Az előző "hová menjünk?" poszt talán kicsit luxus picsogásnak tűnhetett, mert hát tudjuk, hogy vannak, akik akik tényleg soha sehová. Mondjuk mi is ritkán, talán épp ezért is éreztem annyira fontosnak, hogy ha már úgy nagyjából 5 évenként egyszer eljutok valahová egy hétvégére kettesben a férjemmel, akkor az ne egy kemping legyen.
Ezért aztán
napokig hetekig nézegettem mindenféle szállásokat, kuponoldalakat, akciós lehetőségeket, kértem szakvéleményeket ismerősöktől, munkatársaktól, barátoktól, sőt ismeretlenektől is. Pénztárcabarát, de azért teljes kikapcsolódásra alkalmas helyre vadásztam, és nem kis fejtörés után nagy nehezen kiválasztottuk közösen a férjemmel Cserkeszőlőt úticélként. A dátumot gondosan belőttem (két hétvége jöhetett szóba), mert fekete öves vagyok a "mikor a legalkalmatlanabb menstruálni" nevű sportágban. Annyira, hogy az első közös (wellness) hétvégénken is a szobában wellnesseltem úgy, hogy akkor tutira nem kellett volna megjönnie. Mindegy.
Én beértem volna egy egyszerű szobával is, csak legyen láblógatási lehetőség bőven, de a férjem annyira rendes volt, hogy kis felárral egy magasabb komfortfokozatú szobát (házikót?) foglalt, valami kövér lúddal példálózva. Remélem, nem rám gondolt (erről majd azért írok még, mármint a kövér énről).
Annyira, de annyira beleéltem magam ebbe a Cserkeszőlőbe, hogy tök hidegzuhanyként ért a hír, hogy arra a hétvégére már csak egyetlen szabad "sima" szobája van a szállodának, jó-e az nekünk, vagy megyünk inkább máskor?
Még nem döntöttünk, bár szerintem hamarosan kellene (mondjuk ma), mert a) lehet, hogy már az a szoba sincs meg, b) egyre kevesebb az esély, hogy máshol találjunk szállást a két esélyes hétvégére.
Ilyen az én formám. Lehet, hogy mégis hanyagolni kellene ezt az egészet? Vagy beérni egy sima szobával valahol, és örülni annak, hogy együtt lehetünk? Végül is lehet, csak hát én nem erre készültem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése