I'm alive!

Pedig akár a túlvilágról is írhatnám ezt a posztot, ha a kedves néni, aki ijedtében rám dudált, amikor én a zebrán haladtam át, esetleg nem vesz észre időben.

De most komolyan, mit kellett volna tennem? Én annak rendje és módja szerint körülnéztem, mielőtt leléptem volna a kijelölt gyalogátkelőhelyre, az út túloldalára történő átkelés szándékával. Miután megállapítottam, hogy balról semmi nem közelít, jobbról (tehát az úttest túlsó oldalán, ugye) viszont jön egy autó, de az még messze van, és biztosan meg fog állni, ha látja, hogy én a zebrán menetelek. Tudom, meggondolatlanul tettem kockára testem épségét, mikor erre gondoltam. Noha volt már néhány halálközeli élményem zebrán, én ezek ellenére is töretlenül bízom az autóvezetőkben. Abban, hogy esetleg betartják a KRESZ-t, vagyis megállnak, ha látják, hogy egy gyalogos megy/áll/van a zebrán. De mi van, ha mégsem látják? Mint ez a mai néni, aki felháborodva dudált rám, és mutogatott nekem, hogy vak vagyok-e, hogy nem látom, hogy ő jön. Láttam, persze, már akkor láttam, mikor ő még vagy 60 méterre volt a gyalogátkelőtől, csak arra nem számítottam, hogy esze ágában sincs megállni a zebra előtt, bármennyire is rajta tartózkodtam éppen.

Talán azt várta, hogy megállok, jobb kezemmel jobbról balra indított kecses ívű mozdulattal magam előtt jelzem, hogy lemondok a közúti közlekedés szabálya értelmében engem megillető elsőbbségről? De én nem akartam lemondani erről, mert pont azért építették két hétig az utat, zebrástul, korlátostul, mindenestül, hogy az ember lányának ne kelljen az úttest szélén szobrozva állni, és közben idegrohamot elszenvedni minden egyes nap, látva, hogy az autóbusz, amivel hazautazni szándékozott, elindul, mert egyetlen autós sem áll meg vagy két percig, hogy ő (és megannyi sorstársa) átjuthasson a buszpályaudvarra. Mert bizony, kérem, évtizedek hosszú harca után a múlt héten felavattuk a gyalogátkelőt, ami a környék legforgalmasabb közútján segít átjutni a gyalogszerrel közlekedő halandóknak (és itt a halandót sajnos a szó legszorosabb értelmében tessék venni), hogy élve - és szabályosan - átkelhessenek a buszpályaudvarra, ahonnan a környék összes távolsági busza indul.

Bevallom amúgy, ha felmerül bennem a gondolat, hogy esetleg nem áll meg a nő, esküszöm, megállok az út közepén és elengedem. De tényleg nem gondoltam, hogy nem vesz észre... Én kérek elnézést.