Én úgy vagyok a megmondással, hogy elméleti szinten fekete öves vagyok ebben a sportban. A való életben azonban a bármilyen megtörtént eset után tudom csak jól megmondani a magamét - magamnak. Mert ott és akkor nem kapok szikrát, az esemény hatására lebénulok, megnémulok és csak nézek (rosszabb esetben bólogatok is), mint egy félnótás.
Pont mint tegnap. Vásárolni voltam egy amúgy sem túl jó hírű, viszont a munkahelyem és az otthonom vonatkozásában gyakorlatilag az egyetlen, alig egy éve nyílt "nagyábécében". Noha alig lézengett 8-12 vevő az egész boltban, a csemegepultban mégsem volt eladó, aki a vevőket várta volna, de a közvetlenül mellette lévő hentes résznél sem. Ott is állt egy nő nagy magányosan, de kiderült úgy 2-3 perc után, hogy ő már a cuccot várta. Ami meg is érkezett egy óriási nejlonban: kb. 5 kilós kiszerelésű hús (talán valami disznó), amely zacskót az eladónő a vásárló szeme láttára felnyitott, a húsléből kivette a nagy dögöt, és levágott belőle - minden bizonnyal - annyit, amennyit a nő előirányozott számára. Majd megérkezett hozzám. Volt annyi időm nézelődni, hogy jó előre kiválasszam a megvásárolni kívánt felvágottakat: aszpikos pulyka, csemege karaj, meg talán valami sonka. Kedvesen megkérdezte, hogy mit adhat, én szintén kedvesen mondtam, hogy 15 dekát a csemege karajból. És akkor ő úgy ahogy volt, azzal a kesztyűvel, amivel fél perccel azelőtt még a mocskos húslében kotorászott, elvette nekem a felvágottat, lemérte és csinosan be is csomagolta. Én majdnem nyílt színi hányást követtem el, alig mertem megfogni a kívül is maszatos csomagot, és köszöntem szépen nem kértem mást.
Még percekig lődörögtem a boltban, hogy
a) visszaadjam-e az egészet a nőnek,
b) csak bedobjam az előre csomagoltak közé,
c) menjek a pénztárhoz, és ott gondoljam meg magam, hogy inkább nem kérem,
d) fizessem ki és hozzam haza.
Lehet tippelni... Pontosan: kifizettem, hazahoztam, majd odaadtam a macskának 15 deka karajt 400 Ft-ért. Mert pont annyira nem mertem odaadni a gyerekeimnek, mint ahogy nem mertem nem kérni sem. Pedig így utólag szerintem hülye voltam. Most már mindegy, majd legközelebb de az biztos, én ott többet nem veszek felvágottat.
Detto.
VálaszTörlésCsontos húst kértem, pont az általam legkevésbé preferált eladónő volt a hentespultban, pakolgatta az árut, hasogatta a bárddal az én adagomat, majd az egyik darab leesett a földre... Bocsánatot kért, én csodálkoztam is, hogy minek tőlem kér bocsánatot, hát semmi közöm ahhoz a húshoz, ami a cipőtalpával egy szintre kerül, aztán jött csak az igazi megdöbbenés, mikor felvette a húst, és hozzápakolta a csomagomhoz... Pont úgy, mint te, a megdöbbenéstől szóhoz sem jutottam, na, ott és akkor megfogadtam, hogy az ilyen esetek nagyban károsítják az emberi méltóságomat és nem fogom többet szó nélkül hagyni. Azóta is próbálom elsajátítani az asszertív kommunikáció csínját-bínját. Nem mindig megy, de inkább a konfliktus, mint sok év múlva egy gyomorfekély. Most ezt döntöttem el.
Ó, ne is mondd. Van, hogy megmondom a magamét, de mivel nem vagyok ezen a téren gyakorlott, előfordul, hogy inkább csak megbántom azt, akivel konfliktusom van. Egy ilyen 400 Ft-os sonkán nem szórakoztam, de pl. mikor az építkezésnél a 80.000 Ft-os ajtónk helyett másfajtát hoztak, azt nem engedtem beépíteni. Először. Mikor másodjára sem azt hozták, befogtam a számat.... Van hová fejlődni, az biztos :DD!
Törlés