Újra itthon

A múltkor még a nyaralás közepén írtam, de már itthon vagyunk. Gondoltam, hogy akkor a közeljövőben minden elmaradásomat pótolom, sőt. De még picit várni kell, mert a két nyaralás között pont jönnek a tesómék, biztos nem lesz időm hosszú beszámolókra.

Kicsit szét vagyok esve, mert tegnap éjjel fél 11-kor jöttünk haza, reggel fél 8 óta megy a mosógép és holnap is menni fog, mert ruha azért kell, hiába van kánikula. Pakolok, szortírozok, ahogyan mindenki csinálja egy egyhetes üdülés után, és még koránt sem látom a végét. Még jó, hogy ezer fok van, így gond nélkül szárad az udvaron a tengernyi mosott ruha, hogy holnap kezdhessem a vasalást. Erre ma délután hív a tesóm, hogy:
Ő: -Akkor jó nektek, ha holnap megyünk hozzátok?
Én: -???????
Ő: -Na, jó?
Én (nem kaptam szikrát, de valahogy csak kinyögtem): -De hát pár nap múlva megyünk Kismarosra...
Ő: -Nem baj, mi pont aznap akarunk hazautazni, mert 2 nap múlva mennek a fiúk Ausztriába, és ki kell mosnom és vasalnom a ruháikat.
Én: -Háááát, akkor jó. Végül is, gyertek.
Egyetlen tesóm van. Húsvét óta nem találkoztunk. Jöjjenek, majd legfeljebb segít pakolni és vasalni...

Nem sokára megmondom majd a férjemnek is, hogy holnap jön a húgom a fiúkkal, csak még nem akarom felzaklatni. Ma van ugyanis a 17. házassági évfordulónk, és ő holnap már megy dolgozni, hadd lazítson még egy kicsit *.

A nyaralásos beszámoló biztos nem marad el, csak még át kell bogarászni a képeket és az élményeket. Egyébként Toszkánában jártunk. Szerelem első látásra....

*Szerintem - ha eddig még nem tette - ma biztos megbánja, hogy engem vett el feleségül.