Lehull a lepel

Arról amivé (akivé?) lettem.

Az elmúlt posztokban közzétett képek alapján igaztalan vádakkal illettek, melyek szerint nem rendelkezem túlsúllyal, illetve egyenesen hazudósnak tituláltak a testemmel kapcsolatban. Lássuk akkor a tényeket.

Ahonnan indultam
2016. 01. 01-jén 67,9 kg voltam a 163 cm-es testalacsonyságomhoz. Ez a testtömeg már - az amúgy igen tág határok között mozgó - BMI szerint is a túlsúlyos tartományba esett (25,6). Ez volt minden eddigi súlyhisztim legsúlyosabbikának alapja, annyira, hogy kőkeményen elhatároztam: lefogyok. Megmondom őszintén, nem igazán hittem magamban, itt a blogon is többször írtam már arról, hogy nekiláttam a (legújabb) fogyókúrámnak. Aztán 2-3-4 hét után feladtam. Most viszont nem, de annyira nem, hogy egyenesen az 55 kg elérését tűztem célul magam elé, ami annyira távolinak és elérhetetlennek tűnt, hogy úgy voltam vele, ha nem sikerül, majd arra fogom, hogy elégtelen volt a célkitűzésem.

Amit csináltam, és amit nem
Ettem. Eleinte nagyon kemény szénhidrátmegvonás mellett éltem, nem volt fehér liszt, cukor, rizs, krumpli. Egyetlen megkötésem volt csak, ha valami ünnepség van (ovis vagy itthoni), akkor nem csinálok hülyét magamból, eszem és iszom, amit a többiek.
Mozogtam. Olykor-olykor. Szégyellem nagyon, de a mozgásra igen nehezen vettem rá magam (és az utóbbi hetekben megint elhanyagoltam, ejnye-bejnye). Sajnos a világ lustáinak táborát erősítem, így addig húztam-halasztottam a megmozdulást, amíg csak lehet. Végül, mikor elértem a 60 kg-t, belevágtam. Halálos volt. Pedig tényleg csak a nyugger programot nyomtam mindenből, mégis a tüdőmet majd' kiköptem, és 10 perc mozgástól egész nap 200 volt a pulzusom. A hulahoppozás nagyon bejött, bár a testemre gyakorolt kizárólagos hatását nem látom, igaz, majdnem egyszerre kezdtem el ezt meg még 1-2 fészbúkos kihívást, úgyhogy szerintem azért. Belevágtam ugyanis egy plank nevű, mindenhol eszméletlenül reklámozott testvarázsló csodagyakorlatba.

Ezt csináltam minden nap

Nem tudom, mennyivel lettem feszesebb, de az biztos, hogy az első napokban tényleg majd' meghaltam attól a pár másodperctől is, utána viszont semmi gondom nem volt se lett könnyebb, és a végén kis híján ottmaradtam a szőnyegen, annyira nehéz volt. Mindkét könyököm teljesen tönkrement, a hónap végére gyakorlatilag nem volt rajtuk bőr, mert lenyúzta a szőnyeg.
Rátaláltam Péntek Enikőre és beleszerettem elkezdtem tornázni a youtube-os videóira, ezzel kezdtem . Majdnem belepusztultam, kétpercenként pihentem három percet, pedig akkor már vagy egy hónapja aktívan mozogtam: szintén P. Enikő rövid videóira vonaglottam naponta 20-25 percet, szigorúan a négy fal között, mert a család rekeszizomlázat kapott volna, ha meglátja szánalmas vergődésemet. Szóval inkább váltottam egy kissé könnyebb videóra. Büszkén mondhatom, hogy egy hónap után már pihenés nélkül végig tudtam csinálni a bemelegítést. 
Csak halkan és fejemre hamut hintve mondom, hogy a tornázást megint elhanyagoltam, pedig megfogadtam, hogy a szabadságom alatt majd nyomom ezerrel. Na, pont nem.

Ahová eljutottam
A legutóbbi (múlt heti) mérlegelés alapján 56,5 kg vagyok (voltam), tehát már közel a cél! A BMI-m most 21,3, ez bőven a normál tartományban van. Ha ennyi maradnék, az se lenne baj, mert már most is jól érzem magam a bőrömben. Nem gondolom, hogy bármi gond is volna az alakommal, bár egy kicsit azért lehetnék izmosabb, de ez csak rajtam múlik. Felöltözve egészen jól nézek ki, fürdőruhában mondjuk nem annyira, de az nem baj, életem nagy részét úgysem bikiniben flangálva töltöm, világ csúfjára.
A ruhaméretem 42-esről (de volt 44-es nadrágom is vááááá) 38-arsa csökkent, sőt, a jó nagy méretezésű C&A-s farmerek közül egy-két 36-os is jó rám.
A változást mindenki észrevette, de igaza volt a tesómnak pár hónapja , mikor azt mondta, hogy 10 kiló után feltűnő a súlyvesztés. Amint elhagytam a bűvös 10-est, sorra jegyezték meg az ismerőseim, hogy milyen vékony lettem. Még a húgom is mondta, hogy sokkal jobban nézek ki, mint ezelőtt. Nem, nem jól, csak jobban, mint 10 kilóval nehezebben. Ő ilyen szigorú, ha az ember testéről van szó, nem tehet róla, ő 47 kg. A 47-ről tehet, csak arról nem, hogy ilyen szigorúan veszi a testméreteimet.
Amúgy igaza van a tesómnak, nem vagyok vékony, csak az eddigi bálnatesthez képest. Simán csak normális az alakom: csak egy picit nagy a fenekem és csak egy picit  vastagok a combjaim, nem pedig nagyon.

Ami még hátra van
Nagyjából 1,5 kg eltüntetése magamról. A diétát folytatom, bár bevallom őszintén, hogy a nyár kezdete óta szinte nem volt bűntelen napom: csoki, süti, fagyi, jégkrém, tészta - szóval minden tiltott dolog lecsúszott már a torkomon. Egyelőre még nem látszik, úgyhogy most nagyon vissza kell fognom magam, nehogy visszahízzak.
Picit meg kellene nyomnom a mozgást is. Egyre többször játszom el a futás gondolatával, de egyelőre nem vesztettem el a józan eszem, és nem kezdtem el fejvesztve rohangálni faluszerte. Pedig egy csomó ismerősöm fut, fiatal és idősebb egyaránt. Lehet, hogy nem is olyan rossz dolog?

Amire rájöttem
1.) Az emberi test formálható. Még az enyém is, pedig nem hittem volna.
2.) Az, hogy ki mikor néz ki jól, nem a kilók számától függ. Még emlékszem, mikor Noémivel terhes lettem, és 3 hét alatt 53-ról 57 kg-ra híztam - tehát gyakorlatilag pont úgy néztem ki, mint most -, mindenki szörnyülködött, hogy soha még nem voltam ennyire kövér. Szóval, csak viszonyítás kérdése, hogy az 57 kg-s nő akkor kövér vagy sovány.
3.) Ha fogysz, akkor mindenhonnan fogysz. Az összes, de tényleg az összes "eredeti" ruhám nagy rám, mondjuk talán a zoknijaimat, a sapkáimat és a sálakat kivéve. Az, hogy a nadrágok, pólók, blúzok, szoknyák, ruhák lógnak rajtam, az 2-3 ruhaméret csökkenése miatt egyáltalán nem ért váratlanul. De a bugyijaim is nagyok, és - sajnos - a melltartóimat is kisebbekre kell cserélnem. Ez picit azért elszomorít. Ja, és az a durva, hogy a cipőimből is kifogytam! Persze, nem a fűzős tornacsukákról beszélek, hanem a közel 12 kilóval ezelőtti testtel kitaposott, amúgy szűk alkalmi cipőimről, amik, ha picit jobban szaporázom, szépen lerepülnek a lábamról. Nagyon sokba kerül az új ruhatár, mert voltam olyan hülye elkeseredett tavaly nyár elején, a sokadik sikertelen fogyókúrám után, hogy az összes 40-esnél kisebb méretű ruhámat elajándékoztam, mert azt gondoltam, ezek a büdös életben nem lesznek már jók rám. De tényleg mindet, egy szoknya menekült meg, ami véletlenül a kabátok közé volt akasztva. Még szerencse.
4.) Az ember arca is lefogy. Ez csak azért rossz, mert kifogyott a zsír a pofazacskóimból, és lett egy csomó új ráncom. Ez azért nem annyira jó.

És akkor az ígért kép. Most kérek elnézést mindenkitől, de nincs igazi előtte-utána fotóm. Egyrészt, mert sose csinálok, mikor belekezdek egy-egy fogyókúrába, és most se gondoltam, hogy tényleg sikerülni fog. De azért találtam egyet, ami majdnem a januári valóságot tükrözi. A kép a tavalyelőtti nyaraláson készült, amikor olyan 63-64 kg körül voltam. Úgyhogy ehhez tessék még hozzászámolni 4-5 kilót!!! Amúgy van karácsonyi kép is, csak ott sötét farmerben vagyok és egy sötétkék blúzban, úgyhogy nem látszanak a hurkáim. Az "utána" rész biztos ismerős, egy nyaralásos képből vágtam ki. Íme:

Szemmel látható a különbség