Rövid híreinket olvashatják

Naná, hogy van magyarázatom arra, hogy miért nem írtam már lassan egy hónapja. Leginkább azért nem, mert nyár van, és itthon vannak a nagyok, és naphosszat bitorolják a laptopot. Az asztali gép meghalt (hiába kértem a férjemet, hogy valahonnan szerezzünk egy másikat, nem akar venni), ráadásul Ádám tabletje is szervizben van, ezért aztán világháló-megvonásra vagyok kárhoztatva. Mondjuk, ennek örülhetnék is, mert így több időm marad(hatna) a gyerekekre/háztartásra/hobbira. Na, arra mondjuk pont nem, mert a blogírás lenne az, az meg ugye szünetel. 

Persze, pont ilyenkor történik millió dolog, amit mindenképpen meg szerettem volna örökíteni írásos formában. Most akkor csak vázlatosan arról, ami eszembe jut, mielőtt újra elüldöz innen valamelyik.

1.) Itt voltak a húgomék egy hétig. Ezek a legszebb napok az évben: végre van kivel beszélgetnem, nem nyúznak folyamatosan a gyerekek akármi miatt, Siminek is van játszópajtása, "sokjóember" vagyunk és szépen elférünk, nem nagyon kapunk idegbajt egymástól, és a végén nagyon jó a csönd :-D.

2.) Megtörtént az első éjszaka Simi életében, mikor nem én keltem fel hozzá. Én ugyanis elszöktem múlt szerdán Agárdra, hogy az ovis táborban segédkezzem. Előtte persze gondosan összekészítettem az egész család batyuját a csütörtöki utazáshoz: ők Velencére utaztak egy nappal utánam. Hát, nem tudom, érdemes-e ezt az éjszakai alvást erőltetni, mert hiába nem aludt velem egy gyerek sem, aki felriasztott volna szépséges álmomból, önszorgalomból kétszer is felkeltem. Szerencsére nem kerestem a síró gyereket, és azon nyomban vissza is aludtam.

3.) Az agárdi tábor jól sikerült.  Részt vettem egy külön a mi részünkre - Konduktív Óvoda - szervezett hajózáson, melyhez az utolsó 80 méteren egy kis hajómotor-leállás is társult, mintegy bónuszként, ha már élmény, legyen nagy. Szerencsére közel voltunk a kikötőhöz, így nem kellett sokáig hallgatnunk az egyik kisfiú (ovis tesó, nem hozzánk jár) őrjöngését, miszerint "Itt fogunk megdögleniiiii!", hanem pikk-pakk, úgy nagyjából 15-20 perc után jött is értünk a rendőrhajó (motorcsónak?) és kimentett bennünket annak rendje és módja szerint. 

4.) Közvetlenül a hajószerencsétlenség után jött értem a férjem. Nem azért, mert annyira megrémült, hogy esetleg valóban veszélyes az életemre nézve óvodás gyerekeket táboroztatni, hanem eleve így volt tervezve. Szóval jött, és átvitt Velencére, ahol pár napot töltöttünk egy kempingben baráti társaságban. A kemping még az 1800-as évek derekáról származik, a komfortfokozata olyan mínusz 12 körül van. Ez először sokkolt, de aztán jobban belegondoltam, és rájöttem, hogy itt legalább tudom, mit kell csinálni, egy wellness-szállóban például biztos kínosan éreztem volna magam. Viszont voltak háziállatok. Egerek például. Meg rusnya ízeltlábúak az ágyon. Meg volt még kosz is, és igazi gasztronómiai csodák, például a paprikás krumpli három féle verziója három nap alatt. Na jó, nem hazudok, az egyik krumplis tészta volt.

A strand viszont nagyon jó volt, Simi is élvezte, és végül pont addig tartott az egész üdülés, hogy épp nem mentünk egymás idegeire a velünk együtt elszállásolt rokonokkal. 

5.) Egy napnyi tömény mosás, vasalás, takarítás, pakolás (rögtön a hazaérkezést követő napon), hogy ma (a hazaérkezés utáni második napon) el tudjunk menni Pécsre a tesómékhoz.

6.) Nem mentünk el a tesómékhoz, mert Noémi ma reggel háromszor telerókázta a klotyót, most épp kókadozik a tévé előtt. Remélem, holnapra jobban lesz, és elmehetünk, mert nem akarom tovább kerülgetni a nappaliban az összerámolt cekkereket. Még jó, hogy nem vettem meg előre a vonatjegyet.

7.) Már majdnem sikerült létrehoznom a blog új arculatát, de még mindig nincs meg az igazi háttér/fejléc/elképzelés, pedig az elmúlt hetekben hosszú órákat töltöttem mindenféle oldalak böngészésével az ihletre várva -ahelyett hogy írtam volna.  

8.) Még nem kaptuk meg a levelet, ami Simi bölcsis felvételéről adna információkat, pedig július 5-éig ígérték. Ma felhívom őket, hogy mi van. Vagy ha végre eláll az eső, elbicajozom, hátha csak a mi papírunk nincs meg, és tudnak adni valami hivatalos másolatot a cuccról. Remélem, csak a posta miatt van valami késedelem (ma pl. megint volt a ládánkban egy nem nekünk szóló levél, de ezen már nem is csodálkozom), nem amiatt, hogy elutasították a gyereket.

9.) A csúnya cica még mindig nálunk van. Lesz vajon valaha gazdája???