Fodrásznál

Nem most volt. De annyira ritkán adatik meg nekem a fodrászkodás élménye, hogy mindenképpen szándékomban áll megosztani azzal, akit érdekel. A mostani szépészeti beavatkozásra is edzettem 8,5 hónapot, ami -némi túlzással ugyan- egy olimpiai felkészülési ciklusnak megfelelő idő.

Mindenki által tudvalevő dolog, hogy roppant hűséges típus vagyok, legyen szó akár munkahelyről (életem első munkahelyéről jöttem szülni már harmadszor), akár férjről (életem első pasijához mentem feleségül), akár bármi másról. A fodrász is ebbe a kategóriába tartozik. De most gondoltam egy igen merészet, és elhatároztam, hogy kipróbálok egy másik szakembert, akármennyire elégedett vagyok is azzal, aki eddig nyírta (olykor festette) a hajamat. Egy fővárosi fodrászra esett a választásom -ha már lúd, legyen messze is-, aki a fiúk haját is vágja. 

Az időpontot gondosan választottam ki: semmiféle más program aznapra nem eshetett, Simit is szakértő kezekre akartam bízni, így a "szitterszolgálattal" is előre egyeztettem, mielőtt a fodrásszal beszéltem volna. A március 6. (szerda) 16 óra 30 perc ideálisnak tűnt.

Két nappal az időpont lefixálása után jött az e-mail, hogy Ádámnak aznap 13 óra 10-kor kezdődik a szóbelije a gimiben. Picit borulni látszott a terv, de jó irányba, ugyanis a férjemnek arra a napra így szabit kellett kivennie, ami miatt előbbre lehetett hozni a fodrászkodás idejét. Délután 3 jónak tűnt, addigra a szóbeli is lezajlik, be is érek rendesen, és az sem mellékes, hogy kerek másfél órával előbb érek majd haza.

Hosszasan tervezgettem magamban az új frizurámat: milyen fazon legyen (nem vagyok túl merész), milyen színű legyen (na, színekben meg aztán pláne nem vagyok merész), hogy valami új, de mégis rám jellemző hajkölteményben pompázhassak a következő néhány hónapban. A "meglepő és mulatságos" formát mindenképpen kerülni szándékoztam. Végül elhatároztam, hogy a forma marad a régi, kicsi melírral, ami az egész sötétbarna fejemet valahogy világosabb hatásúvá teszi. Roppant nagy változásra készültem...

És felvirradt ama nagy nap. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű... A felvételi csúszott 50 percet. Már épp telefonálni akartam a fodrásznak, hogy nem érek oda, mikor csörgött a telefon, és a fodrász közölte velem, hogy ő lesz az, aki nem fog odaérni 3-ra, így menjek inkább fél 4-re. Huhhh...

Kornél kérdezte, hogy mikorra vagyok várható este. Én osztottam-szoroztam, és arra jutottam, hogy 7-re legkésőbb otthon vagyok. Mert ha fél 4-kor kezdetét veszi a beavatkozás, akkor 6-ra legkésőbb végzek (1/2 óra alatt felteszi a melírt, 40 perc alatt kész, 5 perc lemosás, 10 perc az új szín felrakása, 20 perc alatt kész, 5 perc lemosás, 15 perc vágás, 15 perc szárítás és még 10 perc csúszás is bele volt kalkulálva), és egy óra alatt biztosan hazaérek. De lehet, hogy már fél 7-re otthon vagyok.

Viszont bármennyire is nem akartam, mégis odaértem volna már negyed 4-re, így akkora kerülővel mentem  a busztól a fodrászig, amekkora sétával nagyjából Székesfehérvárig jutottam volna. Végül 15 óra 32 perckor értem a fodrászüzlet elé, ahol senki nem várt. Én viszont vártam 25 percet, majd megérkezett a fodrász sűrű elnézések közepette, és 4-kor már a székben ültem.

Felvázoltam a terveimet: ugyanilyen forma, csak rövidebb valami világosabb melírral. Amit mindenképpen kerüljünk el, az a sárga színű csíkok a hajamban, mert azt semmiképpen nem szeretném. Legyen akkor már világosbarna vagy valami vörös.

Jó. Kiválasztottuk a színt (szép mogyoróbarna), és elkezdődött az akció. Mivel a hajam festett, és világosabb árnyalatot szeretnék, ezért meg le kell szívatni a hajamat a csíkok helyén. Jó. De ne ijedjek meg, mert mikor lekerül a "leszívó", a csíkok rettenetes sárgás-narancsos színűek lesznek, de ezekre kerül majd a kiválasztott festék, és szép leszek. Jó.

Hát, mikor lemosta a hajamról azt a szívó izét, én azért megijedtem... Nem csak én, hanem a mögöttem helyet foglaló -amúgy ismerős- hölgy is rémülten kérdezte, hogy ugye nem ez a végeredmény? Mert nagyon bizarrul néztem ki a neon narancssárga színű csíkjaimmal... Ó, nem, de nem ám! Ugyanis perceken belül feltétetett a vágyott világos mogyoróbarna szín a hajamra, ami a hatóidő eltelte után lemosásra került. Én meg felmosásra kerültem. Ugyanis lemosás után PONTOSAN  az a kanárisárga árnyalat volt a fejemen, amit MINDENKÉPPEN  el akartam kerülni. Nyilván a fodrász is látta a megrökönyödést az arcomon, mert nem is kellett szólnom, egyből mondta, hogy akkor átszínezzük az eggyel sötétebb árnyalattal, jó? Naná, hogy jó! 

(Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy ekkor már 6 óra volt, úgyhogy a másfél órával előbbi hazaérésem dugába dőlni látszott.)

Felkerült a másik szín, aztán le. És kezdetét vette a frizurám elkészítése. Pikk-pakk levágta a hajam, majd beszárította, aztán szárazon igazította, és olyan fejem lett, hogy csak ámultam és bámultam. Elképesztően jól sikerült. Az, hogy a hajamban levő csíkok valamiféle általam néven nevezni nem tudott színben pompáznak, nem számított különösebben. Tényleg nem ismerem ezt a színt. Valami furcsa keveréke a vörösnek, a barnának és a sárgának. Ráadásul nem is mindenhol egyforma. Valahol sötétebb (ott nagyon szép), máshol egészen rikít (ott nem annyira szép). És hát mára már a formáját is elveszítette a csodálatos frizurám. Mert az én drótkefe hajamat csak szakember képes beszárítani rendesen. Én nem vagyok az. 

Úgyhogy, most egy kicsi csutakban a fejemen hordom vágyva vágyott gyönyörű frizurámat, hogy álljon is valahogy, mert magamnak képtelen vagyok beszárítani. A szín megváltozásában még reménykedem, mert állítólag 2-3 hét (4-6 mosás) után éri el a végleges színét a melír. Még csak 2-szer mostam hajat azóta. Eddig nem változott, de már kezdem megszokni. Lehet, hogy csak azért érzem furának, mert eddig nem volt soha ilyen nagy kontraszt a "hajam színei" között? Nem tudom. A család nem nyilatkozik, bár, őszintén szólva nem is kérdeztem. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az eredeti, friss frizurám mindenkinek nagyon tetszett. Nekem is. Remélem, egyszer az életben megtanulom beszárítani a hajam, és nézhetek még ki jól.

Feltéve, ha megnő az a több millió, jelenleg 2-3 cm-s hajszál, ami a szülés után kihullott hajtömegem visszanövése okán meredezik-göndörödik szanaszét a fejem tetején. Hogy tényleg szépen nézzek ki, de úgy igazán. Tenni velük bármit is nem nagyon merek, mert a fodrász keményen letiltott a hajvasaló használatáról, ugyanis a rendszeres használattól a szőkített tincsek (és bármilyen színű lett is végül a hajam, eredetileg szőkítve volt, hogy befogja a festék) egyszerűen letörhetnek. Na, az kéne még csak! Akkor inkább nézzek ki úgy, mint akibe belecsapott a 220 Volt. Semmi gond, pont úgy is nézek ki...

Ja, amúgy 8-ra értem haza, pont akkorra, mikorra akkor értem volna, ha az eredeti elképzelés szerint fél 5-re megyek. Még jó, hogy egy órával hamarabb mentem.