Dolgozom. Sokat. Egyelőre csak bent a munkahelyemen napi 8-10 óra között, de a jobb napokon csak 6-7-et. A papírmunkát képtelen vagyok elvégezni, baromi lemaradásban vagyok, ugyanúgy mint a saját háztáji munkáimmal. Ha a férjem és a gyerekek nem takarítanának, már megette volna a házat a mocsok. Mindezt azért mert odabent 5 (az új státuszok szerint 6) ember munkáját végezzük ketten a kolléganőmmel. Ehhez nem szeretnék semmit hozzáfűzni, ilyen az, ha az állam az ember kenyéradó gazdája.
De legjobban azt sajnálom, hogy Simit is hanyagolom. Szeptemberben összesen egyszer vittem oviba, és háromszor hoztam el, egyébként anyukám és a férjem hozza-viszi csórikámat. Igaz, az esti altatáskor (ami még mindig 1-1,5 óra) az övé vagyok, de az agyam akkor is sokszor másfelé jár: ha hamarabb elaludna, még tudnék egy kicsit vasalni, meg tudnám írni az ovis programot, összepakolhatnám a konyhát stb. A múltkor azt mondta: "Anya, csak az a baj, hogy te mindig mérgelődsz velem." És tényleg sokszor. Szégyellem is nagyon.
Remélem, novembertől más lesz. Megszűnik a létszámstop az oviban, és az üres álláshelyekre özönleni fognak a bátor jelentkezők, alig győzünk majd válogatni közülük. És akkor majd nem kell túlórázni. Lesz időm a háztartásra, az összes papírmunkámra és nem leszek mindig ingerült a családdal. És akkor ilyeneket fogok csinálni, hogy olvasás (mert kikapcsol), sálkészítés (mert egy jó anya időben gondol a télre), keresztszemezés (mert a múltkor megtaláltam egy pár abbahagyott képet és nagyon nagy kedvem kerekedett befejezni őket), blogírás (mert rengeteg érdekes dolog történik velünk annak ellenére, hogy a feléről lemaradok, mert mindig a munkahelyemen vagyok), meg ki tudja még mit.
Azt említettem már, hogy november 19-én lesz a pedagógus minősítésem? Lehet, hogy kicsit tolódni fog ez a rengeteg szabadidő, de csak vége lesz már egyszer ennek a nagy hajtásnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése