2012. október 7., vasárnap

Ájemzombi

Simon elfelejtett aludni. Azt hittem, a tegnapi éjszakánál nem lesz rosszabb, de tévedtem. Hogy hányszor keltem ma éjjel Simihez, azt nem írnám le. Két okból kifolyólag nem osztanék meg részleteket. Egyrészt, mert hátha olvassa olyan is a blogot, akinek még nincs gyereke, és ezzel csak elvenném a kedvét a későbbi gyermekvállalástól. Ezt semmiképpen nem akarom, úgyis fogy a magyar, ugyebár. Másrészt, mert fogalmam sincs a pontos adatról, miután elveszítettem a számolás képességét. Nagyjából a 7. és a 8. ébredés között lehetett, hogy valaki kicserélte az agyamat egy ágyúgolyóra, esetleg betontömbre vagy más dögnehéz dologra. Azért gondolom, hogy valami igen nagy sűrűségű anyag lehet, mert nem bírom egyenesen tartani a fejemet a nyakamon, egyfolytában előre akar zuhanni.
Pedig gondolhattam volna, hogy nem lesz egyszerű az éjjel. Botor módon fent voltam fél 12-ig, amivel alapvetően semmi gond nem volna, nem is kirívó eset nálam, mivel köztudottan jó alvó csecsemőm van, aki az alvásra szánt időmet tiszteletben tartja. Gyanússá válhatott volna, hogy az elalvástól az én ágyba vonulásomig már 4x ébredt fel a bébi, ami igen csak szokatlan viselkedés részéről. És ez a szokatlan magatartás az egész nyomorult éjszakán végigvonult, majd reggel 7 óra 03-kor véget vetett Simi szenvedéseimnek, és végleg felébredt. Úgyhogy most itt ülök, egy vödör kávéval az asztalon és próbálom összeszedni magam, hogy valahogy túléljem ezt a napot. Egyúttal tréningezem magam arra a szomorú lehetőségre, hogy legkisebb gyermekem is követi testvéreit, és belép a 3 évig anyjukat aludni nem hagyó gyerekek táborába. Amennyiben ez megvalósulni látszana, kérem tisztelettel, valaki lőjön főbe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése