Showtime

És nekiláttam...

Kedden minden erőmet összeszedve elkezdtem kikapálni a gazt az utcafronti udvarrészről. Bevallom, először ásni szerettem volna, de tudtam, hogy arra teljességgel képtelen lennék, mert annyira gazos a talaj, hogy csak egy legalább 80 kilós ember tudja lenyomni az ásót benne. Szóval nekiálltam kapálni, mert azt hittem, én azt azért tudok. Hát de nem ilyen földben! Az lett a vége, hogy gyakorlatilag a hátam mögül a fejem felett előrelendítve, minden erőmet beleadva vágtam a földbe a szerszámot, és kitéptem amit csak bírtam. Mert máshogy nem ment. A harmadik kapavágás után éreztem, hogy itt mégis inkább az ásó lenne a megfelelő célszerszám. Nagyjából 5-6 gyilkos sújtás után meg kellett állnom és pihennem egy kicsit, mert úgy éreztem, vállból kiszakad a karom. És ez így ment körülbelül minden 5-10. kapavágás után. Simike nagyon kedvesen, minden szaktudását bevetve hátráltatott segítette előre a munkafolyamatot, bár arra ügyelni minden egyes csapás előtt, nehogy kupán vágjam csórikámat, még inkább nehézkessé tette az amúgy is sok verejtéket követelő melót. Eddig is sejtettem, hogy a tarack minden bizonnyal az ördög találmánya (vagy ha mégsem, akkor az Isten a szúnyogokkal egyszerre teremtette, mert valami miatt a bögyében volt az ember), de ebben a keddi magányos kapa-party után egészen biztos vagyok.
A három bazi nagy bukszust nem bántottam, mert ásni nem volt erőm/kedvem/szaktudásom, és épp nem volt itthon kézigránátom, hogy egy kecses hajító mozdulattal, minden fáradozást nélkülözve kifordítsam őket a helyükből.

Azért csak sikerült, és nagyon büszke voltam magamra. De csak este derült ki számomra, hogy gyakorlatilag tök feleslegesen dolgoztam, mert egy valamire való gyomirtó elvégezte volna helyettem a piszkos munkát, és a döglött gazakat kiásni /kikapálni klasszisokkal könnyebb lett volna. Ezt már buktam, de "szerencsére" van még egy kétszer ekkora terület, amin kipróbálhatom új tudományomat.
Szerdán és csütörtökön a három terhesség és két császármetszés által meggyötört hasfalam igencsak sajgón méltatlankodott a keddi, eszetlenül elvégzett kert munka miatt, folyamatos fájdalommal demonstrált a megterhelő munka ellen.

Pénteken összegereblyéztem a megszáradt gyomtengert. Már akkor éreztem, hogy itt valami bűzlik, mikor csak megközelítettem a munkaterületet. Gereblyézés közben azonban teljesen világossá vált, hogy minden bizonnyal a falu összes macskája hírét vette a frissen kapált macskavécének, mert olyan penetráns macskaszarszag (már elnézést, de erre nincs szofisztikáltabb kifejezés) terjengett, hogy a gyomrom is felfordult tőle. De a feladatot elvégeztem, és láttam, hogy nagyon-nagyon gyatrán teljesítettem, kapálásból tuti meghúztak volna az erre szakosodott tanintézményben. Biztosan szükség lesz még egy "pótkapálásra".

De valami elkezdődött, remélem, ez a kezdő lépés arra sarkallja majd családom többi tagját, hogy beszálljanak a melóba, és őszre már kész legyen a csodás előkertünk, ugyanis azt mondta a férjem, hogy legkésőbb szeptemberben megvásároljuk az új bútorainkat. Khm.. majd teszek róluk képet, ha lesznek...

Ez volna jobbról a gaztenger

Ugyanez a ház másik sarkától fotózva

Amikor azt hittem, mindent kikapáltam, amit csak ki lehet

Gereblyézés után. A ház mellett Dagi cicánk fekszik, nyilván alig várja, hogy eltűnjek a színről, hogy letesztelhesse a friss macskavécét, majd ennek hírét vigye a faluban. A disznó.

Gereblyézés után - közelebbről. Van még hová fejlődnöm a mezőgazdaság kapálás szakirányában