A legnagyobb hülye a világon

én vagyok.

Nem viccből mondom, tényleg. Mert igenis értesített az Oktatási Hivatal, hogy pótlólag mégis bekerültem a 2015-ös minősítési eljárásba. Nem is mostanában, hanem még tavaly novemberben. De annyira a nyakamon volt a szakdolgozat leadási határideje, a januári ismételt értesítéskor meg alig 2 hetem volt vissza az államvizsgáig, hogy teljesen ki is ment az egész a fejemből. De annyira, hogy mikor megvolt a diplomám, minden teher legördült rólam, és a portfólió még az agyam közelébe se került. Úgy elfelejtettem, mintha a büdös éleben szó nem lett volna róla. ENNYIRE hülye vagyok. Annyira nem foglalkoztam vele, hogy még csak nem is regisztráltam az OH oldalán. Mondjuk, akkor nem tudom, miért írták, hogy újra megnyitották a feltöltőfelületemet, hiszen sose jártam még arra. Most ugyan regisztráltam, de mindenféle gondok vannak a validációval, szóval nem férek hozzá az oldalamhoz.

Az az igazság, hogy kifejezetten isteni kegyelemnek érzem, hogy kaptam egy esélyt, hogy a hülyeségem miatt nehogy sikertelen legyen a minősítésem. Van még pontosan 23 napom arra, hogy elkészüljek vele és feltöltsem. Néha úgy érzem, meg tudom csinálni, máskor csak bőgök, hogy ez teljesen lehetetlen vállalkozás, ember nincs, aki erre képes volna. Annak ellenére, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ebben a cipőben jár (csatlakoztam egy FB-csoporthoz), és többen is írták biztatásul, hogy 2-3 hét alatt kivégezték a feladatot, és azóta már túl is vannak a sikeres minősítésen. Mégis lehetséges volna? Nem tudom. Most ott tartok, hogy elkezdtem, írom, amit tudok, már beszéltem a lányokkal, kapok az utolsó héten 2 szabad napot, hogy nyomjam, ahogy tudom. Talán, talán meglesz... Az sokkal jobban izgat, hogy nem fog sikerülni a validáció, és nem tudom hová felpakolni az anyagot.

Szóval így vagyok. Hülyének, idiótának és minden ezekkel rokonértelmű kifejezésnek érzem magam. Ha sikerül, akkor ki fogok harcolni magamnak a nyári szünetben egy láblógatós hosszú hétvégét, mert amit ebben a tanévben megcsináltam (és még fogok), az egyszerűen nem embernek való. Már most olyan fáradt vagyok, hogy néha altatás közben elalszom a gyerekekkel az oviban(!), olyan sokat fáj a fejem, mint még soha életemben, és egymás után kétszer lettem olyan beteg (ebből a második még most is tart), hogy ha nem kellene mindenképpen dolgoznom, akkor tuti dokihoz mentem volna. De dolgozom, hál' Istennek gyorsan gyógyulok, a teljesítményemet viszont mindenképpen negatívan befolyásolja a kór. Amúgy meg azt sem tudom, hogy egyáltalán náthás mikor voltam utoljára, annyira nem szoktam beteg lenni, de pillanatnyilag annyira kizsigereltem már a szervezetemet, hogy kezdi bemondani az unalmast.

Így vagyok. Hülyén, betegen, kétségbe esetten, nyomorultan. Csak ahogy mostanában mindig. 

Ez nem egy vidám poszt, úgyhogy a végére felteszek valami cukit, hangulatfeldobási célzattal. Tessék. Nem jó képek, tudom ;-).