Jaj, még mielőtt bárki rosszra gondolna, csak az előző posztot teszem értelmessé.
Az van, hogy a férjem nem csak úgy itthon hagy engem a szekérderék gyerekkel, ő meg elmegy mulatni, hanem az esetek nagy százalékában őt, kérem, viszik. A cég, ahol dolgozik. Jutalom wellness hétvégére, csapatépítő tréningekre, "céges olimpiára". Évente úgy 3-4 alkalommal biztosan, és ide elmenni ha nem is kötelező, de azért erősen ajánlott (és ki az a hülye, aki kihagyna egy habzsi-dőzsit ingyé', na ugye). Ezekre a helyekre én nem kísérhetem el, de eddig (értsd két héttel ezelőttig) nem is igen zavart, mert nem tudtam, milyen is egy igazi láblógatós hétvége. Most már tudom.
Ez a mostani hétvége meg kicsit az én hibám is, mert nem akartam mást terhelni a gyerekek gondjával, ezért nem mentem. Most meg szomorkodom. De majd megvidámodok újra, csak idő kérdése :D!
És ha nekem kell (szeretnék) menni valahová szó nélkül vigyáz az összes gyerekre, mert természetes, hogy néha én is megyek valahová. A baj ott kezdődik, mikor ketten mennénk, mert akkor igazán nehéz a gyerekvigyázás. Eddig nem is volt olyan, hogy a háromra egyszerre vigyázott valaki ennyi ideig, a cserkeszőlői kirándulásunk volt az első. Pár órát, egy délutánt, estét megoldunk anyukámmal, de ennyi időre még nem mertük senkire bízni őket.
Na, ezért maradtam itthon.
Mi már az elején rákényszerültünk, hogy több napra nagyszülőre hagyjuk a gyereket. Én kórházba kerültem a férj meg látogatott (szállította a tejet). Így lenne valószínűleg akkor is ha "mulatni" mennénk kettesben. Szerencsénk van a nagyszülőkkel, hogy szíves örömest elvállalják. Ha nem így lett volna, akkor vagy másik családtag, végső esetben bébiszitter. Persze ha nincs kénszerhelyzet nyilván más a felállás.
VálaszTörlésA nagyoknál nem volt semmi gond, a nagyszülők fiatalok voltak. Mondjuk, a férjem szülei nem annyira, de ők meg ketten voltak a két gyerekre. király dolgunk volt. Aztán tíz év kihagyással szültem egy új gyereket, az alatt az én anyukám is megöregedett, és a gyerekek száma is eggyel nőtt, anyósomékról meg már nem is beszélek. Persze, a kényszerhelyzet teljesen más, biztos elvállalnák őket több napra is, de most holmi "szórakozásról" van szó, ugyebár. Pár órára nincs gond, akárki nagyon szívesen vigyáz Simire (a nagyokra természetesen már nem kell), de éjszakára mindhárom mellé kell felügyelet, és nem szívesen teszek ennyi terhet senkire.
TörlésAz enyém is simán elmegy több napra kirándulni, én meg maradok itthon a kicsikkel... persze mehetnék én is, de pont úgy vagyok vele, hogy tudom mit jelent négy gyerekre vigyázni (amiből három 7 év alatti) - szóval örvendek annak is, ha kapok néha egy-egy hetet szusszanni néhanapján vakációban, nem tudom mindig terhelni őket... a férj meg úgy tartja, kell ennyi önzőség a mi javunkra... amúgy ő is jófej, vigyáz rájuk, ha kell - és én is igy érzek, mint te : kicsit neheztelek rá, mert meg tudja tenni nyugodt szivvel azt, amit én nem :-)
VálaszTörlésNa, hát ez az, pont erről beszélek.
TörlésŐ: - Pénteken este próba lesz (= nem lesz itthon este).
Én: - Te, figyelj, pénteken elmennék a babanetes lányokkal. Itthon vagy, tudsz vigyázni a gyerekekre? Ha nem, akkor megkérem anyukámat, remélem, nem megy épp Pécsre.
Gondolom, nálatok is valahogy így van. Meg talán mindenhol, ahol (kis)gyerekek vannak.
Az előző postos szomorúság nagyon is érthető szerintem nekünk negyvenes anyukáknak:) Amúgy egy ideje mi sem utazunk kettesben, mert már anyukám is idős és nem szívesen hagyjuk rájuk a gyerekeket, még akkor sem ha már nem olyan kicsik. Így együtt megyünk és anyura maradnak a kutyák, macskák, tengerimalacok és értük aggódunk... A férjem aki szintén szuperapu és szuperférj azért eljár horgászni többször is egy évben. Szerencsére már csak egy alkalommal van több napos kimaradása, de nekem meg egy ilyen alkalmam sincs. És furcsa is lenne nélküle, a gyerekek nélkül... - és nekem sincs olyan barátnőm, akivel nem érezném ezt sajnos. De azért sokszor gondolkozom az El Caminon - akár kutyával is:)
VálaszTörlés