Tök jó, már majdnem megbékéltem a külsőmmel

És akkor mindig jön valami vagy valaki, ami vagy aki kétségbeesésbe taszajt magamat illetően. 

Épp felszálló ágban volt a súlyom önbizalmam, mikor egy ismerősömmel (férfi) való beszélgetés közben szóba került a genetika és az életmód összefüggése. Megállapítottuk, hogy mindketten kábé "átlagos" genetikával rendelkezünk:

Ő: -Azért az életmód sokat lendíthet a genetikai adottságokon, ami a külsőt illeti.

Én: -Igen, de nézzünk pl. engem, én nem sportolok, nem táplálkozom tudatosan, és mégsem annyira szörnyű az összkép.

Ő: -Jó, de azért már kezd szörnyű lenni, nem? 

Hoppá. Ez után a beszélgetés után egy hét alatt majdnem két kilót fogytam. Tudatosan.

Kicsit jobban lettem lelkileg, hogy fog ez menni, meg ilyenek, mikor megérkezett a tesóm (és a fiúk). Ha vele vagyok, mindig porszemnyivé zsugorodik az önbecsülésem, ő ugyanis mindenben jobb nálam. Persze, ezt soha nem érzékelteti, de láthatóan szebb: vékony, csinos, ápolt stb.; jobb háziasszony: remekül főz, a lakása mindig tip-top; jobb munkaerő: alig két év óvónősködés után -szinte még gyakornokként- óvodavezető-helyettes lett, és most átmenetileg ovivezető, mert a főnöknője napokon belül megszül; jobb adottságai vannak az élethez: határozott, vagány, rugalmas. 

Szóval, itt voltak nálunk, bemutatta az új ruhakollekcióját, amit az utóbbi 2-3 hónapban vásárolt: majdnem 20ezerért 2 álomszép fürdőruci az idei szezonra (én utánagondoltam, és az utóbbi 20 évben összesen 3 fürdőruhát vettem, egyenként nagyjából mintegy 2ezer forintért, és egyet kaptam, mert a kolléganőmre kicsi lett, most az van, amit 2 éve vettem Simi születése után, eredetileg fekete-fehér volt, most már fekete-sárga, de legalább nem híztam ki), gyönyörű ruhaköltemény az osztálytalálkozóra (12ezer), magassarkú topánka, farmer, pár olcsó (= 4-5 ezer Ft közötti) felső. És holnap megcsodálhatom a hétvégén beszerzett szandálját is. És akkor még a narancsbőr-eltüntető kezeléssorozatról -ami valóban látványos eredménnyel járt-, kozmetikus-fodrász-műkörmös látogatásról nem is beszéltem. És mikor azt mondja, hogy ő dolgozik annyit a melóhelyén és otthon, hogy ennyi igazán jár neki, úgy érzem, igaza van. Mert mindenhol 150%-on teljesít, és valami "jutalomban" kell részesülnie emiatt, ellenben velem, aki minden napot épp, hogy túlél, és a 70%-ot sem üti meg, ami a teljesítményt illeti.

Szóval, totál összetörtem megint, főleg, hogy az idén is együtt fogunk nyaralni, ő feszíteni fog a Balcsi partján az új fürdőruháiban az új fenekén, én meg felveszem az új, sötétkék strandruhámat, ami amúgy a tesóm szerint tök béna, hogy ne vegyem el senkinek a kedvét a strandolástól. 

De én ez után is felálltam a padlóról, és Velencén például egyszer le is vettem a kék strandruhát (azért bikini természetesen volt alatta), bár leginkább csak üldögéltem a fürdőruhámban, nem napoztam vagy ilyesmi. Szóval megráztam magam, és eldöntöttem, hogy csak azért is megtanulom emelt fővel viselni a fókajelmezt, mert a fogyókúrák sorra kudarcba fulladnak. 

És akkor jött a tegnapi pofon. Noémivel gyógytornán voltunk, és a végén szóba került a testsúly is (egy másik ismerős anyukával és a gyógytornásszal beszélgettünk).

Én: -Azért csak jó lenne pár kilót leadni.

Gyógytornász: -Ugyan már, jól vagy így is, ahogy vagy. És különben is így negyven felett már annyira megváltozik az izom- és zsírtömeg aránya....

... itt elvesztettem a fonalat, mert rájöttem, hogy rólam (is) beszél, mikor a negyven feletti nőket említi. Ez aztán az igazi borzalom, hogy még 38 se vagyok, és simán 40 felettinek néznek. Így lehet 2 év alatt 15 évet öregedni. Mert eddig még az életemben soha nem néztek 30-nál többnek, de annyira nem, hogy még annyinak se, soha. Mikor Simivel voltam terhes, 25 körülinek saccoltak, mikor 30 voltam, középiskolásnak néztek. Egyszer előfordult, hogy már kétgyerekes anyukaként valamiért visszamentem a régi gimimbe, és addig nem akartak kiengedni a portán, amíg nem mutatom meg az osztályfőnököm engedélyét. De erről oldalakat tudnék írni, mármint, hogy -ahogy az egyik kolléganőm mondta- "kölyök fejem" van, és sokkal, de tényleg nagyon sokkal fiatalabbnak néznek, mint amennyi vagyok.

Mindez most már múlt időben. Én is észrevettem, hogy az utóbbi két év eléggé meggyötört: a szám mellett két függőleges, a homlokomon három vízszintes ráncom lett, és egy csomó szarkalábam. Tudom, hogy az alváshiány a fő oka a hirtelen öregedésnek, de bakker, arra azért nem számítottam, hogy a valós koromnál idősebbnek tűnök. 

És akkor most mit tudok csinálni? Menjek botoxoltatni vagy mi? A szarkalábak ellen jó lenne egy napszemüveg (évtizedes vágyaim egyike), de azt a sima "látó szemüvegemre" ugye nem lehet felvenni, minimum kontaktlencse kellene hozzá. Még régebben elhatároztam, hogy vásárolok egy szobabicajt (így nem kellene Simit másra bíznom, amíg tekerek), az kb. 3 havi aerobik vagy egyéb mozgás-bérlet ára, amire itt a faluban ugye nincs lehetőség, de én például soha nem érzem úgy, hogy igazán megérdemlek egy szobabiciklit. Vagy bármit. Tegnap például majdnem vettem magamnak egy szandált, mert a réginek szétment a sarka, de aztán úgy döntöttem, hogy jó az még. Ilyen hozzáállással sose leszek csinos nő. Csak egy negyvenes anyuka. Ez van. Fogadjam el, vagy küzdjek ellene? Küzdeni kellene, mert a férjemet is zavarja, ő mondta, mikor csokit hozott nekem:

Én: -Miért kaptam csokit? Nem zavar, hogy nagy a fenekem?

Ő: -De igen, de ettől nem lesz nagyobb.

Igaza van, mozogni kellene. Nem ígérek semmit.