2017. április 23., vasárnap

Voilá

...és egy jól megérdemelt elkészített és elfogyasztott kávé után újra itt vagyok. A kávét a férjem készítette, és tényleg annyira jó lett, hogy nem akartam veszni hagyni belőle az utolsó pár cseppet sem, így egy laza mozdulattal végigborítottam az arcomon és a ruhámon azt a fél kortyot, amit a végére tartogattam. Hát így. Hiába telt el egy bő hónap az utolsó jelentkezésem óta, semmivel nem lettem ügyesebb.

Be kell valljam, nemcsak blogot nem írtam, hanem a szívemnek-lelkemnek kedves állandóan olvasott blogokat is hanyagoltam, így pont annyira nem tudom, kivel mi történt mostanában, mint ahogyan más sincs képben a családi életünk folyásával. Pedig azért történt egy s más, de mindenre már nem emlékszem.

Jelentem, a fáradtság falát még nem másztam meg, viszont egy csomó dolgot simán elengedtemhanyagoltam, gondoltam, ez bizonyosan segít majd, hogy ne legyek annyira nyomi. Úgyhogy most sokkal kevesebbet vasalok, persze, ez nem azt jelenti, hogy vasalatlanul teszem el a ruhákat, hanem csak annyit, hogy egy hét helyett akár két-három hétig is várják, hogy valaki (én) kivasalja őket, ergo nem egy, hanem egyszerre általában két darab, ember magasságú ruhahalom vár a kivégzésre. Sokkal depresszívebb látványt nyújt amúgy, mint amikor csak egy volt belőle. A mosogatással ugyanez a helyzet, bár ehhez jelentős mértékben hozzájárul az is, hogy elromlott a mosogatógépünk, és még nem volt érkezésünk megjavíttatni. Van tehát folyamatos piszkosedény-hegy a mosogatóban, viszont emiatt a család ifjabb és/vagy férfitagjai is szoktak mosogatni. Nem kell elsietni azt a javíttatást...
Mondjuk a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy én ettől (a kevesebb vasalástól, takarítástól stb.) nem lettem boldogabb, bár biztosan azért, mert ebben sem vagyok trendi. Mostanában többször jött velem szembe egyes mamás internetes csoportokban, meg csak úgy a világhálón, hogy nem baj, ha kupi van, meg nem főzünk, nem mosunk. Hiszen teljesen természetes, hogy mindenhol van legalább egy kupis polc/szekrény/szoba/sőt lakás, ezzel mindenki így van, jól van ez így. Annyira, hogy szinte egymásra licitálnak a nők, hogy ki mennyire gázul vezeti a háztartását. Ezekbe én nem szoktam beleszólni, mert szerintem én elég öreg vagyok már, és zavar, hogy kosz van, meg vasalatlan hegyek meg ilyesmi, és nem érzem magam felmenthetőnek a főzés-mosás-takarítás (vasalás...) alól, csak mert például dolgozom és van három gyerekem.

Ténylegesen rákaptam az aliexpressről rendelgetésre. Jó, nem nagy tételben, mert maximum havi 15 dollárt engedek magamnak költeni (áprilisban még nem jártam arra). Vettem pár fülbevalót (említettem már, hogy fülbevaló-fetisizmusban szenvedek?), karkötőt meg egy szandált. És alig lőttem mellé. Az egyik fülbevaló  mondjuk elég durva, mert a vállamig lóg, azt tuti nem fogom hordani, pedig szép, a szandál pedig picit keskeny (olyan széles lábam van, mind Donald kacsának), még nem döntöttem el, hogy hordható-e így, vagy elajándékozzam. Ja, és rendeltem két telefontokot az új telefonomhoz. Ja, nincs is új telefonom. Jó, hát úgy volt, hogy februárban veszünk, mert épp akciós volt az, amilyet szeretnék. De márciusra halasztottuk, mert a férjem még kedvezőbb ajánlatot talált (cégen belül), de arról még nincs hír, pedig maholnap május van. Mindenesetre rendeltem két tokot, egyenként 2-2 dollár értékben, hogy ha mégse jönne össze a telefon, ne veszítsek sokat, még szerencse.

Végre eleget tettem egy régi ígéretemnek. Már nagyon nyomta a lelkiismeretem, de hétről hétre elfelejtettem odaadni a KBCS nagylányának a saját tulajdonát képező, de nyár óta nálam táborozó pendrive-ját (hogy kik a KBCS, arról nosztalgiabejegyzés olvasható itt,  és itt , meg itt is , ugyanitt képek is vannak a fent említett adathordozóról másolva), pedig már augusztus óta ígérgetem. Szilveszterkor még a frász is rám jött , mert épp itt voltak, és visszakérte, én meg nem találtam hirtelen. Pedig tudtam, hogy hol kellene lennie, csak a férjem szépen rendet rakott* a családi íróasztalon ( =gyorsan, hirtelen mozdulatokkal minden mozdíthatót belesöpört egy papírszatyorba, szilveszter lévén vendégeket vártunk, és hát rendnek kell lenni), és a pendrive-nak csak a hűlt helyét találtam. Aztán persze meglett, mégpedig a nagy rajztábla alatt, ahová a szilveszteri, takarítási szándékkal elkövetett hirtelen mozdulat penderítette. De meglett, mert el se veszett, csak tök ideg voltam, hogy hol van.

Átéltem egy áprilisi telet, hát ez borzalom. Rettenetes, hogy április közepén (inkább már a vége felé) reggel télikabátban és bakancsban kell munkába mennem, mert mínusz 2 °C van. Őrület.

Jaj, és olyat láttam, mint még soha. Valamelyik nap leszállt az udvarunkban egy vércse -gondolom, csak az lehetett -, és a szemem láttára fogyasztott el valami más, tollas jószágot. Ez azért különösen érdekes, mert hiába lakunk falun, azért ornitológiai szempontból cseppet sem frekventált helyen élünk, errefelé a természetes madárpopulációt nagyjából a veréb, a vadgerle és a feketerigó alkotja. Mondjuk az idén megint raktak fészket az erkélyen a házi rozsdafarkúink, télen egy-két széncinkét is láttunk, de a legextrémebb madárkaland eddig egy fakopáncs felbukkanása volt a fűzfánkon. Ha lenne egy normális fényképezőgépünk  tudnék fotózni, készítettem volna fényképeket is, amiket persze így is csináltam, de nem látszik rajuk semmi. Vagyis egy madár igen, de olyan kevéssé felismerhető, hogy ha azt mondanám, hogy flamingó, azt is elhinné bárki.

Mindent elmondtam? Valaki kíváncsi még valamire?
Indulok blogokat olvasni, remélem, mások szorgalmasabbak voltak nálam.


* A múltkor mindannyian közös családi takarításon vettünk részt, erre Simikém megjegyezte:
 - Anya, miért takarítunk? Ma is vendégek jönnek?
 - Kisfiam, nem csak akkor takarítunk, hogy ha vendégek jönnek.
 - Jó, de leginkább akkor.

6 megjegyzés:

  1. Hát Andi akkor kitartás továbbra is:) Én azóta alig vasalok, hogy van szárítógép, bár a jóidővel nem fogom használni így újra vasalhatok - általában vasárnap du. tudom le a dolgot és közben filmet nézek, anélkül nem megy. Mosogatni mindig mosogat mindenki, + a mosogatógép így azzal nincs gond, a takarításra meg ott van nekem a péntek du. amikor hamarabb végzek és ez nagy szerencse, így hétközben csak felsöprök, feltörlök amikor és ahol kell, de szerintem ez minden családban hasonlóképpen alakul. Muszáj, mert a kosztól és a káosztól megkattanok, káosz amúgy van takarítás mellett is, csak be kell nézni a gyerekek szobájába, de már az a fölötti idegbajosságomból sokat elengedtem én is:)
    Simi beszólása óriási "leginkább" :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is fimre (esetleg zenére) szoktam vasalni. Különben valóban időpocsékolás. Egyetlen bajom, hogy nem beszélek olyan szinten egy nyelvet sem a magyaron kívül, hogy eredeti nyelven, vasalás közben élvezhetném, így marad a szinkronos verzió, mivel feliratot olvasva nem tudok vasalni. Pedig én jobban szeretem a feliratos filmeket.
      Nálunk is az van, hogy általában söprés (minden reggel, indulás előtt az előszobában, egyéb helyeken igény szerint), felmosás, ha kell, a többi hétvégére marad. Régebben én is pénteken délután takarítottam, de mióta simi után visszamentem dolgozni, más a munkabeosztásom, általában minden második pénteken fél 5-ig dolgozom, a többin meg 4 körül érek haza, gyerekkel együtt. A gyerekek szobáival már nem törődöm. Kiváló találmány a kilincs :).

      Törlés
    2. kilincs:)))) - ó ez mekkora! Sajnos a lányok szobái egybe nyílnak és így Violáén át jutok a kicsikébe, no most Violáé a leggázabb nálunk:) szóval látom, ha akarom ha nem.....

      Törlés
    3. A kamaszlányok elképesztő káoszban képesek élni :). Tudom, tapasztalom, sőt, mintha rémlene is valami évtizedes távolból :D.

      Törlés
  2. :D Nálunk is volt ilyen, hogy takarítottam (!!!) ÉS a gyerekek megkérdezték, hogy kit várunk... :DDD

    Örülök, hogy írtál.

    VálaszTörlés