2016. augusztus 21., vasárnap

Itt a vége

Eltelt a nyár, magával vitt hét hétnyi, azaz 35 nap szabadságot, mindezt úgy, hogy tegnap, a szabadságom első napján hajnali negyed 4-kor keltem, mert utaztunk Olaszországba. Még a szünet előtt akartam írni egy bakancslistát a nyári szünetre, mert az mostanában annyira trendi, hogy mindenki olyat ír. Időhiány miatt lemondtam róla, de a fejemben azért megvolt a terv, és próbáltam magam ahhoz tartani. Voltak sikerek és kudarcok is.

Kudarcok
1.) Nem lettem 55 kiló. Igaz, semmit nem tettem érte, az egész fogyókúrámat felfüggesztettem a nyárra. Nem mozogtam egyáltalán semmit (így az a tervem, hogy szobortestet faragok magamból, szintén nem sikerült), mindenfélét ettem minden mennyiségben. Viszont nem híztam vissza, olyan 58 kg vagyok, úgyhogy egyáltalán nem vagyok elkeseredve.
2.) Nem vezettem. Az volt a tervem, hogy veszek néhány újrakezdő órát, és szeptembertől majd autóval járok dolgozni. Nem, mintha tömegközlekedéssel nem volna elérhető a munkahelyem, de az idő, amit utazással töltök, az azért nagyon sok. Autóval 7-10 perc a házunktól az ovi, tömegközlekedve ugyanez 55 perc (csak a buszmegállóig kábé 10 percet gyalogolok). Szent elhatározásom volt a vezetés, de a férjem mondta, hogy a sógorom kölcsönkérte az autónkat, és én úgy vettem ki a szavaiból (persze ez nem biztos), hogy hosszabb időre kellene neki. Így aztán lemondtam a terveimről, nem vettem órákat, ha úgyse fogok vezetni, csak kidobott pénz lett volna.
3.) Nem keresztszemeztem. Pedig annyira akartam, előkerestem a régi megkezdett képeimet, de egyetlen öltést sem böktem.
4.) Nem pakoltam ki a "fenti fürdőszobát", ami még nem fürdőszoba, de az lesz. Most lomtár, és ki akartam pucolni, de sajnos nem rendeltünk konténert és nem vettünk könyvespolcot, így nem volt hely hová tenni a lomokat.
5.) Nem szedtem ki a cuccot a konyhaszekrényből és nem engedtem le a hűtőt.
6.) Nem vettünk függönyt a dolgozószoba ablakaira. 
7.) Nem csináltam közös programot a férjemmel. Azt hiszem, egyszer mentünk el moziba a nyáron, és ennyi. Pedig olyan jó lett volna, volt is 3 napunk, mikor egy gyerek se volt itthon, akár el is mehettünk volna, de nem tettük. Majd jövőre jobban megszervezem.

Sikerek
1.) Majdnem az összes pakolós tervem megvalósult. Kirámoltam a fürdőszobát, a lépcsőalját, a földszinti és az emeleti gardróbot és a kamrát. Bevákuumzsákoztam több tíz kiló használaton kívüli ("kifogyott") ruhámat és mindenféle holmikat.
2.) Igaz, hogy csak egyszer, de elmentünk Simivel nagy budapesti tömegközlekedős és játszóterezős körútra. 
3.) Sokat olvastam. Igaz, hogy leginkább skandináv krimiket (Jo Nesbo Harry Hole-sorozatát), pedig megfogadtam, hogy a nyáron azt nem fogok, aztán mégis.

Holnap újra dolgozni megyek. Új tanév, új gyerekek, új kollégák. És persze régiek is. Ilyenkor mindig van egy kis szívdobogásom, hogy vajon hogy fogunk belerázódni, meddig tart majd ki a nyáron felhalmozott pihenés és úgy egyáltalán hogy birkózom meg az egésszel. Remélem, legalább annyira jól, mint az előzőekben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése