Szülinapi ajándékok

Nálunk úgy van, bár ezt talán már említettem, hogy úgymond blokkosítva vannak a piros betűs ünnepeink. Ez eredendően tök véletlenül alakult így, mert a férjem és az én szülinapom között mindössze 9 nap van. Úgy intéztük, hogy a házassági évforduló - férj/apa szülinapja - feleség/anya szülinapja három hét alatt letudódjon. Ha már úgy is benne vagyunk az ünneplésben, akkor gyorsan túl vagyunk mindenen, és kisebb a valószínűsége, hogy valamiről elfeledkezünk (én sose felejtek el amúgy semmiféle szüli- vagy egyéb napot. Akkor ki lehet az?). Miután Noémi megszületett, az ő világra jöttéhez komponáltuk a többi gyerek fogantatását majd megszületését, így a gyerekek születésnapja is egy három hetes intervallumon belül szóródik. Mondjuk a május 20. és 21. között nincs nagy különbség, de Ádám kiegyenlített a június 12-ével. 

A gyerekek szülinapjával nincs is gond, ami az ajándékozást illeti, de én egyre nagyobb bajban vagyok, ha a férjemnek kell adnom valamit. A házassági évfordulóra nem igazán ajándékozunk, inkább ellógunk valahová, ha a csillagok állása is megfelelő, de a születésnap az más. Én a magam részéről utálom azt a kérdést, hogy "És mit szeretnél a születésnapodra?". A férjem mindig megkérdezi, és én mindig azt válaszolom, hogy mindegy. És tényleg az. (Jó, hát a háztartási gépeknek speciel nem örülök, sőt, kifejezetten megbántódom az efféle ajándéktól, de erre tíz-egynéhány év alatt a férjem is rájött, és az utóbbi években nem kaptam se kuktát, se serpenyőt.). Szégyen és gyalázat, de néhány éve én is megkérdezem, hogy mit szeretne, ő meg folyton azt mondja, hogy semmit. Ennél azért a mindegy szerintem sokkal jobb válasz. Úgyhogy állandóan gondolkodnom kell, mit is adjak. Az a baj, hogy a férjem mindig drága (persze nem százezres nagyságrendű, az azért tényleg túlzás volna, és a büdzsénk nem is ennyire bő) ajándékot vesz nekem, és ez frusztrál, mert az ő szülinapja előbb van, és én mindig nagyságrendekkel kevesebbért ajándékozom meg, és előfordult már, hogy az általam fenomenálisnak vélt ajándék óriási mellélövés volt.

Az idén is például jól befürödtem az ajándékkal. Volt egy tök jó ötletem, de azt elvetettem, mert lett egy másik, sokkal jobb. A férjem új hobbija a koktélpancsoláskeverés. Tette mindezt úgy, hogy semmiféle eszköze nem volt hozzá, csak egy (nem koktélos) pohara és egy jégkockatartója. Ez persze nem zavarta őt abban, hogy nap mint nap koktélok tömegét gyártsa. Így azt gondoltam, hogy meglepem egy koktélkészítő szettel. Meg is történt, a készlet remek, sokáig kutattam a neten, míg rátaláltam arra, amiről azt írták: kiváló minőségű cucc, tökéletes otthoni játszadozáshoz koktélkészítéshez. Van benne shaker, mérce, valami fa izé amivel valamit kell csinálni, meg valami rugós csoda, aminek a használatáról semmit nem tud(unk) és egy könyv 150 koktél receptjével. Ezen kívül 4 koktélos pohár és némi díszítőanyag is a csomagba került. Én már láttam magam előtt a férjem üdvözült arcát, amint megpillantja az ajándékot, és azon melegében belekezd a koktélkeverésbe, és addig abba sem hagyja, amíg tart a kánikula. Aha. Megnézte, elmondta, hogy szuper ajándék, visszacsomagolta, és azóta is ott van a doboz, ahová akkor tette. Egy milliliternyi koktélt nem kevert vele. Ennyit a nagyszerű ajándékomról :-(. Jobb lett volna, ha tényleg válaszol a kérdésemre, és azt kapta volna, amit igazán szeretne. Majd jövőre.

Ő is feltette a kérdést, én válaszoltam, hogy mindegy. Erre mondta, hogy akkor válasszak ezek közül: varrógép, bicikli, közös hétvége valahol, valamikor, illetve pár "újrakezdő" óra vezetésből. Én a közös hétvégét szerettem volna, ezért úgyis könyörögtem már hónapok óta, de nem mondtam, mert ugye drága, meg mi a csudát csinálunk a három gyerekkel egy egész hétvégén keresztül. A varrógép régi álmom, de egyrészt nem tudok varrni (hiszen nincs varrógépem, amin megtanulhattam volna), és ez is drága. A vezetőleckéket nem akarom, mert így is, úgy is muszáj lesz, és nagyon nem fűlik a fogam hozzá, és ez nem is ajándék szerintem. Maradt a bicaj. Eredetileg tavaly szerettem volna egyet (nem, nem a születésnapomra, hanem csak úgy, mert kell a gyerek közintézménybe hurcolásához), de én egy használt, de jó állapotú olcsóra gondoltam. A férjem szerint új kell mindenképpen, de a normális új bicajok tényleg nem olcsók, annyira nem, hogy teljesen leesett az állam, mikor egy-két biciklibolt honlapján nézelődtem. Ennyit biztos nem adunk a kerékpárért, akármennyire jó is.

A minap történt, hogy a szomszéd háza előtt egy szép kék autót láttunk hatalmas masnival a tetején. Tanakodtunk, hogy mi okból lehet ott (a szomszédunk karosszériás, mindenféle autók szoktak állni a ház előtt). Estére kiderült: a feleségének szülinapja volt aznap, és a ház előtt álló masnis, sötétkék kombi BMW az ő születésnapi ajándéka. 

Azt hiszem, simán elfogadom a biciklit szülinapomra :-D!

La Romantica

Az imént írtam, hogy egy gyerekünk sem tartózkodik lakáson, sőt falun belül. Ez az elmúlt 3 év, 2 hónap, 3 hét és 2 nap alatt, mióta Simike megszületett, még sose fordult elő. Mi, gyarló nagycsaládos szülők úgy gondoltuk, hogy magunkra fordítjuk a szoba kulcsát a hirtelen támadt szabadságot, romantikus hangulatba kerülünk és úgy is maradunk ameddig csak lehet.

A férjem dolgozni ment, majd hazajött és egyből fejest is ugrottunk a romantikába: felvázolta, hogy ma este érkeznek az égre a Druidák Perseidák egy "csak most, csak önnek, soha vissza nem térő alkalom" keretében. Vagyis ezrével fog hullani a meteor, mi ez, ha nem a romantika csúcsa, tiszta hálivúd, megnézzük! Mondtam is, hogy jó. Én azt hittem, kimegyünk a kertbe és bámuljuk az eget, maximum elzarándokolunk a gátra, és onnan nézzük, ott jó nagy az ég nem takarják el a fák az eget, a szúnyogok ellen meg majd felöltözünk. De nem ám! Édesuram azt találta ki, hogy elautózunk a Normafáig, ahol jó sötét van, onnan aztán az összes Ida lehullását végignézhetjük. Jóvan, mennyünk.

Mielőtt fél 9 után felkerekedtünk, megnéztünk egy romantikusnak cseppet sem mondható filmet valami pszichopatáról. Felejthető.

Végül elindultunk, vittük a két négyzetméteres családi kempingplédet meg valami mackófelsőt, mert féltünk a hidegtől. A Normafánál meglepődve tapasztaltuk, hogy este fél 10-kor nincs parkolóhely, mert gyakorlatilag a fél ország kivonult testületileg hulló csillagra vadászni. A nagyréttől vagy fél kilométerre sikerült is megállnunk, aztán visszagyalogoltunk. És egyre csak lepődtünk és lepődtünk megfelé, mert 1.) nem volt annyira sötét, mint amit írtak az interneten (ezt én nem tudtam, a férjem mondta, hogy ott olvasta, hogy a Normafa egy fényszennyezéstől mentes, csillagbámulásra meglehetősen alkalmas hely a Városligettel (!) és a Gellért-heggyel (!!!) egyetemben); 2.) annyi ember és állat volt mindenfelé, mint valami fesztiválon; 3.) olyan meleg volt, hogy csak na.

Nagy nehezen sikerült a plédet leteríteni, mert mindenhol más emberek/családok plédjei, állványos távcsövei, piknikkosarai voltak szanaszét. Leheveredtünk, és tök jó volt, mert láttunk vagy 10-15 csillagot az égen! Igaz, nem olyan szép erősen, mint itthon, meg rengeteg volt a felhő is, de gondoltuk, csak lesz valami hullás, és hát a romantika ugye.

Vártunk, vártunk, közben hallottuk a körülöttünk lévők ordítását/sikítást/ugatását/beszélgetését. Csak egy a sok közül:

Egyik lány (a hangja alapján fiatal): - Hé, te itt eldobod a szemetet a természet lágy ölén? (röhög)

Másik lány (ő sem lehetett idősebb): - Miért, most mi van, ez csak papír, az meg úgyis feloldódik!

Egyre csak vártuk Idáékat, akik 9 utánra ígérték jöttüket a csillagászok által, de nem voltak sehol. Vagyis ezt így nem merem kijelenteni, mert rövid várakozás után már csak 4-5, még később 0, azaz nulla darab csillag volt látható -vagy inkább nem látható- az égen, annyira felhős lett az ég. Így simán lehet, hogy a felhők fölött csak hullt, hullt a sok csillag, csak mi nem láttunk belőle semmit. Végül felkerekedtünk -nem mi voltunk az elsők- és otthagytuk a romantikus helyszínt felhőstül, piknikkosarastul, rohangáló gyerekestül, őrjöngve ugató kutyástul, mindenestül.

Hazafelé jövet elköltöttünk egy romantikus vacsorát az egyik útba eső Mekiben. Pont az után, hogy elhatároztam, megcélzom az ideális testtömegemet, amely egy internetes kalkulátor szerint egészen pontosan 57,7 kg. Ez annak ellenére nem látszott elérhetetlennek, hogy fogalmam sincs a pillanatnyi súlyomról, mert csak a jó ég tudja, mikor mertem utoljára mérlegre állni. Mindegy is, mert annyira erős volt bennem az elhatározás, hogy aznap csak müzlit, gyümölcsöt, salátát meg valami kis kolbászt ettem. Minden bizonnyal ezért voltam olyan éhes éjjel 11-kor, hogy bezabáltam egy valamiburgert, ittam egy csomó kólát és eltüntettem egy csokis shake-et. Ennyit az ideális súly eléréséről.

A végén egy darab csillagot nem láttunk lehullani, pedig itthon a kertben akár láthattunk is volna. Nem baj, majd jövőre, hátha megint lesz egy romantikus esténk.

Pedig tényleg lett volna miről

Mégsem írtam egész nyáron szinte semmit.
Címszavakban: szobafestés, nyaralás, szülinapok, romantika, szabadság, tanulás. Ja, és szült a macska.

Borzasztó ez a blogosdi, mára terveztem egy vagon hiányzó beszámoló bepötyögését, ugyanis nincs itthon egy darab gyerek se , még a törpét is sikerült másfél napra lelencbe adni a mamához telepíteni. Én a rám szakadt temérdek idő alatt először a vasalás-főzés-takarítás örök Bermuda-háromszögében kívántam megfulladni lubickolni, végül kis takarítás, sok mosás, minimális főzés és rengeteg mosás után/mellett picit átfazoníroztam a blogot.

Nem tudom, mi ez a kék mizéria, mert szent elhatározást tettem, miszerint valami szép halványzöld vagy levendula színű hátteret varázsolok, és ez lett belőle. Valahogy mindig minden kék lesz. Érdekes.

Rengeteg időt pocsékoltam el a fejléc elkészítésére *, végül a Noémi által elkészített verziót írtam át picit, de láthatóan nem valami nagy sikerrel. A kép amúgy pont egy éve porosodik már a gépen, azóta szeretném megváltoztatni a blogot. A rajz nem saját termés, hanem a tavaly nyári családi fotóról készítette Doma Lilla, egy fórumos nagytestvér. Köszönöm!

Nagy vágyam egy szép, egyszerű, letisztult, de mégis egyedi blog, amit sehogy nem tudok megcsinálni. Béna vagyok ehhez az egész informatikához, pedig még online képszerkesztőkkel is próbálkoztam, hogy szebb legyen a fejléc, meg millió hátteret néztem meg, hátha találok valami igen-igen jót, de nem. Most ez lesz egy darabig, mert nem hiszem, hogy a közeljövőben megint lesz ennyi nyugis időm amiben szabadon garázdálkodhatok az egy szál kompjúterünk előtt.

Új blog, régi élet, élvezzük továbbra is a nyarat!

*Nem tudja valaki megmondani, hogy kell középre igazítani ezt a képet? Vagy úgy méretezni, hogy ne legyen marha nagy, mégis középre kerüljön? Kösz.