen felejti el (ezért nem is szoktam reklamálni, mert az alá kell írni, és én is a férjem nevét viselem, megspékelve a saját, szintén nem hétköznapi lánykorimmal). Vagy akkor hogy kell elképzelni a szortírozást? Sacc per kábé, hogy legalább az utca nagyjából stimmeljen (mondjuk ugyanazzal a betűvel kezdődjön, mert pont a múlt héten, mikor sorban álltam, vitt vissza egy férfi egy levelet, ami a Melinda utcába volt címezve, ők meg a Madách Imre utcában laknak), vagy ugyanaz legyen az utca névadójának a foglalkozása (szintén a múlt héten a 76 éves nagymamám gyalogolt át az Ady Endre utcába, mert a kézbesítőnek nem tűnt fel, hogy a Katona József utcában jár. Hát, Istenem, van ilyen, ha az ember mondjuk picit elábrándozik)?

De visszatérek a saját történetemhez. Mondanom sem kell, hogy csekk volt abban a borítékban is, ami nem a mi postaládánkban landolt. De ronggyá ázott. Szárítgattam, simítgattam, de csupa hepehupa és gyűrődés. Holnap viszem feladni, a fizetési felszólításhoz mellékelt csekkel együtt. Remélem, elfogadják. Bár, az a hír járja, hogy szigorúan csak tökéletes állapotban lévő csekkeket áll módjukban elfogadni. Hát, majd meglátjuk.

Kérem szépen, könyörüljenek rajtunk, és ne fosszanak meg minket a jövőben a nekünk címzett küldeményektől! Van postaládánk, rajta a név és a cím, mi kell még? Mondják, és azonnal meglesz! Táblázzam ki a postától a házunkig vezető utat? Tartsak olvasás és matematika órát a postásoknak (megvan hozzá a megfelelő képesítésem, szívesen korrepetálok bárkit)? Egyéb ötlet? Megvalósítjuk!

Jaj, kérem, ne vegyék ám komolyan a fenti kirohanásomat! Tudom én, hogy két gombnyomással kitörölhetném az egészet, de annyi időt feccöltem bele, hogy mindent hitelesen visszaadjak, hogy nincs szívem kitörölni. De tudom ám, hogy az egész értünk, miattunk, a nép megjobbítása érdekében történik! Ne is tagadják, nincs értelme, hiszen a Napnál is világosabb, hogy Önök törődnek velünk! Fejlesztik szociális érzékenységünket azzal, hogy meglátva a másnak szóló levelet rádöbbenjünk, mennyire fontos lehet embertársunknak a nálunk landolt küldemény, így időt és energiát nem kímélve valahogy eljuttatjuk neki. Jó, azért ezen van még mit csiszolni. Úgyhogy remélem, tudja a mi postásunk, hogy a Kodolányiról érkezett levelemet illetve a telefonszámlámat hová dobta. Kérem, ha úgy adódik, oda dobjon még néhány nekem címzett levelet, hátha az ott lakónak is fejlődött annyit szociabilitása, hogy eljuttatja hozzám a küldeményt. 

Meg aztán ott van ugye a lusta magyar nép. Csupa elhízott, antisport ember. Viszont, ha néha-néha elrejtünk egy-egy másnak szóló borítékot a sajátjai közé, akkor van esély néhány kilométer legyalogoltatására vagy lebicikliztetésére. Hadd hívjam fel a figyelmüket, hogy ilyenkor illik azért figyelni arra, hogy a két illető kellően nagy távolságra lakjon egymástól vagy a postától, különben oda az egész sporttevékenység. A szomszédba átugrani igazán nem nagy kunszt.

Tisztelettel, egy rajongójuk

Röviden: ez van. Még nem küldtem el a levelet, de komolyan mondom, hogy a következő incidensnél megyek, és tényleg kiborítom a bilit. Máshol is ennyi az egy hónapra eső összevissza kézbesített levelek száma, vagy ez kizárólag a mi kisvárosunkra jellemző sajátosság?