2015. augusztus 13., csütörtök

Pedig tényleg lett volna miről

Mégsem írtam egész nyáron szinte semmit.
Címszavakban: szobafestés, nyaralás, szülinapok, romantika, szabadság, tanulás. Ja, és szült a macska.

Borzasztó ez a blogosdi, mára terveztem egy vagon hiányzó beszámoló bepötyögését, ugyanis nincs itthon egy darab gyerek se , még a törpét is sikerült másfél napra lelencbe adni a mamához telepíteni. Én a rám szakadt temérdek idő alatt először a vasalás-főzés-takarítás örök Bermuda-háromszögében kívántam megfulladni lubickolni, végül kis takarítás, sok mosás, minimális főzés és rengeteg mosás után/mellett picit átfazoníroztam a blogot.

Nem tudom, mi ez a kék mizéria, mert szent elhatározást tettem, miszerint valami szép halványzöld vagy levendula színű hátteret varázsolok, és ez lett belőle. Valahogy mindig minden kék lesz. Érdekes.

Rengeteg időt pocsékoltam el a fejléc elkészítésére *, végül a Noémi által elkészített verziót írtam át picit, de láthatóan nem valami nagy sikerrel. A kép amúgy pont egy éve porosodik már a gépen, azóta szeretném megváltoztatni a blogot. A rajz nem saját termés, hanem a tavaly nyári családi fotóról készítette Doma Lilla, egy fórumos nagytestvér. Köszönöm!

Nagy vágyam egy szép, egyszerű, letisztult, de mégis egyedi blog, amit sehogy nem tudok megcsinálni. Béna vagyok ehhez az egész informatikához, pedig még online képszerkesztőkkel is próbálkoztam, hogy szebb legyen a fejléc, meg millió hátteret néztem meg, hátha találok valami igen-igen jót, de nem. Most ez lesz egy darabig, mert nem hiszem, hogy a közeljövőben megint lesz ennyi nyugis időm amiben szabadon garázdálkodhatok az egy szál kompjúterünk előtt.

Új blog, régi élet, élvezzük továbbra is a nyarat!

*Nem tudja valaki megmondani, hogy kell középre igazítani ezt a képet? Vagy úgy méretezni, hogy ne legyen marha nagy, mégis középre kerüljön? Kösz.

2 megjegyzés:

  1. *kb én is ennyire vagyok zseni ebben...nem is változtattam a bloghátteret már jó rég óta és a közeljövőben nem is tervezem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ha meg tudnám csinálni 'A BLOGot", akkor én se változtatnám soha többé. Ez még nem az, sajnos, de hátha valaki megoldja ;).

      Törlés