2015. október 25., vasárnap

Nem így kellene lennie

Mikor az ember egy órával többet alhatna (ha nem lenne egy gyereke, aki ezt roppant módon nem veszi figyelembe), nem itt kellene ülnie és írnia, hanem a marha kényelmetlen pihe-puha ágyban kellene élveznie az óraállítás előnyét. De nem. Pedig a férjem a két naggyal ultrabaráti hosszúhétvégén van Nógrádban, élvezhetném egyedül a 180-as ágy minden előnyét.

Itt van az őszi szünet és én elhatároztam, hogy most aztán összekapom magam. Álmaimban úgy terveztem, hogy november 2-án már egy teljesen új ember leszek. A rám szakadt rengeteg idő alatt a következőket tervezem véghezvinni (nem fontossági sorrendben):
1.) Kivasalom az összes vasalni valót. Ennek érdekében két napja megszállottan mosok (haha...), így aztán hiába küzdök, a halom nem csökken. Pedig tegnap 2,5, ma mintegy 5 órán keresztül álltam a vasalódeszka mögött. Terveim szerint hétfő estére már csak hűlt, akarom mondani vasalt helye lesz a még nyár óta vasalatlanul sínylődő mindenféle ágyneműknek, blúzoknak, konyharuháknak (és még ki tudja miknek, mert nem ástam a halom mélyére).
2.) Ablakot és függönyt mosok. Az időjárás jónak ígérkezik, remélem, tényleg az lesz. Vagy inkább ne legyen, hogy tudjam mire fogni, ha mégse mosok ablakot és függönyt?
3.) Egyéb apró háztartási munkákat is végzek, úgy mint sütőpucolás, cipős szekrény kirámolása, konyhaszekrény kipuceválása.
4.) Végre befejezem a Határaink című könyv olvasását.
5.) E-mailt írok legalább 4-5 ismerősnek/barátnak, akikről már hosszú-hosszú ideje nem hallottam.
6.) Megírom az összes munkahelyi elmaradásomat (ovis csoportnapló, óvodai program táblázatba szerkesztése, a decemberi és januári program megtervezése), sőt, ha lesz energiám (nem lesz) még előre is dolgozom egy kicsit.
7.) Megírom a portfólióm szükséges változtatásait (csoportprofil, tematikus terv, 2 szabadon választott cseréje - feltéve, ha lesz lehetőségem cserélni).
8.) Elkezdem összerakni a "portfólió-védő" ppt-t, és gondolkodom azon, mi is legyen a foglalkozásaimon.
9.) Írok valami komolyabb étrendet, mert vettem egy "célnadrágot", és szeretnék beleférni. Szerencsére nem 3 számmal kisebb, mint az aktuális ruhaméretem, épp csak a cipzárt nem tudom összehúzni magamon, de így pont a hordhatatlan kategóriába esik. Amúgy tornázni is tervezek, de sajnos még mindig pont ugyanúgy fáj a csípőm, mint februárban, nem nagyon merek ugrálni. Lehet, hogy egy orvoslátogatást is be kellene terveznem 8 hónapnyi intenzív csípőrettenet után? 
10.) Simivel elmegyek buszozni-HÉV-ezni. Úgyis szerdán lesz a névnapja, majd meglepem vele. Valami megszállott módon vonzódik a tömegközlekedéshez, hiába, ő a helyi oviba jár, nem úgy, mint annak idején a tesói, akik naponta 2x utaztak busszal és HÉV-vel, hát nekik nem hiányzott annyira a BKV-zás.
11.) Elkezdem összeírni a karácsonyi ajándékok listáját, és a listán szereplő dolgok fellelési helyét. 
12.) Minden nap (de legalább kétnaponta) főzök. Ezt mondjuk lehet, hogy hiba volt felírni.
13.) Esténként filmet nézek a férjemmel (ha nincs kedve, akkor egyedül) de akkor mikor csinálom az munkahelyi dolgokat?, úgyis van egy csomó film, amit szerettem volna megnézni, de nem jutottam el moziba. Igen, filmet nézek, mert másra fizikailag nem leszek alkalmas, ha értitek, mire gondolok. Szóba jöhetne még a beszélgetés is, de azt a férjem esténként nem szeret. Amúgy ma már meg is néztem kettőt, vasalás közben. A kellemeset a hasznossal tipikus esete. 
14.) Írok valami heti tervet, vagy táblázatot, vagy órarendet vagy mittudoménmit az elkövetkezendő pár hétre, mert annyi dolgom lesz (mármint a szünet után, természetesen), hogy ki fog lógni a bélésem. Jó lenne, ha nem kapnék napi rendszerességgel idegrohamot, hogy nem vagyok kész, nem tudtam megcsinálni, nem fogom tudni megcsinálni, elegem van az egészből. Erre kellene a haditerv. Portfóliós szakszóval élve ún. tematikus tervet kellene készítenem a saját életemre. Azon leszek
15.) Pihenek, ha már mindent megcsináltam, ami a listán szerepel.

Azért nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyit pipálhatok ki a 15-ből jövő vasárnap este...

8 megjegyzés:

  1. Kezdd a pihenéssel! Akkor minden könnyebb lesz.
    (Csak hogy teljesen pontos legyek: pihenj minimum 3 napig, rendeld a kaját, és semmit ne csinálj! Majd elkezdheted megvalósítani a terveidet.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Képzeld, olyan nagy lendülettel keltem fel ma reggel, hogy mindjárt le is jár a mosógép, a tegnapiakat már leszedtem.
      A kajarendelés nem rossz ötlet, még sosem rendeltem sehonnan, de csak 2 adag kellene, mert Ádám nem lesz itthon, úgyhogy talán még meg is éri (Siminek nem rendelnék külön, mert finnyás).
      A semmit nem csinálás sajnos nem fog menni, mert rengeteg dolgom van :(. Most azt találtam ki, hogy belehúzok reggel-délelőtt (addig, amíg Simi felkel), így a délutánom szabad marad. Remélem, sikerülni fog.

      Törlés
    2. Sokkal jobb egészségesen pihenni a tennivalók előtt, mint utána a kimerültségtől esetleg betegen.

      Törlés
    3. Ez így van. Csak épp tudom, hogy ha valamit nem sikerül megcsinálnom, akkor majd azért verem a fejem a falba, hogy AKKOR, mikor épp semmit nem csináltam, épp csinálhattam volna valami fontos/hasznos/szükséges dolgot is. Meg kellene tanulnom élvezni az életet...

      Törlés
  2. Pihenni ennyi minden után már nem lesz mikor... én is igy vasalok : filmet nézek közben... olvasni este, elalvás előtt (nem mindig müködik :-) Torna, étrend erre még tippem sincs - én még igy, munkahely nélkül sem tudom ezt megvalósitani. És : ne légy magaddal türelmetlen, ha netán nem jön össze minden :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, tudom. Végül tegnap se lett semmi a délutáni pihenésből, estig vasaltam, de legalább eltűnt egy pár darab kivételével az egész halom, és a 3.) pontot is kipipáltam :-). Majd pihenek ha nyugdíjas leszek. Talán:-D.

      Törlés
  3. Hű, hallod, ez így nagyon tömény...
    Én is annyi mindent terveztem, pár főleg programokat a gyerekekkel, hogy mi mindent fogunk majd játszani, amire amúgy nincs idő és lehetőség, erre a középső kidőlt valami vírusos vacakkal, szóval még nem tudom.
    Hozzád képest baromi lusta vagyok... Még csak nem is vasalok...

    VálaszTörlés
  4. Az van, hogy mindjárt vége a szünetnek. A házimunkás rész nagyon jól halad, a Simis délután is megvolt, de a munkahelyi kötelesség, hát abból egy betűt sem írtam. Pedig ha az nem lesz kész, bajban leszek... Csak kész lesz valahogy. Vagy nem...

    VálaszTörlés