Austauschkind avagy a cseregyerek

Cseregyerekünk van. Ez mondjuk így nem igaz, mert egyik gyerekünket se cseréltük egy másikra (jobbra, szebbre, okosabbra), egyszerűen azért, mert a kategóriájában mindegyik csúcsmodell, így nem érné meg elcserélni őket. Mindenképpen rosszul járnánk. Sőt, javítani se adtuk be egyiket sem, és nem a javítási idő leteltéig kosztol nálunk egy másik gyermek, az esetleges létszámhiányt kiegészítendő. A helyzet az, hogy Noémi igen kitartó könyörgésének engedve egy hétre otthonunkba fogadtunk egy ifjú német hölgyet, hogy jövőre ő is szállóvendég lehessen náluk.

Az eddig eltelt négy nap alatt azt a következtetést vontam le, hogy német gyereket fogadni gazdaságos vállalkozás. A mienk (már, ha fogalmazhatok efféle birtokviszonnyal) csak vizet iszik, alig eszik és kétnaponta zuhanyzik. Ezen a szokásán amiatt se változtatott, hogy ma délután sportnap volt a suliban, utána pedig elmentek trambulinozni Noémi egyik osztálytársával. Gyanús szagokat nem éreztem, de ebben segítségemre lehetett az is, hogy a lányok körmöt festettek a szobában, és a körömlakk bukéja minden lehetséges egyéb szagot elnyomott. Ja, és sose fázik, úgyhogy, ha én nem lennék ilyen fagyos, miatta aztán fűtenünk se kellene.

Noémi elmondása szerint a mi lányunknál takarékosabb üzemmódban működő egyedek is vannak. Van olyan gyerek, aki idejövetele óta egyáltalán nem fürdött és fogat sem mosott, egy másik (vagy ugyanaz?) kizárólag mustáros kenyeret hajlandó enni. Ő mondjuk nem is beszél gyakorlatilag egyáltalán, talán azért, hogy ne lehessen érezni a szájszagot... Nem tudom.

Autentikus magyar édességünk a pöttyös kabátos Túró Rudi nagyon ízlik a mädchennek, és a sima, sós pattogatott kukorica is. Rendkívül meglepődtem, hogy az addig alig valamit a gyomrába juttató leányzó -Noémi segítségével- 2 zacskó mikróban elkészíthető kukoricát pusztított el, gyakorlatilag egy szempillantás alatt -és azóta még X adagot. Először nem értettem a lelkesedést, aztán kiderült, hogy náluk édes a popcorn, és ez a balkáni sós verzió nagyon bejött neki.

Amúgy Bernarda egy kedves, szőke kislány olyan mély hanggal, amit, mikor meghallottam, el se hittem, hogy abból a vékony kislányból jön ki. Saját német tudásomat -illetve hajdan volt tudásomat- nem igazán kellett eddig igénybe venni. Rövid eszmecseréink nagyjából így hangzanak:

-Kérsz valamit enni?

-Nem.

-Kérsz valamit inni?

-Nem.

Illetve reggel:

-Mit kérsz? Müzlit, szendvicset, kakaót, teát  (és mindent felsorolok, ami épp akad)?

A fennmaradó időben nincsenek itthon, vagy Noémi beszél vele. Jó, néha megkérdezi, hogy "anya, hogy mondják, hogy...." de másra igazán nincs szükség. Pedig rettegtem -na jó, ez túlzás, de kicsit tartottam tőle-, hogy nagyon nem fogom megérteni, és hebegek-habogok, de igazából már ennyit se kell mondanom. Ha meglát, már közli, hogy "nem, nem vagyok éhes, és szomjas sem" :-)))).