A cím jelen esetben szó szerint értendő, nem elgémberedett tagjainkról szól az írás, hanem tényleg a macskákról, akik most megint sokan vannak. Szám szerint hárommal többen, mint azt én szeretném...
A következő bejegyzés egyeseket érzékenyen érinthet, ugyanis a macska nálunk nem családtag. Tehát, aki nem ért egyet azzal, hogy a háziállatok az udvaron éljenek, az tartózkodjon a poszt elolvasásától.
Szóval, a macska (pillanatnyilag macskák) nálunk nem számít(anak) a szorosan vett családtagok közé, nem ápolunk velük semmiféle romantikus kapcsolatot. Rendesen kapnak enni (sőt...), szabályos időközönként parazita ellenes kezelésnek vetem őket alá, és szükség esetén állatorvosi ellátásban részesülnek. Igény szerint szolgáltatunk számukra különböző wellness programokat, úgy mint simogatás, dögönyözés, játék.
Az van, hogy a fiatalabbik macska (az öregebb kölyke) nem elégszik meg azzal, hogy az édes jó anyja ott van neki családnak, ha már mi nem vesszük be a bandába, hát gondoskodik magának külön famíliáról. Évente kétszer... Legutóbb három hete tőlük lettünk boldogabbak:
 |
| A vörös és a fekete fiú, a foltos lány. Vegyétek, vigyétek :-)! |
De nem vagyok ám ennyire szívtelen, mert igenis megpróbáltam én bent tartani a macskát. Történt ugyanis, hogy 2 éve télen irtózatos hideg volt. Úgy mínusz 20 alatt tetőzött (vagy "aljazódott") a hőmérséklet éjszakánként, és és borzasztóan megsajnáltam a szerencsétlen macskát, hogy netán megfagyni készül odakinn (a garázsban 2 télikabátból készített vacokban). A férjem hiába mondta, hogy a macska egy állat, akinek bundája van és nem fog csonttá fagyni, nem hittem el, és csak sajnáltam, sajnáltam a négylábút. Egészen addig tartott a sajnálkozás, amíg a férjem valamilyen céges rendezvény miatt nem aludt otthon, és én elhatároztam, hogy akkor majd a macska jól bent alszik, és mire a férjem hazajön, már nyoma se marad bent. Be is rendeztem egy papírdobozt alvóhelyként, majd letettem a kanapé mellé. Romantikus képzelgéseimben már láttam magam előtt, ahogy a cica bejön az ajtón, észreveszi a neki elkészített alvóhelyet, fátyolos tekintettel rám néz, miaúzik egyet köszönetképpen, majd elfoglalja kis birodalmát és békésen szunyókál reggelig. Aha, pontosan.
Odáig stimmelt a dolog, hogy a macska bejött az ajtón. Utána figyelemre sem méltatta királyi fekhelyét, körbejárt a lakásban, mindenhová felugrált, alig győztem leparancsolni az ágyról, asztalról, konyhapultról. Majd rohangálni kezdett, és megpróbált kimenekülni az erkélyajtón. Nem engedtem, simogattam. Megnyugodott, majd újra rohangálni kezdett, felmászott a függönyre (valóban van ilyen, nemcsak a filmekben, pedig addig azt hittem), én leszedtem, simogattam. Persze, kiválóan elkészített nyughelye továbbra sem érdekelte, pedig belenyomtam (!!!) és ott simogattam, de hiába. Újabb eszeveszett körök a lakásban, a vége megint az lett, hogy a függönyről vadásztam le. De nem adtam fel. Tettem még egy próbát, már kajával is próbálkoztam, mindhiába. A hálátlan állat gyakorlatilag megtébolyodottan nyargalt a házban, föl-le ugrált mindenhová, közben keservesen nyávogott (semmi hálás miaúzás a kiváló fekhelyért), én meg próbáltam úrrá lenni a helyzeten, mindhiába. A végén megint a függönyön kötött ki, én leszedtem. Itt jegyezném meg, hogy közben teljesen bizalmát vesztette a cica, és úgy fújt rám, mintha az életére törtem volna, úgyhogy egyáltalán nem adta könnyen magát. Némi birkózás után felmerült bennem, hogy könnyebb lenne esetleg a karnist letépni a falról, és így kiszabadítani a macskát a függönyből. Végül győztem, és egy laza mozdulattal úgy hajítottam ki az erkélyajtón, mint a macskát...
Én örökre megjegyeztem, hogy kinti macska kint szeret lenni, akkor is, ha hideg van. De a cica elméjébe is beleégett az a fél óra, az tuti. Mert a legutóbbi (azaz a mostaniak előtti) cicái közül az egyik be akart settenkedni a nyitott erkélyajtón keresztül a lakásba, mire a figyelmes cicamami úgy vágta nyakon, hogy csak úgy nyekkent a cicuska.
Ja, ott kezdtem, hogy a macska nálunk nem családtag. Akkor miért van az, hogy ma éjjel, mikor az a rettenetes égszakadás-földindulás volt, az volt az első gondolatom, ahogy felébredtem, hogy vajon mi lehet a macskákkal a (lakatlan) nyúlketrec alatt, ahová a buggyant anyjuk hurcolta a kiscicákat a régi tyúkól biztonságos rejtekéből??? Lehet, hogy picit mégis családtagok, csak amolyan perifériára szorult formában.
Ui.: a kiscicák elvihetők, aki kapja marja ;-). És a feketének is van feje, csak beszorult többiek alá.
Mi szeretnénk egy kis vörös kandúrt, de csak tavaszra, rendelni lehet? ;-)
VálaszTörlésTermészetesen lehet rendelni, csak utána szorgalmasan kell imádkozni, hogy meg is szülessen :-). Biztatásként jegyezném meg, hogy volt már, akinek bejött, duplán. Egy ismerősöm tavaly egy egyszínű hamuszürke és egy vörös cirmos kandúrt "rendelt" (hogy miért pont tőlem akartak cicát, azt nem tudom). Aztán, amikor megláttam a három fekete és foltos cica között a kért egyedeket, majdnem lehidaltam, komolyan. Pedig a srác többször mondta, hogy ezért imádkoznak a feleségével. És bejött nekik, szinte hihetetlen, de milliméterre olyan macskák, amilyeneket szerettek volna.
Törlés