2014. április 28., hétfő

Jelentem, mindannyian élünk

Évi mondta tegnap, hogy milyen rég nem írtam már blogot (nem, mintha ő túlzásba vinné, úgyhogy ez a baglyos-verebes közmondás tipikus esete, Évikém, már, ha olvasod). Igaza van amúgy, tényleg, lassan egy hónapja nem írtam, és szó mi szó (nem szolmizálok, kérem, lehet, hogy az első "mi" után kihagytam egy vesszőt? Á, inkább biztos, hogy kihagytam, de már nem írom be, mert akkor ezt a hosszú mondatot felesleges volt ideírnom.), nekem is feltűnt, hogy nem írtam. Nem mintha nem történt volna semmi, valahogy így alakult. Viszont most aztán erőt veszek magamon, a férjem 3 napig úgy sincs itthon, ezért az értékes estéimet nem is tudnám mással tölteni, mint blogírással. Ugyebár.

Csak címszavakban az elmúlt 3 hét eseményei, hátha valakit mondjuk érdekel:
- Noémi második lett a megyei helyesírás versenyen
- ugyanaz nap délutánján bemerítkezett
- végre kaptam fizetést, ha már február óta dolgozom, ugye
- megint nem mentem fogadó órára és a papírgyűjtés is elmaradt a gyerekeknél
- megszülettek a kiscicáink (4 darab, 1 fekete-vörös és 3 fehér-vörös), akinek kell, szóljon!
- Noéminek ötös lett a matek vizsgája
- tavaszi szünet volt, meg húsvét és itt volt a húgom a fiúkkal, mindenki legnagyobb megelégedésére
- Simi 23 hónapos lett, Noéminek meg névnapja volt, ugyanaz nap voltunk ortopédián, kiderült, hogy tényleg gerincferdülése van, de ha minden jól megy, intenzív gyógytornával orvosolható, nem kell befűzni
- a nagybátyámnak meg stroke-ja volt (ez is ugyanaz nap történt, kicsit sűrű nap volt), még mindig kórházban van
- szintén ezen a szép napon jelentkeztem Simivel a bölcsi "Előzetes igényfelmérés" nevű akciójában, hogy tudják, Simi is bölcsődés szeretne lenni szeptembertől. De leginkább én szeretném, hogy felvegyék.
- visszamondtam a KELLO-nál Ádám tankönyvrendelését, ha már eddig nem érkeztek meg a könyvek, a maradék pár hétre már nem tartunk rájuk igényt. Kicsit meg akartak szorongatni, de nem hagytam magam, így sikeres volt az akció, és lehet, hogy hamarosan a befizetett összeget is visszakapom
- kiderült, hogy erre a hónapra megint nem kapok fizetést (pedig gondolatban már az utolsó fillérig elköltöttem), mert nem írták alá a KLIK-nél a kinevezésem módósítását
- leadtam a gyerekek tankönyves lapját a jövő tanévre. Mindent a könyvtárból kértem, én nem szórakozom megint a KELLO-val, ami kell, azt megveszem majd a kiadóktól vagy egy sima tankönyvboltban, de addig is tudnak majd miből tanulni
- kiderült, hogy mégis kapok valamennyi fizetést (annyit, amennyi a fél állásra jár), mert a régi kinevezésem még érvényben van
Ez az utolsó dolog pont ma történt, így ennél többet nem tudok írni.

És az állatbarátok kedvéért (már 2,5 hetesek, de továbbra is a nyúlól alatt laknak, így nem tudom fotózni őket, pedig irtó cukik):
Itt pár órásak voltak a cicabébik

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése