Azért vagyok szomorú....

Hát basszus, az elmúlt napok olyan idegi megterhelést jelentettek számomra, hogy komolyan eljátszottam a másik városba/országba/bolygóra költözés gondolatával. Semmi, de semmi jó nem történt velem, és a történést most hangsúlyoznám, mert nem akarok az olyan közhelyekre gondolni, hogy de hát van gyönyörű családod 3 gyerekkel és egy férjjel, meg van 7 macskád és ezek már eleve a boldogság netovábbját jelentik minden épeszű ember számára. És nincs is már 7 macskám, de erről majd később. Most azonban hosszú-hosszú panaszposzt következik. Csak erős idegzetűeknek.

És akkor a szomor-okok szépen, sorban, szerintem fontosságiban, de lehet, hogy nem.
1.) Öreg vagyok és csúnya. Az a baj ezzel az öregedéssel, hogy nem szépen lassan történik, hanem úgy, hogy lefekszik az ember lánya fiatalo(sa)n és öregen ébred. És közben persze nem telik el száz év, mint a mesében, hanem csak egy éjszaka. Nem tudom, más is van-e vele így, de én nehezen teszem túl magam azon, hogy 5 éve, mikor Simivel terhes voltam, az égvilágon senki nem akarta elhinni, hogy 35 éves vagyok, még a 30-at is erős túlzásnak érezték, és minden álszerénység nélkül, tényleg nem néztem ki öregnek. Nem voltak ráncaim, nem volt ősz hajszálam, maximum 2-3 db (ezen a fodrász is mindig csodálkozott), és úgy egyáltalán, az egész összhatás mínusz 10 évet jelentett.
Erre most mi van? A legeslegszörnyűbb a két hosszanti ránc az orromtól az államig, de vannak vízszintesek a homlokomon és a sok hunyorítás miatt két kicsi a szemöldökeim között. Persze mindannyian jól láthatóak. Annyira, hogy ijedtemben elkezdtem antiédzsing krémet használni, de szerintem ezzel már jól elkéstem, mert korábban kellett volna, de ha az ember nem néz ki öregnek, akkor nem is gondolja, hogy valaha egyáltalán öregképű lesz. Pedig lesz. Holnapra mindenki megöregszik. És az is baj, hogy a fogyás sem tesz jót a ráncaimnak, és én legelőször az arcomból fogyok, szerintem most is lement róla vagy két kiló.
És mikor szerdán a férjem elvitte a faluban lakó munkatársát dolgozni, és egy ideig együtt utaztunk, mert engem is elvitt munkába, innen tudom, hogy a munkatárs egy ragyogóan fiatal, szép, szőke illatos anyuka, na akkor döbbentem rá igazán, hogy mennyire gáz is vagyok már, és a férjem, akivel pontosan egyidősek vagyunk ilyen nőket (is) lát egész nap. Persze öreg, kövér, rondákat is, de ez az én helyzetemben nem vigasztal. A férjem, akivel ugye pontosan egyidősek vagyunk, de ő tényleg fiatalabbnak néz ki a koránál, mert nincs ránca, és úgy egy az egyben nem néz ki "mindjártnegyvennek", na jó, hát közelről látszik, hogy őszül a haja, de az meg nem baj. Eddig olyan jó volt, hogy mindig ugyannyiadik szülinapunkat ünnepeltük, de most éreztem először, hogy jobban mutatnánk egymás mellett, ha én egy ötössel fiatalabb lennék, mert akkor nem néznék ki egy ötössel idősebbnek nála.
Szomorú dolgok ezek, na. Azért remélem, lesz elég időm, hogy hozzászokjak a ráncaimhoz, és évtizedeken át büszkén viseljem őket. Csak most még nem bírom.

2.) Hétfőtől elmegy a gyógypedagógiai asszisztensünk. Pedig annyira jó volt, hogy mindig voltunk elegen, de most újra az lesz, hogy ott a 9 gyerek és ketten leszünk (maximum hárman), és meg fogjuk oldani, igen, de vége a jó kis sétáknak, játszóterezéseknek. Tegnap is elmentünk HÉV-vel (mert a közlekedés a heti téma) egy közeli város duna-parti játszóterére, tök jó volt. Annyit dolgoztam már emberhiányban, hogy megmondom őszintén, nagyon félek, bár tudom, hogy meg fogjuk tudni csinálni, és túl fogjuk élni, csak tudom azt is, mi vár rám. Nehéz lesz.

3.) Veszekedtem anyukámmal. Nagyon. Szerintem mondjuk teljesen igazam volt (és az a hihetetlen, hogy szerinte is), de akkor is szégyellem, főleg, hogy kiabáltam vele, ahogy egy gyereknek nem kellene az anyjával. Az van, hogy lement Pécsre a tesómékhoz. Ez önmagában nem probléma, de az, hogy itt lakunk egymás mellett, és nem szól, hogy elutazik egy hétre, és ez nem először történik meg, na az irtó nagy gáz. Mert együtt él a 80 éves nagymamámmal (aki nem mindig be/kiszámítható) és a nagybátyámmal, aki 2 éve kapta a második sztrókját, és azóta nem önellátó. Ha anyu elmegy itthonról, én nézek rájuk, vásárolok/főzök nekik. Már ha tudom, hogy kell vennem/főznöm valamit. Erre megyek át tegnap, hogy vigyek anyunak gyógyszert, mert hallottam, hogy köhög, csak előző nap elfelejtettem vinni, erre közli a mamám, hogy lement Pécsre már tegnap.
Ráadásul azért is ideges lettem, mert péntekenként mindig ő hozza el Simit az oviból, mert csak 5 után érnék oda érte, de ha nincs itthon, az se baj, mert a férjem el tudja hozni, viszont ezt meg kell beszélni előre. Csak kiderült, hogy tegnap nevelés nélküli munkanap volt az oviban, amire én nem kértem ügyeletet, mert anyuval megbeszéltük, hogy tud vigyázni a gyerekre. Jó, hát megoldottam ezt is, mert hála Istennek érettségi szünet van a nagyoknak, és tudtak egymásra vigyázni, de akkor is. Amúgy már így utólag nem akkora gáz, de tegnapelőtt nagyon ideges voltam, de leginkább amiatt, hogy szó nélkül elment, hát komolyan, azt nem bírom felfogni, főleg, hogy többször kértem, ne csinálja ezt velem, erre dehogy nem. Mindegy.

4.) Nincs barátnőm. Jó, hát nem vagyok 20 éves srác, akinek természetes, hogy ez a legnagyobb gondja, de azért na. Komolyan, nincs egy ember, akivel beszélgetni tudnék, főleg, mikor ennyire fos napjaim vannak, és olyan jó lenne kibeszélni/bőgni magamból valakinek. A férjemnek nem szeretek vinnyogni, ő úgyis csak annyit mond, hogy "nem vagy öreg és ronda" (ezt mondjuk csak és kizárólag akkor mondja, ha emiatt rossz a  kedvem, magától sose, ez is szar egyébként), a többi dologra meg nem szól semmit. Csütörtökön is itt ültem mellette fél 11-ig, de dolgozott, így inkább felmentem a szobába és ott bőgtem, nem akartam megzavarni.
Annyira jó lenne néha valakivel beszélgetni nem itthon, hanem valahol. Vagy legalább a férjemmel, de ő nem annyira beszédes, meg hát férfi, és nem érti, mire ez a sok panaszkodás, meg kell oldani a problémákat, nem nyígni rajtuk. Hát igaza van. Akar valaki a barátnőm lenni?

5.) Lőttek a hétvégémnek (fizikai oldala a dolognak). A férjem "borhétvégére" ment Tállyára a barátaival/ismerőseivel. Ide engem is meghívtak, de a) nem szeretem a bort, de ez nem nagy baj, mert nem muszáj inni, csak b) anyukám két hete is egy egész hétvégére vigyázott a gyerekekre, amíg Cserkeszőlőn voltunk, így nem volt képem megkérni, hogy megint vigyázzon rájuk, mert nem leszünk itthon. De azért úgy gondoltam magamban, hogy ha a férjem elment 3 napra borozgatni, akkor én kiveszem magamnak a szombat délutánt, és elmegyek csavarogni. Jó, hát igazából vásárolni szerettem volna, mert bár fogalmam sincs, mibe került ez a Tállya a férjemnek (szállás, kaja, útiköltség -az mondjuk talán semmibe-, "borköltség", egyéb programok), de én belőttem magamnak úgy 5ezer Ft-ot, hogy annyiért veszek magamnak valamit (gondolom, azért ennél nem kerül kevesebbe a férjem kiruccanása). 1-2 új felsőt, esetleg egy parfümöt (annyira mellbe vágott a szerdai illatos kolléganő, hogy és is szeretnék egy "igazi" illatot, nem Rexona dezodort, csak annyira zsugori vagyok...) gondoltam beszerezni. Az is bosszant, hogy a múltkor voltam a C&A-ban és csodaszép ruhákat láttam, de olyan szépeket, hogy vérzett a szívem otthagyni őket. De mivel köztudottan sóher vagyok, ha magamról van szó, így kértem a férjemet, hogy légyszi, légyszi, légyszi, nyomtassa ki a "spáros szupersopp" kártyához járó 25%-os kupont, de hiába könyörögtem többször is, elengedte a kérésemet a füle mellett, így nem vettem semmit magamnak. És annyi pénzért, amennyi az eredeti áruk, nem is fogok.
Szóval, lőttek a hétvégémnek, mert a 3-as pontban említett okok miatt nincs senki, aki vigyázna Simire, amíg én boldogan vásárolok magamnak 5.000 Ft értékben. Pedig napok óta tervezgettem, még az interneten is keresgéltem, hogy hol mit mennyiért, annyira beleéltem magam, hogy nehezen szedtem össze Andit a földről a pofára esés után. Így aztán átszerveztem a programot: orbitális vasaló partyt fogok tartani magamnak, meg boltba megyek, főzök, takarítok, mosok, csak most 2 napon keresztül, mert holnap se megyünk sehová. Hát juhéééé!

6.) Borhétvége (lelki oldala a dolognak). Nélkülem, ami saját választásom volt, de akkor is. Egyszerűen nincs képem ennyiszer megkérni anyukámat, hogy vigyázzon a gyerekekre, anyósomat pláne nem akarom ilyesmivel terhelni (apósom is elment amúgy a férjemmel, szóval őt hatványozottan nem mertem kérni), így lemondtam róla. De nagyon nehéz ám a szívem miatta, mert tudom, hogy miről maradok le, mert 2 hete annyira jó volt gyerekek nélkül lenni 2 napig 7 év után, hogy el se tudom mondani. Tényleg kell az embernek néha, még ha hétévente, akkor is. És eddig is irigyeltem a férjemet a hétvégi kiruccanásai miatt, de ezentúl még inkább enni fog a fene, ha wellness, vagy bármilyen kimozdulásra megy, hogy bezzeg neki milyen jó. Gond nélkül szögre akasztja a családot, nem kell napokig szervezkednie, félve kuncsorogni valakinél, a nemet mondás rémével a szemei előtt, hogy ugyan már, el tudja-e vállalni a kölköket, mert elmenne. Hanem mondja, hogy akkor ezen vagy azon a hétvégén nem lesz itthon, de mivel én itthon vagyok mindig, semmi gond. Egy anya erre való. Nem is tudja, mennyire jó dolga van, én mondjuk sejtettem, de csak 2 hete döbbentem rá igazán, hogy baromira el van kényeztetve a Jóistentől. Engem nyilván nem szeret ennyire. Ezért is akartam kárpótlásul magamnak a vásárolgatást, hogy nekem is legyen valami jó, de nekem nem lesz. Ami nem nagy változás az eddigiekhez képest, mert mindig így van: ha a férjem nincs itthon, én itthon vagyok, de  most kivételesen nem így szerettem volna. Szegény én, brühühü...

7.) A macskák. Pont csütörtökön írtam a leendő gazdiknak, hogy minden a legnagyobb rendben, jövő szombaton lehet jönni a macsekokért, erre tegnap a férjem kivasalta az egyiket az autóval, egy másik meg eltűnt. Tiszta gáz. Most megtanultam, hogy többet soha, de soha nem fogok odaígérni cicát senkinek, bár mondtam, hogy kicsik és kint vannak és semmi sem biztos emiatt, de akkor is rosszul érzem magam. Meg hát sajnálom is őket, na.

Röviden ennyi. Szép hétvégét mindenkinek! Most megyek, mert 3 perc múlva lejár a mosógép, addig le kell szednem a száraz ruhát, utána irány a bolt.