Allegória

Henrik nem volt új lakó az utcában, már vagy egy évtizede is megvan, hogy megvette a kis házat. Mindig is szerette a környéket, és nagyon örült, mikor évekkel ezelőtt egy ott lakó ismerőse felhívta, hogy eladó az egyik ház az utcában. Szülei segítségével megvette, beköltözött, majd megnősült, most pedig már a két ovis lányával együtt laknak itt.

Kutyája nem volt, de macska mindig akadt az udvaron. Sajnos, a cicák időről időre eltűntek: némelyik egészségét az idő kezdte ki, másik betegség miatt pusztult el, valamelyik pedig egyszerűen eltűnt. Fájdalmas volt megválni szeretett állataitól, és ha lett is új, az sosem volt olyan, mint az, akit elveszített.

A férfit megbízható, gondoskodó embernek ismerték a környéken, többször előfordult, hogy a szomszédok rá bízták féltett állataik, növényeik gondozását, amíg hosszabb-rövidebb ideig távol voltak az otthonuktól. Szívesen vállalta a feladatot, mert tudta, hogy a saját jószágait is gondoznia kell olykor-olykor valamelyik szomszédnak, és amúgy is nagy kedvvel végezte az állatok ellátását.

Az utcabeliek különben jó kis társaságot alkottak, nyáron egy-egy szalonnasütés erejéig összeültek, jókat beszélgettek, télen szánkózni vitték a gyerekeket. Mindig számíthattak egymásra, ha például vigyázni kellett valakinek a gyerekeire, de a nagymamák nem értek rá, vagy ha elromlott valakinek a fűnyírója, biztos akadt, aki megcsinálta a szomszédok közül.

Henriknél egy napon, alighogy hazaért, csengettek. Az egyik szomszéd állt az ajtóban.

- Szervusz, Henrik, van egy perced?

- Persze, gyere csak be.

- Megölted a macskámat.

- Tessék?

- Megölted a macskámat. Elütötted. Az egyik szomszéd talált rá a kocsibeállód előtt. Nagyon súlyos sérülései voltak, majdhogynem felismerhetetlenné vált, de minden kétséget kizáróan az én cicám volt, ezt többen is megerősítették. Nem lehetett megmenteni, eltemettem. Bár az eset nem ma történt, csak most volt lehetőségem szembesíteni vele. A nyomai még mindig jól láthatóak a kapud mellett.

- Hogy mi? Biztos ez? Nem tudom elhinni. Ne haragudj, ha így is történt, nem volt szándékos. Soha nem bántanék készakarva egy állatot sem, nagyon sajnálom.

- Körültekintőbben kellett volna vezetned.

- Igen, igazad van, biztos nem voltam elég figyelmes. Roppant módon sajnálom.

A férfi amúgy elég sportosan vezetett: lendületesen, de mégis biztonságosan. A közlekedési szabályok betartására nagyon figyelt, soha nem okozott még balesetet, a zebra előtt mindig lassított, és soha nem lépte túl a megengedett sebességhatárt. Igaz, a sportos vezetési stílus miatt előfordult, hogy benézett egy-egy jobbkezes utcát, és majdnem összeütközött egy másik autóval, a szívbajt hozva ezzel magára és a másik sofőrre egyaránt, de szerencsére nem lett baj. Vagy az áruház parkolójában meghúzta tolatás közben a mellette álló ajtaját, ám személyi sérülés szerencsére ott sem történt, elismerte a hibáját, odaadta a betétlapot, a biztosító rendezte a számlát. Ilyesmi olykor előfordult, de komoly szerencsétlenséget sose okozott.

Saját autója csak alig két éve volt. Addig is szívesen vezetett, de csak céges autót vitt, illetve alkalmi sofőr volt másoknál, ha mondjuk egy buliban alkohol is volt, mert ő nemigen ivott, így barátait nyugodt szívvel fuvarozhatta haza. Ismerősei már egy ideje rágták a fülét, hogy vegyen egy autót, ha már annyira szeret vezetni, higgye el, nem fogja megbánni. Végül beadta a derekát, és megvette a kocsit. 

Persze, nem használja minden nap, munkába szinte mindig tömegközlekedve jár, a lányokat az oviba gyalog viszik, hiszen ott az óvoda alig háromszáz méterre a házuktól. De tény, az autó használata nagyobb szabadságot ad: sokkal könnyebb bevásárolni, szívesen elvisz bárkit bárhová, ha kérik, és a messze lakó barátok, rokonok is elérhetőbbek, mióta saját autóval rendelkezik. Sőt, akkor is bepattan a járgányba, ha valami nagy öröme van, de feszültséget oldani is segít, ha beül, és levezet gyors tempóban az autópályán néhány kilométert.

Mikor utasként ült mellette valaki, általában elégedett volt sofőri tevékenységével, élvezte a vele való utazást. Persze, olyan is akadt, aki megkérte, hogy ha őt viszi, akkor legyen szíves lassabban haladni, mert bár lehet, hogy biztonságosan vezet, ezt a sebességet ő nem szereti. Ilyenkor természetesen visszavett a lendületből, mégis előfordult, megszokásból újra felpörgette a motort, aztán elnézést kért, és lassított.

Ez a mostani eset viszont teljesen megdöbbentette. A kihajtáskor mindig különösen figyel, hiszen bármikor jöhetnek gyerekek, egy elgurult labda, bármi. Nem is értette, hogy nem vette észre a cicát, vagy legalább azt, hogy áthajtott rajta. Pedig tényleg nem vette észre, kihajtott, a kapu automatikusan becsukódott, ő pedig teljes lelki nyugalommal ment a dolgára: álmában sem gondolta volna, hogy a kapuja előtt a szomszéd cicája holtan fekszik.

Azért is volt különösen fájdalmas számára az ügy, mert nemrégiben pont ez a szomszéd mondta neki, hogy az utóbbi években sok macskáját elveszítette: a legtöbbet megmérgezték, és mennyire rosszul érinti őt a dolog, hiszen minden állatát egyformán szereti, és nagy űrt hagy a hiányuk. Egy ideig ugyan lehet próbálkozni újabb és újabb kedvencek felnevelésével, de a sok veszteséget nehéz feldolgozni, és egy idő után, bármennyire is szereti az ember a cicákat, inkább nem vesz magához többet, nehogy újra rossz vége legyen.

És akkor most tessék. Itt van ő, a megbízható állatbarát, és nesze neked, elcsapja a macskát. Nem tudott mit mondani, csak annyit, hogy őszintén sajnálja. Henrik amúgy sem volt valami nagy érvelő, nem is szeretett konfliktusba keveredni senkivel, mert a saját érdekeit nem tudta képviselni semmilyen vitában. Ilyenkor tisztára olyan lett, mint egy-két bogár: inkább halottnak tettette magát, csak érjen véget a vita, a lényeg, hogy túlélje, az sem baj, ha közben megsérül, csak ne kelljen harcolnia.

Tisztában volt azzal, hogy szomszédjának igaza van: a macskát ő ütötte el, és ha jobban figyelt volna, észreveszi, hogy ott van és életben marad. A macskáját vesztett szomszédot újra biztosította arról, hogy nem állt szándékában kárt tenni az állatban, aki elfogadta a bocsánatkérést, de ez nem hozza vissza a cicáját, és az elvesztése felett érzett fájdalmat sem enyhíti, majd megérte Henriket, hogy takarítsa fel a tragédia nyomait a betonról, utána elbúcsúzott és hazament.

A férfi kiment, és azonnal észrevette a vöröslő foltot a kapu mellett. Eddig nem látta, hiszen a kapu automata, ki sem kell szállnia, hogy begurulhasson az udvarra, csak a garázsban kell elhagynia az autót. Akkor ötlött eszébe, hogyan is történhetett a baj. Volt egy rossz szokása, ugyanis. Mikor a murván tolatott a kapu felé, néhanapján felgyorsított annyira, hogy kissé kipörögjenek a kerekek, és az autó döccenjen egyet az automata kapu sínjén. Utána azonnal lassított, mert közel volt az úttest, és senkiben nem akart kárt tenni. Eddig nem is tett.

Miközben slaggal fellocsolta a foltot, és homokkal szórta be, hogy tényleg semmi ne látszódjon, jónéhány könnycseppet elhullajtott. Sajnálta a macskát, a szomszédot és átkozta magát, hogy miért volt ennyire figyelmetlen.

Henriknek álmatlanul telt az éjszakája, azon gondolkodott, mit kellett volna csinálnia, hogy elkerülje a tragédiát. Ha körülnéz, mielőtt beül az autóba, biztosan meglátja a macskát, és akkor életben marad. Vagy esetleg hangosabban bőgeti a motort, akkor a cica megijed és elszalad, megmentve ezzel saját életét. Vagy pont az lett volna a megoldás, hogy nagyon lassan megy, hogy az állatnak legyen ideje elugrani? Vagy ha nem szöszmötöl annyit a szendvicsekkel, akkor pár perccel előbb indul, talán még nem lett volna ott az állat. Vagy rendesen elmosogat, nem csak beteszi a mosogatóba a kávéscsészét, akkor pár perccel később indul, és talán már nem lett volna ott a macska. Vagy aznap be sem indítja az autót. Vagy, vagy, vagy... a cicát semmi nem hozza már vissza.

Elgondolkodott rajta igen erősen, hogy soha többet nem ül autóba, sőt az volna a legjobb, ha el is adná. Pedig nagyon szeret vezetni, de ha az kell, akkor soha többé nem ül a sofőrülésre. Ezt végül elvetette, inkább azon gondolkodott, hogyan tudná a stílusát úgy megváltoztatni, hogy önmaga maradjon, mégse ártson senkinek. Szereljen tolatóradart az autóba? Vegyen extrém helyzetekre való vezetésleckéket? Vagy a sebességkontroll segítene? Vagy bármi más?

Az is foglalkoztatta, hogy a szomszédok vajon milyen következtetésre jutottak vele kapcsolatban. Mikor ott álltak a macska  teteme fölött, és beszélgettek (mondjuk, ez nem biztos, hogy így volt, de a károsult szomszéd említette, hogy többen is látták cicája holttestét, csak azt nem mondta, hogy egyszerre látták-e, de ez az ügy szempontjából lényegtelen), szóval, mikor róla került szó, akkor vajon egy gyilkosról beszéltek? Megvádolták-e azzal, hogy készakarva ütötte el a cicát? Esetleg arra gondoltak, hogy mikor rábízták a saját állataikat, veszélyben volt az életük, mert ez a disznó akár meg is mérgezhette volna őket? És egyáltalán, ki merjék-e engedni az utcára a gyerekeiket, amíg Henrik ott lakik és autója van, hiszen aki ilyet tesz egy ártalmatlan állattal, az egy emberrel is bármikor, gond nélkül megteheti? Valakinek vajon eszébe jutott, hogy a férfinak fogalma sem volt arról, mit tett, és baleset történt nem gyilkosság? Amit ugyan el lehetett volna kerülni, mint minden balesetet, ha jobban odafigyel, de semmilyen ártó szándék nem volt a dolog mögött? Valakiben felmerült, hogy eddig nem ilyennek ismerték Henriket, és bár valóban lendületesen vezetett, azért elég megbízhatóan ahhoz, hogy ne kelljen tőle sem ember sem állat életét félteni? Vagy egy emberként ostorozták ballépése miatt, szörnyülködve a vélt kivégzésen, amit minden bizonnyal gonosz terv vezérelt? A megbízható szomszéd képe átváltozott-e véres kezű gyilkosévá, aki titokban mindig is biztos volt, legalábbis a szomszédok szerint? Ezt nem tudhatja, csak azt, hogy nem akart bántani senkit, a macska figyelmetlenségének és meggondolatlanságának lett az áldozata, nem pedig egy aljas módon, gyűlöletből elkövetett gázolásnak. Sose voltak gyilkos szándékai senkivel szemben, és ezután sem lesznek.

Végül elaludt. Reggel, mikor felébredt már tudta, hogy az autó marad, vezetni is fog. Viszont a kerékpörgetős tolatásnak egyszer s mindenkorra vége. Ha rajta múlik, állat többet nem fog elhullani a környéken.