Járványügyi híradó

Van nekünk most ugye - pontosabban Siminek, nem is értem, mi ez a "nekünk", sosem szerettem magamat is belevonni a gyerek ügyeibe, mint például lázasak vagyunk, megy a hasunk, kijött az első fogacskánk ésatöbbi - szóval felütötte a fejét nálunk a "bájámhimjő".
Az egész úgy kezdődött, hogy nagyjából 6 héttel ezelőtt, vagyis alig, hogy elkezdtük a bölcsit, lett egy darab bárányhimlős kislány a bölcsiben. 4 hete szólt a gondozónő, hogy már a mi csoportunkban is "tombol" (igen, ezzel a szóval mondta) a kór. Csak néztem rá boci szemmel, mire megjegyezte, hogy egy, azaz egyetlen gyermek a 12-ből, már elkapta...

Na, attól fogva kezdtem Simit minden este fürdés előtt (és a biztonság kedvéért utána is, hátha pont fürdés alatt jött ki az első pötty) alaposan átvizslatni, különös tekintettel a hajlatokra, hogy akkor himlős-e vagy sem. És nem volt az. Megnyugodtam, hogy tutira megúsztuk, mert addig csak 2 gyerek fertőződött meg Simiék csoportjából, azt hittem, akkor ennyi és kész.
Múlt vasárnap nem vittük Simit istentiszteletre, mert anyu felajánlotta, hogy vigyáz rá, és bevallom, nagyon megkönnyebbültem, mert épp csak kigyógyult a takonyból. Mondtam is magamnak (meg minden érdeklődőnek), hogy jó is, hogy otthon marad, így legalább biztos, hogy nem kap el semmit. Nekem meg mindenképpen muszáj dolgoznom az utolsó két hétben, én vállaltam a téli ünnepek leszervezését az oviban, és ezek ugye most vannak, úgyhogy bármi áron óvjuk és védjük a csepp gyermek egészségét és édesanya munka jellegű terveit. És akkor hazamentünk, és akkor gyorsan levetkőztettem a gyereket, mert már késő volt, és akkor levert a víz. Jó, a  fürdőszobában amúgy is 32°C van a két radiátor miatt, de ez most amiatt a 4 pötty miatt volt, amit a hasán láttam. Csukott szemmel fordítottam meg a kölköt, hogy hátha nem, ugye nem, biztos hogy nem bárányhimlős. Pedig az volt, mert a hátán, egész pontosan a jobb lapockáján már nemcsak pötty, hanem egyenesen hólyag volt. Még jó, hogy nem vittük, és nem fertőzünk meg vele egy csomó embert, akikre kb. karácsonykor jöttek volna ki az első pöttyök.

Hétfőn akartam dokihoz vinni, de végül az eső miatt nem mentünk. Gondoltam, semmit nem tudna az orvos egy himlős gyerek kezeléséhez hozzátenni, végül is nem 40°C-os lázas, tüdőgyulladt gyerek, akinek azonnal antibiotikumra van szüksége. Így aztán megspóroltam magamnak bő 2 km szakadó esőben való sétát. Persze másnap mentünk, de épp voltak a fertőző váróban (kb. 6 négyzetméter), és egyszerre csak egyvalaki lehet bent, így a már előttünk lévő gyerek is kint volt az anyjával az udvaron, mi meg hát csatlakoztunk. Még jó, mindezt nem szakadó esőben kellett, mert fél óra ázás nem esett volna jól. Így csak szimplán hideg volt, de azt meg ki lehetett bírni.

És valóban himlő, és idén már nincs bölcsi. És akkor egy hét szabi, mert azért csak nem sózok egy himlős gyereket senkire.

Terveket szőttem a hirtelen felszabadult egy hétre: ablakpucolás, minden ruha kivasalása, ajtók lemosása, és ami még belefér. Ebből csak a vasalás valósult meg úgy 80%-ban, a többi nem. Nyűgös volt, néha 38°C-ig is felment a hője, vakarózott, bújt, és nem sajnáltam, hogy otthon maradtam, mert csak az anyjával volt jó neki. Adtam a Fenistil cseppet, hogy ne viszkessen, és amitől köztudottan minden gyerek agyonvert kutya módján alszik, hát az enyém nem. Óránként felkelt(tett engem), sőt, volt, hogy ennél is gyakrabban. Kipurcantam. Ugyanis hiába a szépen gyógyuló pöttyök, ez még mindig nem hagy aludni (mondjuk, sose hagyott). Ma pl. olyan fáradt voltam a munkahelyemen (mert már mamaszolgálat van, vége a szabinak), hogy a jobb szememnél konkrétan látótérkiesésem volt, meg villódzott minden. Ez eddig csak ritkán jött elő, olyankor, amikor már nagyon padlón voltam alváshiányból kifolyólag.

Komolyan elgondolkodtam azon, hogy itt a szoptatás vége, és kész. Aludni akarok. Annyira fáradt vagyok, hogy arra nincsenek szavak. És ami a legnagyobb baj, hogy a fáradtság nálam abban mutatkozik meg, hogy állandóan ideges vagyok, kiabálok, csapkodok, gyakorlatilag kifordulok önmagamból. De ugye itt van a lelkiismeretem, hogy mégis hátha kell még neki az összebújás, és ugye itt a bölcsi, az is stressz. Pedig tudom, hogy csak cuminak használ. De amilyen szerencsétlen vagyok, leszoktatom, és ugyanúgy ébredni fog, mint eddig, csak azért, hogy neki legyen igaza. Nem tudom, mit csináljak. Viszont aludni akarok. Nem egy órát egyhuzamban, vagy ünnepnapokon akár hármat is, hanem nyolcat, de minimum hatot. Ennyire komoly igényeim vannak. Különben rövid úton begolyózom, ez tuti. Mégis csak jobb egy normális anya és egy szopásmentes gyerek, mint egy szopó gyerek és egy meggárgyult anya. És hát igen, már 2,5 éves elmúlt. Ilyenkor már simán odaadják a gyerekek a cumit a Mikulásnak, süninek, kiét épp ki viszi el. Tavaly elgondolkodtam Evelin írásán, hogy esetleg egy süni elé vetem magam, de letettem róla. Most -szintén egy poszt miatt- a Mikulásnak akartam magam adni (nem úúúúúgy, persze, hogy nem, csak a mellemet, jó, azt sem úúúúúgy, tudjátok, áh, mindegy), de erről is lemaradtam. Mi legyen? Aludni akarok. Önző vagyok? Sajnos, akkor is aludni akarok.

Ja, visszakanyarodva az eredeti témához: gyógyul, már sebes, nem lázas, nem fertőz. Karácsonyra talán nyoma sem lesz.