2015. augusztus 13., csütörtök

La Romantica

Az imént írtam, hogy egy gyerekünk sem tartózkodik lakáson, sőt falun belül. Ez az elmúlt 3 év, 2 hónap, 3 hét és 2 nap alatt, mióta Simike megszületett, még sose fordult elő. Mi, gyarló nagycsaládos szülők úgy gondoltuk, hogy magunkra fordítjuk a szoba kulcsát a hirtelen támadt szabadságot, romantikus hangulatba kerülünk és úgy is maradunk ameddig csak lehet.

A férjem dolgozni ment, majd hazajött és egyből fejest is ugrottunk a romantikába: felvázolta, hogy ma este érkeznek az égre a Druidák Perseidák egy "csak most, csak önnek, soha vissza nem térő alkalom" keretében. Vagyis ezrével fog hullani a meteor, mi ez, ha nem a romantika csúcsa, tiszta hálivúd, megnézzük! Mondtam is, hogy jó. Én azt hittem, kimegyünk a kertbe és bámuljuk az eget, maximum elzarándokolunk a gátra, és onnan nézzük, ott jó nagy az ég nem takarják el a fák az eget, a szúnyogok ellen meg majd felöltözünk. De nem ám! Édesuram azt találta ki, hogy elautózunk a Normafáig, ahol jó sötét van, onnan aztán az összes Ida lehullását végignézhetjük. Jóvan, mennyünk.

Mielőtt fél 9 után felkerekedtünk, megnéztünk egy romantikusnak cseppet sem mondható filmet valami pszichopatáról. Felejthető.

Végül elindultunk, vittük a két négyzetméteres családi kempingplédet meg valami mackófelsőt, mert féltünk a hidegtől. A Normafánál meglepődve tapasztaltuk, hogy este fél 10-kor nincs parkolóhely, mert gyakorlatilag a fél ország kivonult testületileg hulló csillagra vadászni. A nagyréttől vagy fél kilométerre sikerült is megállnunk, aztán visszagyalogoltunk. És egyre csak lepődtünk és lepődtünk megfelé, mert 1.) nem volt annyira sötét, mint amit írtak az interneten (ezt én nem tudtam, a férjem mondta, hogy ott olvasta, hogy a Normafa egy fényszennyezéstől mentes, csillagbámulásra meglehetősen alkalmas hely a Városligettel (!) és a Gellért-heggyel (!!!) egyetemben); 2.) annyi ember és állat volt mindenfelé, mint valami fesztiválon; 3.) olyan meleg volt, hogy csak na.

Nagy nehezen sikerült a plédet leteríteni, mert mindenhol más emberek/családok plédjei, állványos távcsövei, piknikkosarai voltak szanaszét. Leheveredtünk, és tök jó volt, mert láttunk vagy 10-15 csillagot az égen! Igaz, nem olyan szép erősen, mint itthon, meg rengeteg volt a felhő is, de gondoltuk, csak lesz valami hullás, és hát a romantika ugye.
Vártunk, vártunk, közben hallottuk a körülöttünk lévők ordítását/sikítást/ugatását/beszélgetését. Csak egy a sok közül:
Egyik lány (a hangja alapján fiatal): - Hé, te itt eldobod a szemetet a természet lágy ölén? (röhög)
Másik lány (ő sem lehetett idősebb): - Miért, most mi van, ez csak papír, az meg úgyis feloldódik!

Egyre csak vártuk Idáékat, akik 9 utánra ígérték jöttüket a csillagászok által, de nem voltak sehol. Vagyis ezt így nem merem kijelenteni, mert rövid várakozás után már csak 4-5, még később 0, azaz nulla darab csillag volt látható -vagy inkább nem látható- az égen, annyira felhős lett az ég. Így simán lehet, hogy a felhők fölött csak hullt, hullt a sok csillag, csak mi nem láttunk belőle semmit. Végül felkerekedtünk -nem mi voltunk az elsők- és otthagytuk a romantikus helyszínt felhőstül, piknikkosarastul, rohangáló gyerekestül, őrjöngve ugató kutyástul, mindenestül.
Hazafelé jövet elköltöttünk egy romantikus vacsorát az egyik útba eső Mekiben. Pont az után, hogy elhatároztam, megcélzom az ideális testtömegemet, amely egy internetes kalkulátor szerint egészen pontosan 57,7 kg. Ez annak ellenére nem látszott elérhetetlennek, hogy fogalmam sincs a pillanatnyi súlyomról, mert csak a jó ég tudja, mikor mertem utoljára mérlegre állni. Mindegy is, mert annyira erős volt bennem az elhatározás, hogy aznap csak müzlit, gyümölcsöt, salátát meg valami kis kolbászt ettem. Minden bizonnyal ezért voltam olyan éhes éjjel 11-kor, hogy bezabáltam egy valamiburgert, ittam egy csomó kólát és eltüntettem egy csokis shake-et. Ennyit az ideális súly eléréséről.

A végén egy darab csillagot nem láttunk lehullani, pedig itthon a kertben akár láthattunk is volna. Nem baj, majd jövőre, hátha megint lesz egy romantikus esténk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése