Nem tudom, ez vajon korrekt eljárás volt?

Most azért picurkát sajnálom, hogy nem vagyok egy nagyhírű blogger, akinek sokan olvassák a bejegyzéseit, mert legszívesebben a világba kiabálnám, hogy micsoda inkorrekt eljárásban volt részünk karácsonyi parti gyanánt.

Pénteken volt a "céges bulink". Mindig a szünet előtti utolsó napon van, most sem volt ez másképp. Pedagóguséknál ez úgy működik, hogy 1.) kitaláljuk hová akarunk menni (kaja legyen, az a legfontosabb), 2.) ha már kitaláltuk, jól megnézzük, hogy ne legyen túl drága, mert saját zsebből fizetjük, 3.) ha megvan, akkor osztunk-szorzunk, és jó időben lefoglaljuk a terepet a magunk számára. Tényleg figyelünk, hogy mi mennyibe kerül, hiszen senkinek a pénztárcáját nem akarjuk megterhelni, de azért nem egy Mekiben szoktuk elkölteni a karácsonyi estebédet.

Az idén pont ugyanígy csináltuk. Nagyjából egy hónappal a tervezett összejövetel előtt egyeztetett a kolléganőm a vendéglátóipari egységgel: szeretnénk 2 pályán 2 órát bowlingozni, majd az étteremben vacsorázni (hogy miből mennyit, azt is tisztázták). Természetesen, ahogy óhajtjuk, bár az étteremben nem leszünk egyedül (ezt nem is kívántuk), mert egy asztalt már foglaltak arra az időpontra. Sebaj. 

Elérkezett a várva várt nap. Izgalommal készültünk a bowlingozásra, néhányan még külön cipőt is vittünk, hogy sikeresebb legyen a pontgyűjtés. Hát nekem mondjuk nem számított semmit. Annyira antitálentumvagyok bowlingban (is), hogy abszolút negatív rekordot döntöttem. Az első gurításommal egyből taroltam, utána viszont 14(!) alkalommal sikerült nulla darab bábut fellöknöm. Hihetetlen voltam, komolyan :-D!

De ez már az után történt, hogy kiderült: borzasztóan sajnálják, de ránkszerveztek egy másik összejövetelt, 40 főnek kellett megteríteni, így nekünk már nem jut hely az étteremben. Mi a fene, kérem, mi a fene? De ha nekünk nem probléma (de az, hiszen nem ezt beszéltük meg), kihozzák a bowlingpályára (!!!) a vacsoránkat. Hoznak még 2 asztalt, ott el fogunk férni. Viszont ebben az esetben még 18 óra előtt el kellene hagyni a pályát (vagyis a vacsora színhelyét), mert akkorra már foglalása van egy másik társaságnak. Először csak néztünk nagyot, végül rábólintottunk. De mit tudtunk volna tenni, most komolyan? A kolléganőm volt annyira leleményes, hogy azt mondta, oké, de akkor egy órán keresztül (értsd: tulajdonképp vacsora közben, hiszen 14. 30-tól 16. 30-ig foglaltuk a pályákat, utána akartunk vacsorázni, a kaját 16. 30-ra kértük) használhatjuk a pályákat bónuszban. Kicsit szájhúzogatva ugyan, de beleegyeztek. 

Ezek után 2 óra játék elteltével hoztak még két asztalt (olyan kicsi, közepén egy lábon álló "sörasztalra" vagy mire kell gondolni), összetoltuk a négyet (az egyik kicsit magasabb volt, mint a többi), és kihozták a vacsorát. Megterítés nem volt (bezzeg az étteremben csodás terítékek várták a helyünket bitorlókat), de basszus, még az asztalokat se törölték le, szalvétát sem kaptunk(!), viszont jól összehúztuk magunkat és 12-en valahogy csak elfértünk... Sok helyünk mondjuk nem volt, de gyönyörűen, arisztokrata módon ettünk, szorosan magunkhoz szorított könyökkel, bár az említett hiányosságok miatt szalvétát nem állt módunkban az ölünkbe teríteni. 

A vacsora után volt még egy kis időnk, hogy gurítsunk párat, de pontban fél 6-kor kijött az egyik felszolgáló lány, hogy most már az ajándék óra is letelt (milyen ajándék???, szerintem ez nem ajándék volt, hanem fájdalomdíj, de mindegy), és nekik még össze kell pakolni utánunk, úgyhogy ha esetleg... Magyarán mondva ki lettünk rúgva.

Pedig még meg akartuk enni a tortánkat is, amit vittünk (le volt beszélve), de erre már nem kaptunk lehetőséget. Így aztán testületileg visszavonultunk az oviba "after partyra". Megettük a sütit, utána elmosogattunk (én mondjuk személyesen nem), beszélgettünk és hazamentünk. 

És elhatároztuk, hogy soha, de soha nem fogunk oda visszamenni. Legalább nem bőgök le újra, mint kétbalkezes bowlingjátékos. 

Ez így rendben volt a részükről amúgy? Hogy simán ránktoltak 40 embert, minket pedig szembesítettek a ténnyel, hogy nincs helyünk? Még tisztán él az emlékeimben a két héttel ezelőtti szombat esti "anyatalálka", ahol bementünk egy helyre, csak úgy, simán az utcáról, mindenféle foglalás nélkül, de nem volt szabad asztal. Kimentünk, de nem jutottunk semeddig, mert utánunk szaladt az egyik pincér srác, hogy sehová ne menjünk, azonnal kerítenek nekünk helyet. És így is lett. Na, ez az igazi vendéglátás. És elhatároztuk, hogy oda biztosan visszamegyünk még.