Nem értjük egymást

avagy az élet kamasz gyerekekkel

Noha a blog címe családi életünkbe való bepillantást sugall, rajtam és az aprón kívül másokról nemigen írok. Jó, még néha a macskáról is. Most vezeklek egy kicsit, és -szigorúan név nélkül- megosztom a mai élményeimet. 

Simivel épp elindulni készültünk, de a mosógép programjából volt még hátra olyan 20-25 perc. Mindenképpen el akartam érni a buszt (megjegyzem, kár volt a sietség, mert két busszal később is túl korán lett volna odaérnünk az Aldihoz, ahol a férjemmel volt találkozónk), így a masina kiürítését rábíztam az egyik tízen túlira. Nem akartam túl nagy terhet a vállára tenni, mikor alig egy hete tart még csak a vakáció, ne érezze, hogy alig teszi be a lábát a házba hosszabb időre, máris dolgoztatják.

- Figyelj, most el kell mennünk a Simivel, de ha lejár a gép, légyszi, pakolj már ki belőle! Csak szépen bele kell tenni a lavórba, hogy ne gyűrődjön. Hagyhatod is benne az egészet, teregetni nem kell, csak egyet teríts ki, a pálmafás pizsamanadrágot.

- Oké. De melyik a pálmafás pizsamanadrág?

- ??? Hát nyilván egy olyan nadrág, amin pálmafák vannak. Vagy te mire gondoltál?

                                                                             * * *

Már épp felvonulni készültem Simivel aludni, mivel azonban ez nálunk továbbra is egy minimum 1, de inkább 1,5 órás tortúra közös program, így gondoltam, elvégzem folyó ügyeimet előtte, biztos ami biztos. Mikor bementem volna, épp az egyik nagy befutott előttem, ezért rákérdeztem, mennyi ideig szándékozik bent tartózkodni, megnyugtatott, hogy csak pisilnie kell.

Én Simit pizsamába öltöztettem, kiszippantottam az orrát, alaposan elmostam az orrszívót, majd bementem volna a WC-re, de láthatóan az még mindig foglalt volt. 

- Te, ide figyelj, azt mondtad, hogy csak pisilsz, mi a csodát csinálsz akkor még 5 perc után is a vécében? Remélem, hogy nem a telefonodat nyomogatod, mert ha kijössz és meglátom a kezedben a telefont, én agyoncsaplak!

- Miért -ordít kifelé felháborodva-, minek kell neked a vécé???

Elmagyaráztam neki. Ja, és nem volt a kezében telefon. Beledugta a farzsebébe...

Tovább is van, mondjam még?

Avagy folytatásos rémtörténet a feledékenységemről. 2. rész.

1.) Pénteken volt az évzáró az oviban. Most csak egy kislány ballagott, akinek mindene a helókitti.Gondoltam, fűzök neki egy ilyen lánycicafejes medált. Gondosan ki is választottam a megfelelő mintát, majd miután itthon nem sikerült életet lehelnem a nyomtatónkba, az oviban nyomtattam ki, sőt, hogy egyszerűbb legyen a dolgom, szépen fel is nagyítottam, a leszámolhatóság megkönnyítése érdekében. Későn kaptam észbe, csütörtökön délután került sor a műveletre, de bőven lett volna időm megfűzni, hiszen 1-1,5 óra alatt kész lett volna. És ez a lényeg, hogy lett volna. Ha nem hagyom bent az egész kinyomtatott mintát az oviban.

2.) Jövő héten lesz Noémivel az aktuális ortopédiai látogatásunk, amire még előírás szerint februárban kértem időpontot. Fel is jegyeztem a naptárba, aztán a dátumot átvezettem a másik naptárba, hogy mindenhol nyoma legyen. Nyoma is van: az egyikben 24-én 12.45 , a másikban  25-én 12.45 a megjelölt dátum, mikor is meg kell jelennünk az orvosi konzíliumon. Ha legalább arra emlékeztem volna, melyik naptárból melyikbe másoltam át az időpontot, akkor nem kellett volna pénteken szégyen szemre felhívni a doki asszisztensnőjét, hogy ugyan mondja már meg, legyen szíves, mikor kell menni a gyerekkel, mert nagyon hülye vagyok.

3.) Siminek még nem volt meg a hároméves státuszvizsgálata a védőnőnél. Még időben kértem neki időpontot erre a kiemelten fontos eseményre, kaptunk is július 6-ára. Ennek ellenére jött egy levél 2 hete, hogy a gyerekkel jelenjek meg ekkor és ekkor (nem akkor, amikor megbeszéltük) a védőnőnél a státuszvizsgálat megejtése céljából. Mivel ez előbbi dátum, mint amiben mi megegyeztünk, gondoltam, élek a lehetőséggel, és ekkor megyünk. Természetesen ezt is gondosan bejegyeztem a naptárba. Szóltam szerdán a bölcsiben, hogy hétfőn nem megy Simi a védőnő miatt, de pénteken a biztonság kedvéért odatelefonáltam, hogy tényleg nem megy a gyerek hétfőn a védőnői izé miatt. Az előbb hajtottam át a jövő hétre az asztali naptárt. És mikor lesz a találka? Na ki tudja megmondani? Hát nem holnap, hanem csak a következő hétfőn. 

Van valakinek gyógymódja a "életközepi elhülyülésre"?????

Honnan tudhatja az ember, hogy itt az ideje a nyári szabadságnak?

1.) Nyár van.
2.) Cipőt vásárol a gyermekének, amit a gyermek hazaérkezésekor a lábára akar próbálni. De nincs mit, ugyanis a megvásárolt lábbelit az üzletben felejti.
3.) Gondos háziasszonyként a tökéletes folteltávolítást célként tűzve maga elé, beáztatja a ruhákat mosás előtt. A házban található egyetlen törött aljú lavórba, amiben kizárólag a vasalásra váró ruhákat szokta tartani, hiszen törött az alja, másra nem használható. Még jó, hogy nem egyenesen a szennyeskosárba áztatott...
4.) A másnapi ovis foglalkozáshoz alaposan bevásárol: csomagolópapírt és vastag filceket vesz, hogy öltöztetőbabákat rajzoljon. Hogy ne menjen ki a fejéből, az egész kupacot az ebédlőasztalra teszi, majd többször is felháborodva dohog magában, hogy már megint ki a csoda pakolt mindenféle lomot az asztalra? Este kiderül, hogy ő volt, de nem rajzolt rá semmit.
5.) 2 hónapig tartó ígérgetés után végre egy szép napon mégis elviszi a kolléganőjének a még kora tavasszal beharangozott befőttes üvegeket.
6.) Rettenetes patáliát csap, mikor a férje bejelenti, hogy ezen a hétvégén lesz a 4 napos "kirándulás". Milyen kirándulás? Mikor mondtad? Mikor beszélted meg? Velem aztán nem! A nagylányt is viszed? Na, azt aztán tényleg nem mondtad! Vagyis de, csak azt mondtuk, hogy még megbeszéljük! Tényleg mondta, tényleg megbeszélték. Csak ki emlékszik már arra...
7.) Záros határidőn belül a férjének és gyermekeinek a "Sárkány típusú női hozzátartozó idegbaj nélküli elszenvedője" címet kell adományoznia, mert az utóbbi időben mindenen, mindig felmérgesíti magát. Persze az alapvetően idegbeteg természetén túli mértékben.

Pillanatnyilag ennyi jut eszembe, de naponta több tétellel tudnám gyarapítani a listát, de mindent elfelejtek.

Elmondom, miről maradt le a nagyérdemű

Mostanában megint kevés időm van (mikor volt sok?), így aztán a blogírás a végére marad, de annyira, hogy sokszor napokig a kedvenc blogjaimat sem olvasom, nem hogy írjak valamit.

Azért pár szóban az utóbbi hét aktualitásaiból, csak hogy azért mégis.

Szombaton a kolléganőm esküvőjén voltam. Előtte próbáltam az alakomnak alkalomnak megfelelő öltözethez jutni, több ruhaboltban is voltam, hogy ez irányú törekvésemet megvalósítsam. Nem jártam sikerrel. Mert ott volt - több helyen is, de egy üzletben aztán tényleg - ugyan  A RUHA, de a) olyan sokba került, amennyit én ruháért ki nem adok; b) minden méretben volt, kivéve azt, ami nekem kellett volna; c) a vállfán tökéletes volt, rajtam meg pocsék; d) visítva talán mégis kiadtam volna érte az árcédulán szereplő pofátlanul magas összeget, de cipő is kellett volna hozzá (mármint új), mert az egy darab fekete "szépcipőm" azért koránt sem passzol mindenhez, és az plusz kiadás, ami végképp nem jöhetett szóba. Végül kínomban a nagy nap előtti csütörtökön beugrottam a kedvenc turimba (és marhára meglepődtem, mert úgy felmentek az árak, hogy ihaj), és vettem egy tökvadiújcímkés bézs (drapp, világosbarna, tejeskávé?) színű nadrágot nem egész 3.000 Ft-ért. Ehhez magamra öltöttem az ugyanott egy hónapja vásárolt (1.450,-), szintén ugyanilyen alapszínű fekete pöttyökkel ellátott blúzt, na és ehhez akkor már a fekete szépcipő a fekete széptáskával pont megfelelt, úgyhogy új lábbelire sem kellett költeni, meg is veregettem a vállamat a pénzköltés terén nyújtott igazán visszafogott magatartásom miatt. És a férjem szerint pont úgy néztem ki (idézet szó szerint), mint egy elegáns francia bonbon. Gondolom, ez valami jót jelent, mert azt is mondhatta volna, hogy egy génhibás pöttyös labdára hasonlítottam.

Ugyanezen alkalom miatt szerettem volna eljutni hajat vágatni, mert az utolsó fodrászos kalandom óta nem voltam arra. Végül nem mentem, időhiányra hivatkoztam akkor is, mondjuk ez pont mindegy már, de azért a hajszínemet meg szerettem volna változtatni, különös tekintettel a hajtöveimre. Már amennyiben a fejbőrtől számított 5-6 centi még hajtőnek számít. Ott ugyanis eléggé látszottak az amúgy nem túl nagy számban jelen lévő, de a sötétbarnától meglehetősen elütő színű ősz hajszálaim. Gondoltam egyet, hogy akkor most bátor leszek, és a több hónapja felkent sötétbarna festék, ami mostanra egész világosra fakult, az biztosan jó alap lesz egy szép világosbarna színhez. Vásároltam is valami egészen szép közép (inkább világos) barna színű festéket, amiről azt írták, hogy a sötétbarna hajat is világosabbá lehet vele tenni. Mivel az én hajam akkor már közel sem volt sötétbarna, az első pillanattól fogva a teljes sikerben bíztam. Hazudtak. Ezzel a festékkel is pontosan ugyanolyan enyhe vöröses fényű majdnem fekete hajam lett, mint az eddig kipróbált összes házi hajfestéktől. Kezdem azt hinni, hogy minden cég minden "bármilyen barna" árnyalatú hajfestéke ugyanazt a cuccot tartalmazza. A nyári szünetben első dolgom lesz felkeresni a fodrászt és normális fejet csináltatni magamnak.

Ma volt az első ovis szülői. Csiga-biga csoport, 15 fiú, 10 lány, az óvó nénikről még semmit nem tudni. A bölcsiből ebbe a csoportba jön a kislány, aki olyan rossz, mint a bűn; a gyerek, akinek már többször láttam erősen ittasan az anyukáját (vele a gyereket...); a kisfiú, aki rövid idő után másik csoportba került, mert állandóan bőgött, és minden gyerek idegbajt kapott tőle; a kisfiú, aki állandóan taknyosan jár a bölcsibe; a kislány, aki örökké sipító fejhangon beszél/vinnyog; a kisfiú, akinek az anyukája fel volt háborodva, hogy februárban, mikor a gyerek betöltötte a 3. évét, nem vihette át azonnal az oviba, hogy (idézem) "korosztályának jobban megfelelő ellátást" kapjon. Meg még páran, akiknek a nevét ismerem, de nem tudom élményhez archoz kötni. Bízom benne, hogy jó lesz, bár mindenfélét hallottam már a "nagy" oviról, ahová végül is Simi járni fog, de szent meggyőződésem, hogy semmi baj nincs az ovival. Az, hogy mi lesz a gyerekkel/gyerekből azt nem az ovi, hanem az óvónők határozzák meg. Van mindenhol ilyen is és olyan is. Remélem, hogy ez a gyerek is, ahogy a másik kettő, jó óvónők kezébe kerül. Mi mást is tehetnék, ha senkit nem ismerek, ugyebár.