Trópusi hangulat a búskomor őszben

Rengetegen mondták már, hogy egy szárítógép elengedhetetlen a nagycsaládosoknak, de nem nagyon hittem, mert eddig is megszáradt bármelyik évszakban minden ruha, igaz, télen mondjuk 2-3 nap alatt, de megszáradt és kész. Néha azért el-eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha..., de mikor megnéztem, mennyibe kerül egy normálisabb fajta, egyből lemondtam róla. Most viszont ott tartok, hogy bárkinek a fél karját adnám egy szárítógépért.
 Noémi holnap hajnalban megy Németországba egy hétre, és minden normális 16 éves lányhoz hasonlóan ő is folyamatosan ugyanazt a pár kedvenc ruháját hordja, amiket természetesen magával akar vinni. Ezért tegnap este két adagot mostam, ma már hármat. A házban trópusi hangulat uralkodik, azt várom, hogy valamelyik zugból előugorjon egy pálmaágat lengető karibi fiú, hogy így mérsékelje a bent uralkodó 120%-os páratartalom ártalmait. A cirkó fűt, mert mindenhol ruhák lógnak és száradniuk kell, az amerikai konyhának köszönhetően a gőz is belengi a teret, és most készülök beizzítani a vasalót, hogy az eddig megszáradt ruhákat be lehessen pakolni, illetve a félszárazak teljesen szárazak legyenek. Legalább a nap kisüthetne egy kicsit :-P.

És még csak most kezdődik az ősz. 

Csak keményen!

Csendben dünnyögök a férjemnek a telefonomra vadászva: Jó ég, mit akar már megint? Ha nekem most is azt mondja, hogy átküldött valamit, amit nézzek át és javítsak ki, biztos nem állok neki este negyed tízkor! Azért mindennek van határa!

Én: - Szia!
Ő: - Szia, figyelj, átküldtem neked valamit, átnéznéd? Ez most nem olyan hosszú mint a múltkor, csak gyorsan csináld már meg, légyszi, nagyon fontos lenne!
Én: - Jó, persze, megyek, mindjárt nézem...

Most megyek is, mert javítanom kell valami óratervezetet vagy mit.

Férficsíra

Igazán meghatóan bókol a kicsi.

- Anya, miért ilyen színű a szemed?
- Mert ki van festve szemfestékkel. Tetszik?
- Igen! De miért olyan hosszú a szempillád? Olyan, mint egy boszorkánynak!
- De én nem vagyok boszorkány.
- Persze hogy nem, de úgy nézel ki!

Kikong bikking és ojikoki

avagy lassacskán a kicsi is megtanul beszélni

Mert hogy nem tud. Vagyis persze tud olyan, de olyan hanghibákkal, hogy ember legyen a talpán, aki elsőre miden szavát megérti. Előfordul, hogy én se értem, sőt, az is előfordul, hogy sokadszorra sem. A gyermek 4,5 éves ugye, és azért ilyenkor már illik sokkal, de sokkal szebben beszélni, mint ahogy ő teszi. A magánhangzók terén sincs túl jól képezve, az e, a, á helyett is ugyanazt a "rövid á"-t ejti, amit a mindenféle idegen nyelvekben szoktak. Az ö, ő helyett ó, az ü, ű helyett ú van a hangkészletében. A mássalhangzókkal se jobb a helyzet, Simkém a "k mindenek felett" elvét vallja, így aztán k-t ejt az f , s, sz, c, cs és ty helyett is, meg néha a t helyett is, pedig azt tudja mondani. A z és zs helyett g van, és akkor van még a j, ami egyben a v, az l és az r is.

Az utóbbi egy hónapban viszont nagyon elkezdett odafigyelni, és a v és f szinte mindig jól megy, az s is sikerül, sőt, ha szó elején van, még az l-t is kimondja.

Ennek ellenére előfordulnak ilyen párbeszédek közöttünk (csak a kritikus szavakat írom simisen, a többit rendesen, hogy más is értse, ne csak én :D):

- Anya, pénteken lesz ojikoki, szeretnék menni!
-  Mi lesz pénteken???
- Ojikoki!
- Ojikoki? Az meg mi? Mondd még egyszer!
- O-ji-ko-ki!
- Nem értem, kisfiam! Mi a bánat az?
- Hát koki, amit a Bálint is csinál!
- OVIFOCI???
- Igen!

*  *  *  *  *

- Anya, nézd már, kijájján van az égen!
- Királylány? Kisfiam, az égen tündérek repkednek, nem királylányok!
- Neeem! Nézd már, kijájján! Nem kijájján, hanem ki-jáj-ján!
- Valami felhő, aminek valamilyen alakja van?
- Nem! Kijájján! Nézz már oda!
- Ó, látom már! SZIVÁRVÁNY!
- Igen, az!


Lehet tippelni a következő magyar szavak magyar jelentésére (a "rövid á"-kat nem jelölöm):
keteke
kémpék (újabban fémpék)
tebnak
jagok
kujdójíg
kojp


Azért jó, hogy az egész nyáron gyakorolt hangok már mennek. Mire tavasszal lesz a logopédiai felmérés, szerintem nem marad csak 2-3 hang, amit meg kell tanulnia, mert izoláltan szépen megy szinte az összes, a kivéve az r, z, zs, sz. Rengeteget gyakoroltuk, valahogy így:

- Na, akkor most jöjjön az l. Mondd, hogy ló!
- Ló.
- Lámpa.
- Lámpa.
- Lakat.
- Lakat.
- Lép.
- Lép.
- Hú, már nem jut eszembe semmi, ami l-lel kezdődik.
- LOGOPÉDIA!


És akkor a megfejtések:
keteke: fekete
kémpék: fénykép
tebnak: tegnap
jagok: vagyok
kujdójíg: fürdővíz
kojp: szörp

És ez csak pár szó, ami hirtelen eszembe jutott. Ja, és a címben szereplő kikong bikking? Chicken Big King, a reklám utáni angolból. Nem kis fejtörést okozott a megfejtése.

Sétálunk, sétálunk

Már tavaly is feltűnt, mivel a férjem megszűnt állandó, vagyis inkább heti néhányszori sofőröm lenni, és lett másodállásom is, hogy elképesztően sokat megyek. Az idénre beütemeztem egy másik másodállást (nem az én ötletem volt), ahová szintén gyalogszerrel jutok el, úgyhogy most még a tavalyinál is többet megyek. Meg tömegközlekedem is, de azt most hagyjuk. Na de tényleg? Vagy csak én érzem így, és mivel állandóan a feladatokban fuldoklom, valamire fognom kell, hogy miért nem végzek soha semmivel és mivel mostanában megint nem sportolok, ezzel kívántam megnyugtatni a lelkiismeretemet.? Utánajártam. Virtuálisan persze, nem gyalog.

Manapság nagy divat a mindenféle dolgokat ellenőrző applikáció az okostelefonokon. Sok ismerősömnek van lépésszámláló, kilométer számláló, pulzusmérő, stb. a telefonján. Nekem mondjuk pont nincs okostelefonom (nem, mintha nem lehetne, csak egyelőre nem szeretnék, tudom, naaagyon gáz vagyok), így aztán vettem a fáradságot, beütöttem az általam gyalogszerrel bejárt útvonalakat a gúglmepszbe, és meg is tudtam mindent. Végül átlagot számoltam: vettem a napokat külön, hogy mikor mennyit megyek a legrosszabb esetben (vagyis, ha a férjem pl. nem visz el véletlenül reggel dolgozni) és a legjobb esetben (ha véletlenül elvisz), és a legkedvezőbb és legkedvezőtlenebb hetek átlagából számolva az jött ki, hogy hetente 19,75, azaz nagyjából 20 km-t gyalogolok. (Megjegyzem, hogy ebben a tanévben legkedvezőbb hét eddig egyszer volt, legkedvezőtlenebb több is, általában viszont "közepesen kedvezőtlen" heteim vannak.) Ez havi szinten körülbelül 80 km, ami 5 km/h átlagsebességgel számolva heti 3,95, havi 14,4 óra. És mondom, ez csak a gyaloglás, az az idő, amit a HÉV-en és a buszon, valamint várakozással töltök, nincs benne. Szerintem nagyon nagyvonalúan bánok az időmmel, nem csoda, hogy sose jutok a teendőim végére.

Amúgy picit megbántam, hogy ilyen komoly számolgatásokba bocsátkoztam, mert most még jobban irigylem a férjemet, aki beül a kapu előtt a szép, nagy céges személygépkocsijába és nem hogy havi 80 km-t, de talán 0,8 km-t se gyalogol, tömegközlekedni pedig aztán pláne nem szokott.


És miért gyalogolok ennyit? Mert messze lakunk a buszmegállótól (1 km), messze van tőlünk az ovi (1,4 km), messze van a másik ovi, ahová hetente kétszer járok egy kisfiúhoz fejlesztésre (1,8 km), a másik kisfiú, aki hetente egyszer fejlesztődik általam, szintén messze lakik a HÉV-től (1,5 km) és a bolt is messze van tőlünk (1,1 km).

Kéne vennem két nordic walkig botot, és máris hivatalosan is sportolásnak nyilváníthatnám a munkába járást :D!

Kertészeti analfabéta is vagyok

Tudom ám, nem most jöttem rá, de ma megint kiderült. Hozott be az oviba a kolléganőm vagy 3-4 hete a múltkor valami szobanövényt, amit ő majomfának hívott, ellenben én gumifaként ismerem, de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy hozott be hajtásokat, én meg hazahoztam kapásból négyet egy lila színű nejlonzacskóban, amit odahelyeztem a konyhaablakba, majd hetekre megfeledkeztem róla. Azért hoztam el rögtön többet, annak ellenére, hogy én nem szeretnék se majomfát, se gumifát nevelni, hogy hátha megmaradnak, vagy legalább egy, és kiderül, hogy mégis értek hozzá. Mondjuk, ha értenék, meg úgy kicsit komolyan is venném a fellángolás után még pár nappal is a dolgot, nyilván nem hagyom lila nejlonban az ablakban a növényeket hetekig aszalódni. De hagytam. Egészen addig, amíg a múlt héten ugyanaz a kolléganőm megint be nem hozott valami egészen más növényt (csokrosindát, ezt ismerem), amit szintén nem akartam nevelni, de mégis hoztam haza pár hajtást, mert állítólag ez pont olyan igénytelen, mint a majomgumifa, majd ezt pedig kék csíkos nejlonban feledtem 3-4 napig valahol. Egy mappa alatt leltem amúgy rájuk, és megkönyörültem a nyomorultakon, beletettem egy joghurtospohárnyi vízbe az összes gumifát és csokrosindát, amíg végső döntésre nem jutok felettük. Ma végül döntöttem, mert ma megint hoztam haza a kolléganőm szobanövény-arzenáljából való hajtásokat, és ez már tényleg tetszett, annyira, hogy kiderítettem az internet segítségével, hogy botkaktuszt szándékozom ültetni.

Úgy voltam vele, ha már hazahozom, akkor elültetem a többit is, meg ha már belekezdek a lakás összemocskolásába, akkor a halódó orchideáimat is átültetem. Annyiszor elhatároztam már, hogy igazán jó gazdája leszek a növényeimnek, hogy mindenféle virágfölddel és virágtáppal bírok, meg is néztem, hogy melyiket mibe kell ültetni. Szerencsére mindegyiket ugyanolyan általános virágföldbe, kivéve persze az orchideákat, de azt amúgy is tudtam. Bele is ültettem, csak hát akkor derült ki, mikor csomagoltam el a földet, hogy a másik zacskót vettem elő, és az összes növényt savanyú virágföldbe ültettem. Remélem, nem lesz nagy bajuk, bár, az a növény, ami kibírta az egy hónapnyi lila zacskóban sínylődést, szerintem a savanyú virágföldet kifejezetten kánaánként éli meg. Remélem, a botkaktusz is.