Nem, nem. Sem a minden irányú kiterjedésem, sem a testtömegem nem fog szóba kerülni (Ezekről inkább nem is beszélnék. Soha. Nyilvánosan meg pláne.) Csak néhány szóban osztanám meg legújabb missziómat a nagyközönséggel: éppen elriskásodóban vagyok. Technikai részleteket nem tárnék ország (netán világ?) elé, nem annyira felemelő dolog. Gondolom ezt abból, ahogy néhány hete (egyik első próbálkozásomkor), mikor "csak úgy" leültem fejni az ebédlőben (a férjem és a tesóm épp evett -már, ha nem csal az emlékezetem), mire életem párja rémülten (felháborodottan, meglepődve, nagy szemeket meresztve stb.) felkiáltott, hogy "De hát itt emberek esznek!!!". Ezért legyen elég annyi, hogy megpróbálok mirelit táplálékot létrehozni legkisebb gyermekem számára.
Persze, nem szándékozom, hosszabb időre külföldre távozni (nincs is útlevelem, de még kártya formátumú személyim sem, így az országhatárt át se léphetem), és nem is valami világégésre készülök. Egyszerűen arról van szó, hogy hamarosan kezdődik a suli, ami családomtól való hajnaltól napestig tartó távolmaradást jelent. Igaz, csak hat szombat októbertől decemberig, de mert Simonnak az evés egyet jelent az én feltétlen jelenlétemmel, ezért mindenképpen meg kellett oldanom a takarmányozását. Mivel nem rendelkezem (hála Istennek...) lecsatolható -és ezzel együtt önműködő- keblekkel, és a férjem, aki pedig az általam ismert összes apa közül a legeslegjobb, sem tudja megoldani Simi etetését, ezért elengedhetetlenné vált némi anyatej fagyasztóban való raktározása.
És ezzel el is kezdődött a megszállottságom. Eddig azt gondoltam, hogy nem vagyok függő, és teljesen hidegen hagynak a statisztikák, táblázatok, diagramok ésatöbbi. Nadenemám!!! Mert ahogy elkezdtem fejni, vagyis aznap este, eszembe ötlött, hogy rögzítenem kellene a mennyiségeket. Nem, mintha bármi jelentősége volna ennek a jövőre nézve, de akkor is. Le is írtam nyomban -mert nagyon jól emlékeztem-, hogy mikor mennyit sikerült összehoznom. Aztán még az is mellékerült, hogy mennyi idő alatt. Ez három napig elég is volt, de utána arra is kíváncsi lettem (mivel a napi mennyiség folyamatosan nőtt), hogy melyik oldalról mennyit fejtem, így tehát ez is rögzítésre került. Ezután tovább cizelláltam az adatokat: nem csak a végeredmény számított egy-egy oldalról az adott akció alatt, hanem az is, hogy egy-egy tejbelövellés mennyi ideig tartott és ezalatt mekkora mennyiség került a kis üvegcsébe. Egy szóval: meghülyültem.
Már tervezem egy táblázat megírását. Nem excellt, csak sima papír alapút, vonalzóval rajzolt rubrikákkal, ugyanis a kompjúterhez nem értek, még egy kicsit sem. Gáz, de ez van, így marad a hagyományos megoldás. A fenti adatok mindenképpen szerepelni fognak benne (ha esetleg van még ötlet, azt elfogadom :-)), mert azért ezeket mindenképpen tudni kell ahhoz, hogy a ded később jóízűen falatozhasson -mivel folyékony halmazállapotú táplálékról van szó, inkább kortyolgathasson-, miközben a jó édesapja olvassa a táblázatból, hogy:
"Ezt a tejet anya október 7-én fejte, bal melléből 8 perc alatt 80 ml-t, a jobbikból ugyanennyi idő alatt mindössze 67 ml-t sikerült volna fagyasztani. De anya nem adta fel, kisfiam, mert számára nagyon fontos, hogy jóllakjál. Ezért kitartott, és folytatta tovább nemes küldetését. További 10 perc alatt még 40 ml az egyikből, 11 perc alatt 43 ml a másikból. Ne nézzél így, nem mindegy, melyikből?! Valamelyikből. Anyád ezt a helyet üresen hagyta. Nyilván addigra már totál megzakkant, és azt se tudta, melyik oldala merre van. De anyád egy hős, drága fiam, ezt jegyezd meg! Mit sem törődve a halmokban álló vasalni valóval, a testvéreid korgó gyomrával, a rumlival a nappaliban, sőt, tulajdonképpen semmivel sem igazán foglalkozva hosszú órákon át dacolt az ínhüvelygyulladással és a milliliterekkel, és győzött! Na de milyen győzelem volt, te jó ég, micsoda diadal! Először csak gyorsan felhasználta a fagyasztott spenótot, hogy legyen hely a tejnek. Aztán hirtelen a mirelit kaják is eltűntek, majd legközelebb, mikor egy kis jégkockára lett volna szükségem, már csak a 49 adag fagyott anyatej vigyorgott rám a fridzsiderből. Azóta a nappaliban a kanapé helyén már egy 240 literes fagyasztóláda van -igen, igen, ezen ülünk most, miközben etetlek. Végül is valahol megértem anyádat. Már évek óta szerettük volna lecserélni, olyan ronda volt szegény, csak ez a láda valahogy kényelmetlen. Nem ér le rendesen a lábam róla, ha ráülök, és háttámlája sincsen, meg a rugózása is hagy némi kívánni valót maga után.
Miért nem eszel? Ne köpd már ki, az ég áldjon meg, még majdnem tele van a cumisüveg! Micsoda, hogy te közben már nagyfiú lettél, és a 8 hónaposak akár almát vagy krumplit is ehetnének? Ne izélj már, egyél, mert van még vagy 200 liter a fagyasztóban..."
Na jó, be kell valljam, a 200 liter még messze van, jelenleg alig több, mint 2,5 liter van eltéve...
Andi! Te aztán nem semmi vagy! :))))
VálaszTörlés