2015. március 11., szerda

Meg vagyok vizsgálva

Nem fogok széjjelhullani, legalábbis nem mostanában. Voltam ugyanis ma doktornál, kettőnél is.

Reggel teljes döbbenetemre 9 órakor már visszafelé jöttem az sztk-ból! Történt ugyanis, hogy miután 7.40-kor nyerőszámot sorszámot kaptam, 8 órakor pontban elkezdődött a rendelés. Ez itt Magyarországon történt, kérem! Odabent megállapította az orvos, hogy látható bajom nincs -nőgyógyászati szempontból-, van valami cisztaféleség ugyan a méhem mögött, de a nőknél ez olyan gyakori, hogy tulajdonképpen marhára. De azért a következő ciklusban szeretné megnézni, hogy kiürült-e, a citológia eredménye meg 6 hét múlva várható, úgyhogy a jövőben gyakori vendég leszek a nődokinál. Remélem, az egyik kiürül, a másik meg negatív lesz.

Ez után, mivel ennyire hamar végeztem, még simán a rendelési idejében találtam a körzeti orvost is, akinél a jogsimmal kapcsolatos dolgokat kívántam elintézni. 4-en voltak előttem és 40 perc várakozás után be is jutottam. A felületes -esetleg valami "nyugati" országban élő- szemlélő számára ez azt jelenthetné, hogy "Barátom, micsoda egy alapos orvos ez! 10 percet szán egy-egy betegre, hihetetlen!". De nem. A 40 percben a 4 beteg vizsgálatán kívül benne volt még két darab, egyenként nagyjából 8-10 perc hosszú magánjellegű telefonbeszélgetés (aminek minden egyes szava kihallatszott a zárt ajtó mögül), illetve egy pár perces "Elnézést, de nekem most ki kell mennem!" című ismeretlen helyre való távozás (ez alatt a rendelés nem szünetelt, az asszisztens adta a recepteket, így még hárman bejutottak előttem, holott utánam jöttek). Amúgy milyen egy lejárt jogosítvány miatti orvosi vizsgálat? Mert én odaadtam a szemészeti papírt, a régi jogsimat és egyéb okmányaimat, amikről a szükséges adatokat lediktálta a doki az asszisztensnek, kifizettem a 7.200 forintnyi vizsgálati díjat (gondolom legalábbis, hogy azért fizettem) és ennyi. Ezek alapján én alkalmas vagyok a vezetésre? És mi van, ha mondjuk 200-as vérnyomásom van, vagy megsüketültem az eltelt 10 év alatt? Se egy vérnyomásmérés, se semmi. Vagy nem is kell?

Ó, és az is van, hogy nem fáj a hasam. Megszűnt magától, pedig komolyan szét akartam repedni, annyira fájt az utóbbi időben. Még szerencse, hogy az ember fórumozik, és vannak tapasztalt anyatársak, akik jó tanáccsal látják el az embert, hogy hátha az ugyanolyan tünet ugyanolyan problémát takar. Mondjuk lehet véletlen egybeesés is, ez majd 2-3 hét múlva kiderül, amikor elkezdem magamon újra a tejterhelést. Mert hétfő óta szigorúan tejmentesen élek, és meg is szűnt, de tényleg egycsapásra, a kínzó hasfájásom. Laktóz intolerancia? Meglehet. Mindenesetre borzasztó az életem tej nélkül, a kávé ihatatlan (napi 2 tejeskávé volt az életben tartó erő), tele a hűtő joghurttal és sajttal de nem eszem. Egyelőre totálisan próbálok minden tejes dolgot kiiktatni, de rettenetesen nehéz. Már kétszer végigcsináltam, amíg a fiúk csak anyatejen éltek, szóval tartható a dolog, tudom, de az eleje kínszenvedés.


2015. március 10., kedd

20th

Éppen ilyen napsütéses idő volt aznap is, mint ma. Annyira meleg egészen pontosan, hogy a szalagavatóra (nem az enyém) felvett ruha (enyém) fölé csak a kabát került, és nem fáztam. Még este sem, amikor valahogy odakeveredtünk a Gellért-hegyre, hiába hűs dunai szellő, március eleji este, jó idő volt a kis "teraszon", ahová leültünk. 18 évesek voltunk, és akkor már két éve volt, hogy kerülgettük egymást. Aznap este viszont pontot tettünk annak az időszaknak a végére, és kezdetét vette egy új, közös időszámítás: tudtuk, hogy együtt szeretnénk tovább folytatni. Hiába voltunk még kölykök, az érzés, ami az elhatározást szülte elég erős volt, hogy kitartsunk. És kitartunk továbbra is, szeretjük egymást, felelősek vagyunk egymásért és a három gyerekünkért. Azt mondjuk nem tudom, ha a férjem sejti, hogy mit vesz a nyakába, ha velem összeáll, akkor is itt tartanánk-e, de ez már legyen az ő gondja, nem igaz?

Ma van a 20 éves évfordulónk!

Ez úton kívánok minden Ildikó nevű olvasómnak boldog névnapot, és apósomnak boldog 75. születésnapot!

2015. március 5., csütörtök

Vajon széjjel fogok esni?

Itt ülök, és végre nem fáj semmim. Már ha eltekintek attól pici szurkáló alhasi izétől, ami szinte elhanyagolható a többihez képest.

Mert volt ugye, hogy egy bő hónapja szereztem valami csípőgyulladást, ami még mindig belém hasít olykor, de legalább már nem folyamatos a fájdalom, és ha van, az is elviselhető, nem kell tőle sántikálnom.
Aztán egy jó másfél hete elkezdett fájni a hasam. Két napig csak olyan tompa fájás volt, hát kit érdekel az ilyen, ugyebár. Pár nap múlva jobban fájt, hétvégén meg már annyira, hogy ki is sugárzott ide-oda, én meg fel-felsikkantottam, mert mindig a meglepetés erejével tört rám a tőrdöfés. Addig-addig hagytam magam gyötörni, hogy elhatároztam, én bizony orvoshoz megyek, mert ez már igazán nem járja. Ez azért fontos lépés részemről, mert a háziorvosomnál, aki idestova 16 éve az orvosom, eddig alig-alig fordultam elő. Szám szerint 3 alkalommal: először, mikor 11 éve övsömöröm lett; másodszor, mikor ehhez képest fél évvel a jogsimhoz kellett a vizsgálat és harmadszor, mikor egy elkóborolt zigóta miatti műtéten estem át 4 éve, és ekkor bizony (életemben először és eleddig utoljára) saját jogon betegállományba kényszerültem. Ja, és néhányszor elmentem a férjem ügyét intézni, de az nem számít. Ebből is látszik, hogy nem vagyok az a beteges típus, mondjuk egy torokfájással vagy köhögéssel el sem megyek, más meg igen. Nem vagyunk egyformák.
Szóval orvoshoz készültem, mégpedig szerdán, feláldozván ezzel a HTB-napomat, de mindent az alattomos hasfájás okának kiderítése céljából. Végül nem mentem el, mert Simi is lebetegedett, így nem vittem bölcsibe, viszont én sem tudtam elmenni sehová. Azóta se voltam.

Amúgy első körben asszonydoktorhoz kívántam menni, mert az a bizonyos szűrővizsgálat is igencsak esedékes volna, és gondoltam, akkor azon is túl vagyok, és hátha rögtön ki is derül, hogy mi a baj. Szándékozom még a háziorvost is felkeresni, mert mi van, ha mégsem az asszonydoki hatásköre, és neki meg van esetleg ötlete/tapasztalata, hogy a franc fáj bennem néha egyáltalán nem, néha tompán, máskor meg úgy, hogy alig kapok levegőt és kisugárzik a fájdalom szanaszét az egész belsőmben. 

Szerdán szeretnék menni, most addig vagy meggyógyulok, vagy fájok tovább itt-ott változó intenzitással vagy valami biztos lesz.