Lötyög rajtam az élet

Tényleg nem tudom máshogy megfogalmazni, pont olyan az életem, mint egy két számmal nagyobb cipő: hol ide dugok egy kis papírzsebkendőt, hol oda ragasztok egy sarokvédőt, hogy kényelmes legyen, de csak nagy marad, és folyton feltöri a lábamat. Amikor ezt írtam , bíztam benne, hogy hamarosan rendeződni fognak a dolgok, de nem. Azóta is hiába próbálom rendbe tenni magam körül a feladataimat, sehogy sem sikerül, mindig rohanok és állandóan el vagyok csúszva mindennel, szét vagyok zuhanva teljesen.

Házimunka:

csak tűzoltás szinten létezik (vasalás, takarítás -egy rémálom, komolyan). A főzés úgy-ahogy megy, azt muszáj, hogy Noéminek legyen mit ennie, de sokszor csak este jut rá időm, mikor a munkából hazaértem (tudom, tudom, több napra főzni - ez a megoldás). A férjem sokat segít, mosogat, gyerekre vigyáz, hogy én tudjam csinálni a mindenfélét, de így is kevés az idő.

Az agyam valahol elveszett:

soha semmit nem találok - kénytelen voltam új lakcímkártyát csináltatni magamnak, és úgy tűnik, a gyerekeknek is kell, mert úgy eltökítettem a cuccokat, hogy sehol sem találom őket, egy pár egyéb fontos papírral együtt. Ezen kívül sose tudom mi mikor van, elfelejtek dolgokat, meghülyültem, na. 

Munka:

igaz, hogy egyelőre csak heti háromszor megyek, de akkor reggeltől estig nem vagyok itthon, mert Simit reggel viszem a mamáékhoz Csepelre, és délután megyünk érte. Ráadásul októbertől az egyik kolléganőm kilép, úgyhogy túlóra hegyek várhatóak. Tudom, hogy velem rendesek lesznek, Simi miatt nem kell annyit dolgoznom, de a másik lánynak pl. 15 hónapos a kisfia, és ő is szeretné néha látni a saját gyerekét. Eddig csak délutános voltam, de majd leszek délelőttös is, és attól is tartok, hogy egyáltalán le tudok-e még vezetni egy feladatsort normálisan, vagyok-e még egyáltalán konduktor, vagy már csak bébiszitterségre vagyok alkalmas.

Iskola:

jelentkeztem. Nem tudom, mikor és hogy fogok szakdolgozatot írni és államvizsgázni, de meg szeretném csinálni. 

Női és feleség mivoltom:

szinte nem is létezik. Hajat mosok és fésülködöm időnként, és zuhanyzom is, kábé ennyi. Igaz, hogy az utóbbi egy hónap alatt fogytam 2,5 kilót minden odafigyelés és torna nélkül, de mégis csak szeretném a napi (de legalább heti 3-4-szeri) mozgást beiktatni, újra csinossá válni, hogy ne konyhás néni kinézetű anyuka legyek. Szép álom...

Feleségként totál funkciómat vesztettem, annyira vagyok képes, hogy mikor Simi altatása után felébredek a fotelban, lemegyek a nappaliba és elalszom a férjem mellett a kanapén. Gyönyörű. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy Simikét hamarosan elválasztom, bár annyi emberrel beszéltem (védőnő, orvos, szülők, egyebek), akik szerint tök mindegy, hogy szopik-e vagy sem, attól még nem fogja átaludni az éjszakát, hogy igazából csak azért szeretném, hátha mégis bejön a dolog. Akkor nem a kanapén kellene elaludnom a férjem mellett, hanem a mi ágyunkban is megtehetném, mert talán visszaköltözne mellém.

Macskák:

akik nem tartoznak a szűkebb pátriánkba, de mivel ők is az én gondom, ezért muszáj leírni, hogy unom. A csipás macskával végül ma muszáj volt dokihoz menni, mert nem javul a szeme (vagyis de, csak mindig visszajön a csipa, igaz egyre kevésbé), mert nincs időm napi 3x kenegetni. Most kaptam egy szemcseppet, amit 4x kell cseppenteni, hahaha... Soha többet nem akarok kismacskákat nevelni, ezeken minél előbb túl akarok adni, akkor is, ha ingyen adom, pedig ma 6.500-at fizettem az állatorvosnál, de nem érdekel, csak vigyék már el innen őket a búsba!

Ennyi. Remélem, lassan belenövök az életembe, vagy belejövök vagy mit tudom én, de ha így marad, hamarosan begolyózok. Azért, mert sehol nem tudok normálisan teljesíteni: ideges, fáradt sz*ranya vagyok, aki folyton kiabál a gyerekeivel; a munkahelyemen nincs önbizalmam, tartok az egész "munkaügytől", félek, hogy béna leszek, pedig amúgy talán nem is vagyok annyira rossz, szerintem. Feleségként a teljesítményem negatív: nem vagyok dekoratív, életvidám, a férjét a tenyerén hordozó asszony, pedig ilyennek álmodtam magamat, és most is ez lenne az etalon, de nem megy.

Mi a megoldás? Magnézium? Egy átaludt hétvége (vagy minimum egy éjszaka)? Sport, ami energiával tölt fel, vagy kéthetente valami relaxációs masszázs, ami szintén energiával tölt fel? Okostelefon vagy notesz, ami mindent tud, és nem kell azon bosszankodnom, hogy már megint mit felejtettem el? Esetleg valami más ötlet?