2016. november 21., hétfő

Kicsit fáj

Úgy látszik, technikailag nem vagyok eléggé felszerelt ahhoz, hogy a kedvenc drogérialáncomban embervásárlószámba vegyenek. Megdöbbenve tapasztaltam ugyanis néhány hete, hogy a *m-ben megszűnt az általam nagyon kedvelt kuponfüzet, helyette letölthető valamilyen applikáció az okostelefonomra, amivel kedvezményekhez juthatok. Na mármost, nekem nincs okostelefonom, nem anyagi vagy meggyőződésbeli okokból, egyszerűen csak nem szeretem az érintőképernyőt használni. Már a mostani telefonom vásárlásakor úgy kellett könyörögnöm az eladónak, hogy ezt a helyes kis nyomógombosat adja már el nekem, mert mindenáron érintőképernyőset akart rámsózni, mondván, hogy ilyet csak az öregek vagy a gyengénlátók vesznek. Meg én.

Szóval okostelefon hiányában nem tudom beváltani a sok vásárlással hűségesen gyűjtögetett pontjaimat. Mondjuk, nem is tudom, megéri-e egyáltalán, mert a kuponfüzet eddig 150 pontba került, amiben volt egy kupon, ami 10%-os engedményre jogosított a vásárlás végösszegéből, plusz egy csomó egyéb kedvezmény is volt benne. És ilyen végösszegi kedvezményes bonhoz 75 pontért külön is hozzá lehetett jutni. Most meg a 75-öst kompletten eltörölték, és a szorgalmasan kuporgatott pontjaimból 150-et kell áldoznom arra a nyamvadt 10%-os végösszegi kedvezményes cetlire, és minden további termékkedvezményt 5-10-15 pontért kaphatok meg. Mondjuk én pont nem, mert nincs mire töltenem az applikációt.

Most kicsit el vagyok szontyolodva, mert lehúzásnak érzem ezt az egész új rendszert, és akkor se veszek okostelefont, ha anélkül nem is engednek be az ajtón a drogériába. Bár a mostani telefonom lelke néha kilép a testéből és olyankor ideig-óráig használhatatlan, úgyhogy előbb-utóbb lesz nekem is. Addig viszont csak a kedvenc sajátmárkás termékekért fogok betérni, mert amúgy viszont nem olyan olcsó a *m, a lakótelepi drogéria sokkal pénztárcabarátabb.

Amúgy lehet, hogy túljárok az eszünkön, és letöltöm a tabletre az applikációt, csak hát milyen már egy kéttenyérnyi monstrummal bohóckodni?

10 megjegyzés:

  1. Én ezt sosem használtam ki.Mindig olyan dolgokhoz volt kupon amit pont nem akartam vásárolni.A pontokat jó sokáig gyüjtöttem és csomagokra szoktam váltani.Neszeszer szempillaspirállal és körömlakkal...meg ilyenek.:D Remélem ezt is beszüntették.Legutóbb kérdeztem de nekem is applikációról makogott a pénztáros.Sajnos még csak nem is értettem amit magyarázott.:D
    Igen,én is nagy okostellefon guru vagyok.:D
    Ja...nem!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát én is elosztogattam a kuponok nagy részét, de a 25%-ost meg a 10%-ost mindig ki/elhasználtam. Most az ajándékokat is az applikáción keresztül lehet megkapni. Vagy beváltani értük a pontokat, vagy mi. Én sem értettem amit mondott a pénztásor, ezért néztem meg itthon, hogy is működik :).

      Törlés
  2. Na ez megint milyen?! Rengeteget vásároltunk egy időben, sok pontot összegyűjtöttünk, utazásra tartogattuk, akkoriban még volt ilyen, és jött egy átszervezés, 600 pontot levontak, mert x-időpntig nem váltottunk be egyet sem. A lányom Németországban élő vendégei nagyon csodálkoztak, ott az ilyesmit nem csinálhatják meg a vevőikkel, mindig vannak nagyon jó akciók, több megoldás közül lehet választani, és kp-ban is lehet kérni a pontok után az összeget.Azóta nem érdekelnek a pontjaik...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg, nekem is feltűnt, hogy sokkal kevesebb pontom van, de azt hittem, csak rosszul emlékszem. Mondjuk közel 800 és százvalamennyi között azért jelentős különbség van, de erről a ponttörlésről nem is hallottam.

      Törlés
  3. A másik Ti használtátok a feketeáfogyás saját márkás családjukat? Sampon, balzsam, kifésülő, stb./ Milyen jó volt, aztán, eltünt. Azóta sem találok hasonlóan jó terméket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ismerem ezeket az áfonyás cuccokat. ami nekem nagyon bejött, azok inkább a tisztítószerek. A kék színű Denk Mit mosogatószer brutálisan jó, alig kell belőle és mosogat, mint az őrült, ezerszer jobb, mint a tévében agyonreklámozott. És a mosószereik is jók nagyon, a folyékony fehér meg a színes kapszulás szerintem simán leköröz bármilyen nagy márkát.

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Nem sajnos.Én jelenleg a natúr kozmetikai termékeikre vagyok ráállva.Alverde a neve.A hajápolókat még nem próbáltam de az arckrémek nagyon jók.Meg az áruk is.;) Esetleg nézd meg hátha van olyasmi a polcon amit szerettél.

      Törlés
    2. Én a szemránckrémet használom Alverdéből, mondjuk nem vagyok kevésbé ráncos tőle, de nagyon hamar beszívódik, nem ragacsos utána órákig az ember képe.

      Törlés
    3. Nekem is van.Tényleg nem ragacsod.Én úgy gondolom a megévő ráncokat nem vasalja ki semmi.Esetleg a sebész.;D De ha lassabban jönnek meg az már jó.Meg ha nem olyan száraz a bőröm nem is olyan feltűnő a ránc.Tényleg egy pillanat alatt beszippantja a bőröm.Na és nem csípi a szememet mint a krémek többsége.

      Törlés