Mármint az idegeskedést, a hasmenést és három napig tartó nem alvást (jó, én mondjuk nem, mert Simi tesz róla, hogy ne aludjak), ami annak a mellékhatása, hogy az ember nyolcadikos gyereke felvételit ír.
Hála Istennek, nem kellett ma Noémi miatt azért izgulni, hogy meg tudja-e írni, és hány pontja lesz, és az mire lesz elég. Soha nem gondoltam, hogy ennyire jó, ha az ember lánya (és fia) 8 osztályos középiskolába jár. Mert negyedikben gyakorlatilag tét nélküli a felvételi, mert ha nem veszik fel, akkor jár továbbra is általánosba, és nyolcadikban újra játszhat.
El se tudom képzelni, mit érezhettek a korosztályos szülők -például Noémi volt osztálytársainak a szülei-, hiszen engem tavaly és négy éve is, mikor a srácok írták a felvételiket, igencsak kerülgetett a cifra f*sás, hányinger és minden egyéb fizikai és mentális probléma. Pedig nem volt nagy tét, csak egy sima iskolaváltás, mégis ideges voltam. Nem konkrétan azért, hogy felveszik-e őket (nyilván azért is), inkább azért, hogy az én nagyon jó tanuló gyerekeimnek ne kelljen a többiek (tanárok, diáktársak) előtt szégyenkezni, ha esetleg mégsem sikerült. Mert mindkétszer azt hallottam mindenkitől, hogy "Ó, ha őt nem veszik fel, akkor kit fognak?" Sose felejtem el, mikor tavaly ez idő tájt Ádám írásbelije és szóbelije után rettegve várakoztunk az eredményre. Gondolom, akinek a nyolcadikos gyereke járja a kanosszát, annak sokkal nagyobb az izgalomfaktor az életében.
Jó, hogy Ádámnál sem kell majd azon izgulnunk, hogy mi lesz vele nyolcadik után. Viszont Simike még hátra van. Hipp-hopp elillan az a 8-9 év, és ő is ott áll majd a gimnázium kapujában, mi meg majd idős korunkra való tekintettel nyilván szív- és idegrendszeri problémáinkkal küszködve nehezen vesszük majd az akadályokat, amiket a gyerekért való izgulás indukál. Már most összeszorul a gyomrom...
Ja, amúgy ma volt Noémi féléves zongora záróvizsgája, csak hogy mégis legyen min izgulni. Jól sikerült :)!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése