Ne aggódjatok, élek!

Már, ha egyáltalán valakinek aggódni támadt volna kedve miattam. Hiába volt a múlt heti hisztiroham, nem tettem kárt magamban (másban sem, így sem a föld alatt, sem a börtönben nem rothadok), ezért sajnálatos módon szerencsétlen családomnak -reményeim szerint- még jó darabig el kell viselnie az időnként rám törő ideg-, hiszti-, önsajnáló-, epilepszia és egyéb rohamaimat. Majd próbálom jobban kezelni az elmebetegségeimet.

Az van ugyanis, hogy mostanában rengeteg ráérő időmben -de leginkább alvás helyett, tegnap is hajnali fél 1-ig, vagyis az már ma volt- karácsonyi lázban égek. És ezért aztán mindenfélét létrehozok. Főzök például narancsdzsemet. Már abszolúte kiválóra fejlesztettem a receptet: "karácsonyi ízű", remek állagú, szóval nagyon jó (érdeklődés esetén közkinccsé teszem a receptet). Aztán teatasakból hajtogatok és ragasztok üdvözlőlapokat, ezt tényleg leginkább este szoktam, elég pepecs meló. Tegnap meg (este fél 10-kor) az egész délutáni rohangálás után még nekiálltam megcsinálni a dzsem hozzávalóiból mentett citrom- és narancshéjak kandírozását. Kész lett végül éjfél után, most száradnak.

Mézeskalács is készült mintegy 2 kilogramm tésztából, de azt Noémi nyújtotta és szaggatta (mennyire jó, ha megnő az ember gyereke és nem csak hátráltatni tudja), én csak ki-be rakosgattam a tepsibe és a sütőbe a cuccot. Azt hiszem, kevés lesz a 3 adag, mert holnap sulis karácsony, ahová elviszik a nagy részét, úgyhogy be kell még kevernem minimum egy adagot.

Amit viszont nem sikerül létrehoznom, az a ház rendbe tétele, a kimosott ruhák vasalása (hiába a múltkori akció, most ismét egy nagy hegy várja a jótündért), időnként blogbejegyzés írása. 

Pedig azért volna miről tudósítani. Például arról, hogy tegnap óta a férjem szabin van, így van lehetőségünk vásárolni menni. Szitter híján Simi is velünk tart, de kiválóan viselkedik. Persze könnyű úgy, hogy ketten vagyunk rá. Tegnap mindenki kiválasztotta, melyik üzletet szeretné belülről is szemügyre venni. Ezt meg is tehette, mert addig a másikunk lefoglalta Simit, akinek nem kellett a babakocsiban ülve aszalódnia. Amennyiben egyazon üzletbe szerettünk volna bemenni, na akkor nem volt apelláta, Simit bepakoltuk a babakocsiba, és úgy nézelődhetett. Persze nem unatkozott, mert mindig volt egy használaton kívüli eladólány vagy biztonsági őr, akivel Simike "elbeszélgetett" vagy elszórakozott.

Sajnos, mindenhol millióan vannak, hiába van hétköznap és iskolaidő, így ma muszáj lesz még egy kört futni. Szerencsére anyukám a ma délutánt be tudta vállalni Simivel, így feltételezhetően fele annyi idő alatt végzünk mint tegnap, és talán sikeresebbek is leszünk.