Közepesen jó hírek

Nyár van, gondolom, ezt senkinek nem hír. Viszont a mi családunk elméletben hatalmas fába vágta a fejszéjét. Ez a nyár arról (is) szólna, hogy a házunkat, amit 11 éve építettünk és vettünk birtokba, némileg kipofoznánk illetve egyes részeit végleges formába öntenénk. Ez rettenetesen sok pénzbe kerül, ami nekünk ugye nincs, de tavaly óta erősen spórolunk, hogy a nagyon fontos dolgokat mégis meg tudjuk csinál(tat)ni. Ennek okán az idei családi nyaralásunk kimerül egy 5 napos nyíregyházi kirucccanásban. (Itt jegyzem meg, hogy idén egy másik baráti családdal megyünk, lehet, hogy jövőre már nem találunk baráti családot, aki velünk jönne :).) 

Nem mindenben van egyetértés a család feje és köztem, persze vérre menő vitákat nem folytatunk, hiszen vannak olyan részei a háznak, amit mindketten haladéktalanul széppé szeretnénk varázsolni, így, hogy ki milyen sorrendben végezné a szépítést, az másodrendű.

Azért megosztanám, hogy én hogyan gondolom. Mindenképpen kívülről befelé végezném a megújító hadműveletet. Kezdeném a kerttel. Legalább az első és oldalsó résszel, hogy a putrifeelinget némiképp oldjam, a többi nem olyan fontos. Anyagilag ez a legkevésbé megterhelő, de hogy valóban ne legyen drága, sok-sok időbe és energiába kerül. Viszont van két tinédzser gyerekünk, akik minden bizonnyal szívesen vennének részt az ásásban, kapálásban, gyomirtásban, föld-és kőtalicskázásban, növényültetésben. Ez után a bejárat előtti teraszra csináltatnék korlátot és leköveztetném. Ez mondjuk így már nem olcsó, úgyhogy ettől el is tekintek az enteriőr javára, maradjon ez jövőre. Csak olyan jó lenne, ha a kapun bejőve normális kép tárulna az ember szeme elé. Bár kívülről is minden tökéletesen látszik, hiszen mindössze egy nyomorult drótháló-kerítésünk van.
Ez után az előszoba bebútorozása volna a javaslatom. Ez a mindenféle speciális adottságok miatt nem túl egyszerű, mindenképpen asztalosmunkát kíván, ezért aztán nem is olcsó mulatság. Viszont 11 év után végre lenne fogasunk, és száműzhetnénk a retró fotelt a nappaliból, amibe eddig a kabátokat és táskákat hajigáltuk, mindenki szépérzékének megreformálása céljából. Ugyancsak kukába kerülne anyukám 30 éves tévéállványa és a sógornőmék szintén 30 éves ülőgarnitúrája, ha vásárolnánk helyettük valami szépet.
És akkor amiben semmi véleménykülönbség nincs közöttünk: ki kell festetni a házat, mert 11 éve érintetlenül áll a fala. Bár ez így nem igaz, mert jócskán teli van tapicskolva gyerekkéz-lenyomatokkal, meg egyéb, használatban keletkező mocsokkal. És amúgy is nonszensz ebben a mai világban, hogy 11 évig nincs festve, úgyhogy azt megcsináljuk mi magunk. Mert bátrak vagyunk, és nem utolsósorban ügyesek, akik képesek ilyesmire.

Nagyjából ennyi volna, ami nagyon muszáj, a sorrend változhat. Álmaink között szerepel, hogy az emeleti fürdőszobát is előcsalogassuk a helyén lévő sufniból, esetleg begalériáztassuk a 6 m magas lépcsőházunkat és az udvarunk hátsó, szintén putrista részét is kertté alakítsuk.

Ezekre spórolunk gyakorlatilag egy éve. És akkor az van, hogy pár hónapja elromlott a mosogatógépünk. Egyelőre romlottan hever, megvagyok nélküle, bár klasszisokkal emelte a komfortérzetemet amíg működött, de ki tudja, mibe kerülne megjavíttatni. Szintén hónapok óta döglődik a cirkónk, amit mindenképpen meg kell csináltatnunk a nyáron, mert a következő fűtésszezonnak nem lehet így nekimenni. A kijelző panelhibát sejtet, ami néhány tízezer forinttal meg fogja kurtítani a felújítási keretösszeget. Ezek mellé a mai szent napon a mosógépünk is leállt. Tegnap már fura, nyikorgó hangokat adott, de ma, néhány paplanhuzattal a gyomrában egyszer csak megszűnt forogni a dobja. Semmilyen programon nem indul el, úgyhogy csak reménykedni tudok benne, hogy mindössze valamilyen banális probléma van a háttérben, vagy ha nem, akkor legalább javítható, mert új mosógépet aztán végképp nem szerettem volna venni mostanában.

Mindegy, én akkor is rendületlenül nézem a bútoráruházak katalógusait, hogy mit, hol, mennyiért, és a Pinterestet elsősorban kertrendezési, másodsorban lakberendezési koncepciók után kutatva. Rendkívüli módon bővölködöm már az ötletekben, nehéz a döntés, főleg úgy, hogy a család többi tagjának vétójoga van. Igaz, az anyagi keret jócskán leszűkíti a megvalósítható tervek számát. Elképesztő amúgy, hogy amikor az ember nem költhet bármennyi pénzt, mennyire nehezen választ. Annyira a legjobbat akarja, persze a lehető legkevesebb kompromisszummal, hogy a döntés gyakorlatilag lehetetlen. Én például egyáltalán nem akartam tálalószekrényt az ebédlőbe, de a férjem ragaszkodik hozzá. Jó, legyen, de akkor ilyen íves-rusztikus-parasztos nem jöhet a házba. Más meg nagyon nincs. Jó lenne, ha fából lenne a nappaliba szánt bútor, persze megfizethető áron. Az elmúlt 4 hétben eleget tettem néhány meghívásnak, és csak ámultam és bámultam, hogy milyen szép körülmények között élnek az ismerőseim. Csodaszép kertek: itt igazi pázsit, amott medence (persze harsogó zöld gyepen), aztán kerti tó meg kőgrill, máshol nagy műgonddal ültetett, mégis igazi vadregényes növényarzenál. Bent vagy vidéki meseház-hangulat uralkodott (személyes kedvencem), vagy igazi, fiatalosan modern belső, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy egyféle stílusú berendezés volt mindenhol, összeillett minden mindennel, rendezett, esztétikus volt az összhatás. Én meg annyira vérszemet kaptam, hogy inkább mosogatok életem végéig kézzel, de mindenképpen lépni szeretnék már valamit.

Most megyek a nagymamámhoz, megkérem, hogy használhassam a centrifugáját, mert közben kiöblítettem a kádban a paplanhuzatokat.