Nem alszom sokat mostanában, lassan már keveset sem. Az utóbbi napokban éjfél előtt nem feküdtem le, ezért elhatároztam, hogy tegnap 11-kor mindenképpen aludni térek. Meg azért, mert pénteken korán reggeles vagyok, 5-kor kell kelnem. De annyira belemelegedtem a portfólió írásába, hogy csak 3/4 12-kor jutottam ágyba, és ott is zakatolt az agyam a jobbnál jobb ötleteken még vagy egy órán keresztül.
Simi hajnali 5-ig 4x ugrasztott, így aztán teljesen kómás állapotban keltem ki az ágyból, és kezdtem neki a reggeli dolgoknak. Tettem vettem, majd elgondolkodtam azon, hogy hánykor is megy a buszom. Nem jutott eszembe(!), de az igen, hogy a következő 6:04-kor, és mivel 15 percenként jár, gyors fejszámolás után meg is volt az eredmény: a busz, amit el kell érnem, 5:39-kor(!) indul. Gyors kukk az órára, jesszusmárcius 5:15! Ha 5:39-re kell jönnie, akkor kb. 5:35-re ott is van (a korai buszok sose késnek, sőt), nekem kell negyed óra ahhoz, hogy kigyalogoljak a megállóba, 5 perc múlva indulni kell. Gyorsan írtam egy cetlit a férjemnek, hogy vagy csináljon kaját Ádámnak vagy adjon neki pénzt ugyanebből célból, mert elaludtam, nem volt időm csinálni. Hogy ezt honnan vettem, nem tudom, nem is aludtam el, de azt gondoltam, hogy csak ez történhetett, mert mindig elég szokott lenni az idő a tisztálkodás-öltözés-kajacsomagolás hármas mindegyikére. Beugrottam a cipőmbe, fogat mostam (vagy fordítva) és 5:24-kor nekiiramodtam.
Összefutottam a szomszédság legaktívabb nyugdíjasa címet birtokló Gizi nénijével, aki épp egy másfél méteres bottal irányította borjú méretű kutyáját (nem kell félni, Gizi néni szelíd), mondta is, hogy Andikám, ilyen korán? Hát igen, de sietek, mert így is késésben vagyok. Rohantam, mint a Baywatch-hölgyek, szerintem fel is ébresztettem az egész környéket kisebb földrengést indukálva tetemes súlyomat megfuttatván. Trappoltam, mint egy bölénycsorda, közben elszáguldott mellettem autóval a hátsó szomszéd (ebben az utcában mindenki ilyen korán ébred?). Úgy vágtáztam, hogy 5:34-re kint is voltam a megállóban és alig fél perc múlva felbukkant a kanyarban a busz. Elértem!!! Mikor begördült a buszöbölbe, nagy boldogságomban rápillantottam a kihelyezett menetrendre, és láttam, hogy ez nem az a busz, én az előzőhöz mentem ki (Mit mentem? Inaltam, suhantam, nyargaltam, tulajdonképpen inkább repültem). És felszálltam, a HÉV-nél le, ott pont elértem volna az előző HÉV-et, de hagytam elmenni (akkor még mindig a zsírégető tartományban volt a pulzusom a roppant megerőltető futkározás miatt), így a szokásos időben értem be dolgozni.
Tulajdonképpen ennyi. Most megyek, írom tovább a portfóliót, ma sem fekszem le, és kíváncsi vagyok, holnap milyen marhaságot fogok csinálni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése