2016. május 7., szombat

Azért vagyok szomorú....

Hát basszus, az elmúlt napok olyan idegi megterhelést jelentettek számomra, hogy komolyan eljátszottam a másik városba/országba/bolygóra költözés gondolatával. Semmi, de semmi jó nem történt velem, és a történést most hangsúlyoznám, mert nem akarok az olyan közhelyekre gondolni, hogy de hát van gyönyörű családod 3 gyerekkel és egy férjjel, meg van 7 macskád és ezek már eleve a boldogság netovábbját jelentik minden épeszű ember számára. És nincs is már 7 macskám, de erről majd később. Most azonban hosszú-hosszú panaszposzt következik. Csak erős idegzetűeknek.

És akkor a szomor-okok szépen, sorban, szerintem fontosságiban, de lehet, hogy nem.
1.) Öreg vagyok és csúnya. Az a baj ezzel az öregedéssel, hogy nem szépen lassan történik, hanem úgy, hogy lefekszik az ember lánya fiatalo(sa)n és öregen ébred. És közben persze nem telik el száz év, mint a mesében, hanem csak egy éjszaka. Nem tudom, más is van-e vele így, de én nehezen teszem túl magam azon, hogy 5 éve, mikor Simivel terhes voltam, az égvilágon senki nem akarta elhinni, hogy 35 éves vagyok, még a 30-at is erős túlzásnak érezték, és minden álszerénység nélkül, tényleg nem néztem ki öregnek. Nem voltak ráncaim, nem volt ősz hajszálam, maximum 2-3 db (ezen a fodrász is mindig csodálkozott), és úgy egyáltalán, az egész összhatás mínusz 10 évet jelentett.
Erre most mi van? A legeslegszörnyűbb a két hosszanti ránc az orromtól az államig, de vannak vízszintesek a homlokomon és a sok hunyorítás miatt két kicsi a szemöldökeim között. Persze mindannyian jól láthatóak. Annyira, hogy ijedtemben elkezdtem antiédzsing krémet használni, de szerintem ezzel már jól elkéstem, mert korábban kellett volna, de ha az ember nem néz ki öregnek, akkor nem is gondolja, hogy valaha egyáltalán öregképű lesz. Pedig lesz. Holnapra mindenki megöregszik. És az is baj, hogy a fogyás sem tesz jót a ráncaimnak, és én legelőször az arcomból fogyok, szerintem most is lement róla vagy két kiló.
És mikor szerdán a férjem elvitte a faluban lakó munkatársát dolgozni, és egy ideig együtt utaztunk, mert engem is elvitt munkába, innen tudom, hogy a munkatárs egy ragyogóan fiatal, szép, szőke illatos anyuka, na akkor döbbentem rá igazán, hogy mennyire gáz is vagyok már, és a férjem, akivel pontosan egyidősek vagyunk ilyen nőket (is) lát egész nap. Persze öreg, kövér, rondákat is, de ez az én helyzetemben nem vigasztal. A férjem, akivel ugye pontosan egyidősek vagyunk, de ő tényleg fiatalabbnak néz ki a koránál, mert nincs ránca, és úgy egy az egyben nem néz ki "mindjártnegyvennek", na jó, hát közelről látszik, hogy őszül a haja, de az meg nem baj. Eddig olyan jó volt, hogy mindig ugyannyiadik szülinapunkat ünnepeltük, de most éreztem először, hogy jobban mutatnánk egymás mellett, ha én egy ötössel fiatalabb lennék, mert akkor nem néznék ki egy ötössel idősebbnek nála.
Szomorú dolgok ezek, na. Azért remélem, lesz elég időm, hogy hozzászokjak a ráncaimhoz, és évtizedeken át büszkén viseljem őket. Csak most még nem bírom.

2.) Hétfőtől elmegy a gyógypedagógiai asszisztensünk. Pedig annyira jó volt, hogy mindig voltunk elegen, de most újra az lesz, hogy ott a 9 gyerek és ketten leszünk (maximum hárman), és meg fogjuk oldani, igen, de vége a jó kis sétáknak, játszóterezéseknek. Tegnap is elmentünk HÉV-vel (mert a közlekedés a heti téma) egy közeli város duna-parti játszóterére, tök jó volt. Annyit dolgoztam már emberhiányban, hogy megmondom őszintén, nagyon félek, bár tudom, hogy meg fogjuk tudni csinálni, és túl fogjuk élni, csak tudom azt is, mi vár rám. Nehéz lesz.

3.) Veszekedtem anyukámmal. Nagyon. Szerintem mondjuk teljesen igazam volt (és az a hihetetlen, hogy szerinte is), de akkor is szégyellem, főleg, hogy kiabáltam vele, ahogy egy gyereknek nem kellene az anyjával. Az van, hogy lement Pécsre a tesómékhoz. Ez önmagában nem probléma, de az, hogy itt lakunk egymás mellett, és nem szól, hogy elutazik egy hétre, és ez nem először történik meg, na az irtó nagy gáz. Mert együtt él a 80 éves nagymamámmal (aki nem mindig be/kiszámítható) és a nagybátyámmal, aki 2 éve kapta a második sztrókját, és azóta nem önellátó. Ha anyu elmegy itthonról, én nézek rájuk, vásárolok/főzök nekik. Már ha tudom, hogy kell vennem/főznöm valamit. Erre megyek át tegnap, hogy vigyek anyunak gyógyszert, mert hallottam, hogy köhög, csak előző nap elfelejtettem vinni, erre közli a mamám, hogy lement Pécsre már tegnap.
Ráadásul azért is ideges lettem, mert péntekenként mindig ő hozza el Simit az oviból, mert csak 5 után érnék oda érte, de ha nincs itthon, az se baj, mert a férjem el tudja hozni, viszont ezt meg kell beszélni előre. Csak kiderült, hogy tegnap nevelés nélküli munkanap volt az oviban, amire én nem kértem ügyeletet, mert anyuval megbeszéltük, hogy tud vigyázni a gyerekre. Jó, hát megoldottam ezt is, mert hála Istennek érettségi szünet van a nagyoknak, és tudtak egymásra vigyázni, de akkor is. Amúgy már így utólag nem akkora gáz, de tegnapelőtt nagyon ideges voltam, de leginkább amiatt, hogy szó nélkül elment, hát komolyan, azt nem bírom felfogni, főleg, hogy többször kértem, ne csinálja ezt velem, erre dehogy nem. Mindegy.

4.) Nincs barátnőm. Jó, hát nem vagyok 20 éves srác, akinek természetes, hogy ez a legnagyobb gondja, de azért na. Komolyan, nincs egy ember, akivel beszélgetni tudnék, főleg, mikor ennyire fos napjaim vannak, és olyan jó lenne kibeszélni/bőgni magamból valakinek. A férjemnek nem szeretek vinnyogni, ő úgyis csak annyit mond, hogy "nem vagy öreg és ronda" (ezt mondjuk csak és kizárólag akkor mondja, ha emiatt rossz a  kedvem, magától sose, ez is szar egyébként), a többi dologra meg nem szól semmit. Csütörtökön is itt ültem mellette fél 11-ig, de dolgozott, így inkább felmentem a szobába és ott bőgtem, nem akartam megzavarni.
Annyira jó lenne néha valakivel beszélgetni nem itthon, hanem valahol. Vagy legalább a férjemmel, de ő nem annyira beszédes, meg hát férfi, és nem érti, mire ez a sok panaszkodás, meg kell oldani a problémákat, nem nyígni rajtuk. Hát igaza van. Akar valaki a barátnőm lenni?

5.) Lőttek a hétvégémnek (fizikai oldala a dolognak). A férjem "borhétvégére" ment Tállyára a barátaival/ismerőseivel. Ide engem is meghívtak, de a) nem szeretem a bort, de ez nem nagy baj, mert nem muszáj inni, csak b) anyukám két hete is egy egész hétvégére vigyázott a gyerekekre, amíg Cserkeszőlőn voltunk, így nem volt képem megkérni, hogy megint vigyázzon rájuk, mert nem leszünk itthon. De azért úgy gondoltam magamban, hogy ha a férjem elment 3 napra borozgatni, akkor én kiveszem magamnak a szombat délutánt, és elmegyek csavarogni. Jó, hát igazából vásárolni szerettem volna, mert bár fogalmam sincs, mibe került ez a Tállya a férjemnek (szállás, kaja, útiköltség -az mondjuk talán semmibe-, "borköltség", egyéb programok), de én belőttem magamnak úgy 5ezer Ft-ot, hogy annyiért veszek magamnak valamit (gondolom, azért ennél nem kerül kevesebbe a férjem kiruccanása). 1-2 új felsőt, esetleg egy parfümöt (annyira mellbe vágott a szerdai illatos kolléganő, hogy és is szeretnék egy "igazi" illatot, nem Rexona dezodort, csak annyira zsugori vagyok...) gondoltam beszerezni. Az is bosszant, hogy a múltkor voltam a C&A-ban és csodaszép ruhákat láttam, de olyan szépeket, hogy vérzett a szívem otthagyni őket. De mivel köztudottan sóher vagyok, ha magamról van szó, így kértem a férjemet, hogy légyszi, légyszi, légyszi, nyomtassa ki a "spáros szupersopp" kártyához járó 25%-os kupont, de hiába könyörögtem többször is, elengedte a kérésemet a füle mellett, így nem vettem semmit magamnak. És annyi pénzért, amennyi az eredeti áruk, nem is fogok.
Szóval, lőttek a hétvégémnek, mert a 3-as pontban említett okok miatt nincs senki, aki vigyázna Simire, amíg én boldogan vásárolok magamnak 5.000 Ft értékben. Pedig napok óta tervezgettem, még az interneten is keresgéltem, hogy hol mit mennyiért, annyira beleéltem magam, hogy nehezen szedtem össze Andit a földről a pofára esés után. Így aztán átszerveztem a programot: orbitális vasaló partyt fogok tartani magamnak, meg boltba megyek, főzök, takarítok, mosok, csak most 2 napon keresztül, mert holnap se megyünk sehová. Hát juhéééé!

6.) Borhétvége (lelki oldala a dolognak). Nélkülem, ami saját választásom volt, de akkor is. Egyszerűen nincs képem ennyiszer megkérni anyukámat, hogy vigyázzon a gyerekekre, anyósomat pláne nem akarom ilyesmivel terhelni (apósom is elment amúgy a férjemmel, szóval őt hatványozottan nem mertem kérni), így lemondtam róla. De nagyon nehéz ám a szívem miatta, mert tudom, hogy miről maradok le, mert 2 hete annyira jó volt gyerekek nélkül lenni 2 napig 7 év után, hogy el se tudom mondani. Tényleg kell az embernek néha, még ha hétévente, akkor is. És eddig is irigyeltem a férjemet a hétvégi kiruccanásai miatt, de ezentúl még inkább enni fog a fene, ha wellness, vagy bármilyen kimozdulásra megy, hogy bezzeg neki milyen jó. Gond nélkül szögre akasztja a családot, nem kell napokig szervezkednie, félve kuncsorogni valakinél, a nemet mondás rémével a szemei előtt, hogy ugyan már, el tudja-e vállalni a kölköket, mert elmenne. Hanem mondja, hogy akkor ezen vagy azon a hétvégén nem lesz itthon, de mivel én itthon vagyok mindig, semmi gond. Egy anya erre való. Nem is tudja, mennyire jó dolga van, én mondjuk sejtettem, de csak 2 hete döbbentem rá igazán, hogy baromira el van kényeztetve a Jóistentől. Engem nyilván nem szeret ennyire. Ezért is akartam kárpótlásul magamnak a vásárolgatást, hogy nekem is legyen valami jó, de nekem nem lesz. Ami nem nagy változás az eddigiekhez képest, mert mindig így van: ha a férjem nincs itthon, én itthon vagyok, de  most kivételesen nem így szerettem volna. Szegény én, brühühü...

7.) A macskák. Pont csütörtökön írtam a leendő gazdiknak, hogy minden a legnagyobb rendben, jövő szombaton lehet jönni a macsekokért, erre tegnap a férjem kivasalta az egyiket az autóval, egy másik meg eltűnt. Tiszta gáz. Most megtanultam, hogy többet soha, de soha nem fogok odaígérni cicát senkinek, bár mondtam, hogy kicsik és kint vannak és semmi sem biztos emiatt, de akkor is rosszul érzem magam. Meg hát sajnálom is őket, na.

Röviden ennyi. Szép hétvégét mindenkinek! Most megyek, mert 3 perc múlva lejár a mosógép, addig le kell szednem a száraz ruhát, utána irány a bolt.

21 megjegyzés:

  1. Az oregedesrol irottakkal MINDENBEN egyetertek. En 33-34 eves koromig neztem ki gimis leanyzonak, ma mar mindenki 40-es nokent tart szamon (es sajna a valosag is ez). Ami 34 es 40 kozott tortent, az maga a rettenet, rancos, puffadt arc, jaj. Emiatt nekem is vannak rossz napjaim, szerencsere a ferjem 26 evvel idosebb nalam, ugyhogy nekk meg mindig szep vagyok :))) hihetetlen, de szokta mondani.

    Am, hogy a ferjed ilyen konnyen elutazik es magadra hagy a gyerekekkel, mikozben neked egy fel delutant is nehez megszervezni egyedul, hogy alakult ki? Miert van igy, o tobbet keres? Bocsanat, ha idetlen a kerdesem :))

    Akivasalt cicat nagyon sajnalom :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem azért az mindenhol nagyjából úgy van, hogy amíg a nő otthon van a gyerekekkel, addig a férj könnyen megy ide-oda, és valahogy így marad. Amúgy a férjem NAGYON RENDES, igazi JÓ APA, könnyen elvan a gyerekekkel, szoktam is menni időnként fórumos találkára (úgy évente 2x). De ha többször szeretnék menni, akkor többször mehetnék, csak itt jön be a 4-es pont, hogy nincs akivel menjek.

      Amúgy igen, többet keres, szerencsére, mert én pedagógus vagyok ;). És valóban könnyen elutazik, de az esetek 90%-ában céges rendezvényekre, egy-egy hétvégére.

      Törlés
    2. Ja, eeeertem, meg latom az uj posztot is. Igy mar minden vilagos :))

      Törlés
  2. Szia!
    Engem már megevett volna a sárga irigység, ha a férjem így eljárkálna...Te egy hős vagy, hogy ezt bírod :-)
    Plusz nálunk én vagyok aki hétvégén dolgozik, és ő vigyáz a gyerekre addig. Nehezen viselem el, a Te vagy az anyja/Ez női munka...típusú indoklásokat. Nekünk is ugyanúgy jár(na) a pihenés. Mondom ezt friss házasként, egy babával. :-\ Munkából visszajőve még nekem van lelkiismeretfurdalásom, hogy "magukra" hagytam őket. Na az se normális...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Á, nem vagyok hős, és engem is esz az irigység, hidd el! Csak hát ő olyan jó helyen dolgozik, hogy időnként elviszik őket "kötelező jelleggel" bulizni (csapatot építeni...).

      És a férjem mintaapa amúgy, akkor vigyáz a gyerekekre és annyit, ahányszor és amennyit csak szeretném, csak és alig-alig megyek el itthonról. Ez nagyban az én hibám is, mert nincs olyan "felnőtt kapcsolatom", ami kimozdulást jelenthetne, de ha lenne, bármikor, bárhová mehetnék.

      És igen, én is úgy érzem, hogy ha valahová esetleg elmegyek, akkor hálásnak kell lennem a férjemnek, hogy vigyáz a gyerekekre, pedig azért az apjuk, ez természetes kellene, hogy legyen. Szerintem. De részemről nem az, én mindig rosszul érzem magam, hogy milyen anya vagyok, aki csak úgy eljárkál a gyerekei mellől. Mondjuk, hülye?

      Törlés
    2. Ha a Férj szíves örömest vigyáz gyerekekre, akkor semmi gond. Néha te is lazíthatsz ( majd legközelebb ... de akkor lelkiismeretfurdalás nélkül! :-)

      Törlés
    3. Hát NÉHA lazítok is, nem erről van szó, de helyettem ugye nem tud elmenni sehová. Ha meg nincs programom, akkor otthon vagyok. Régebben, még az első gyerek előtt úgy terveztem, hogy havonta majd minimum egyszer azért elmegyek valahová a gyereke(ek) nélkül. Aztán nem így lett, végül is annyira nem hiányzott, és most sem vészes, csak néha rám jön a nyavalyoghatnék :).

      Törlés
  3. Én leszek a barátnőd :)

    Idén töltöm a 40-et..még kimondani is furcsa. Nagyon nem érzem magam annyinak, de ez van.

    A férj nálunk is könnyen szervezkedik, bár nem welness és egyéb hétvégékről van szó, csak sörözésekről, de egy-egy meccs vagy nagyobb buli is akadt már. Igaz, soha nem korlátozza, hogy én is menjek, csak nekem valahogy nincs rá igényem. Szoktunk csajos estét tartani, de közel sem annyiszor, ahányszor ő megy.

    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)! Én is idén leszek 40, biztos jól kijönnénk, együtt számolnánk a ráncainkat, aztán itatnánk az egereket :D!

      Nálunk is így van, évente 1-2x elmegyek "csajos estére", és mehetnék többször is, de nincs kivel és hová. Pedig nem vagyok "tiltva", csak így jön ki a lépés.

      Törlés
    2. Na nem gondolod, hogy az egereket itatnánk. Inkább magunkat ;)

      Törlés
  4. 4. pont: sajnos kilométerek választanak el, de amúgy hogyne, persze, tök jó lenne.
    Egyébként meg jófej vagy nagyon, én bírlak! (Azt akartam írni, hogy ölellek, de nem tudtam magam rávenni... never mind, az én hibám.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :). Amúgy nem vagyok nagy ölelkezős (sőt puszilkodós se), nem baj, hogy nem írtad. Lehet, hogy ezért nincs olyan igazi barátnőm?

      Törlés
  5. Én 45 múltam, és akkor öregedtem meg hirtelen, kb. 2 hét alatt, amikor a fiam ötödikes lett. Nem fizikailag, hanem lelkileg. És ez sokkal rosszabb, mintha csak a ráncaimat számolgatnám (pedig az is van).
    Mivel itthon dolgozom, még kollégáim sincsenek, akivel bármit is megbeszélhetnék (mondjuk hogy mit főzzek vagy más napi piszlicsáré dolgot). Barátnőm régen volt, igaz se volt....
    És igen, én ismerek olyan családot, ahol a nő keresi a pénzt, és apuka főz-mos-takarít-gyereket pesztrál, de számomra ez a felállás sokkal visszatetszőbb, mint a tevagyazanyja... gondolkodás.
    Szóval a helyzeted nem olyan szörnyű, látod, mások is járunk ebben a cipőben. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát persze, hogy nem szörnyű a helyzetem, mondtam én ilyet valaha :DDDDD?

      Érdekes, mert én ugyan kollégákkal dolgozom, de alig-alig beszélgetünk egymással személyes dolgokról, bár a főzés azért naponta előjön, mert csak nők vagyunk :).

      A "nő keresi a pénzt" nekem annyira nem furcsa, ha az apa is kiveszi a részét, az már sokkal inkább, hogy anya keresi a pénzt, és ő is csinál mindent -ismerek ilyet, bár már felnőttek a gyerekeik, így jóval kevesebb teher van az anyukán. Szerintem kívülről nehéz ezt jól megítélni, ha ők boldogok így, akkor oké.

      A "tevagyazanyja" meg, hát Istenem, tényleg én vagyok, vagy nem? De ilyen nálunk sosem volt, legalábbis a férjem részéről. Inkább az enyémről, mert én gondolom úgy, hogy az én KÖTELESSÉGEM minden este ott lenni, etetni, fürdetni, fektetni stb, a gyereket, és ha nem így alakul, akkor főhajtással megköszönni annak, aki elvégezte helyettem. Mondjuk ez szerintem azért van így, mert anyukám egyedül nevelt minket a tesómmal, így nálunk mindig mindent ő csinált körülöttünk, és abban szocializálódtam, hogy MINDEN az anyuka dolga.
      Amúgy ennek az egyszülős családnak marha sok hátránya van, rengeteg a bajom a saját "rendes" családomban, hogy bizonyos dolgokban egyáltalán nem találom a helyem még 17 év után sem :(.

      Törlés
    2. De én éppen azt találom furcsának, hogy pénzkereső anyuka nem gondolja úgy, hogy az ő gyereke, neki kéne ápolnia, fektetnie, szülőire járnia, inkább a mítingek meg a pofavizitek?

      Törlés
    3. Ja, így már értem. Én kicsit félreértettem amit írtál, ne haragudj. Mondjuk, én azt el tudom fogadni, hogy vannak időszakok, mikor az egyik szülőre nagyobb teher hárul a gyereknevelésből, de nyilván nem 0-tól 18 éves koráig. Egy új munkakör, ilyesmi. Egyébként alapvetően azt gondolom, hogy az anya dolga az ápolás, gondozás, sőt a háztartás is, de simán lehet olyan szituáció, hogy az apára hárul több otthoni feladat.
      Szerintem ez az apák részéről sem egyszerű, biztos nem könnyű "asszonyi sorba kerülni", és átadni a családfenntartó feladatot. De ha az apa ne adj' Isten munkanélküli, és az anyának kettejük helyett kell dolgoznia, az azért nem ugyanaz, mint mikor a karrierista nőből lesz (lesz???) anya, aki megszüli a gyereket, és ezzel le is tudott mindent. Én is feltettem már sokszor a kérdést, hogy "na, ennek minek kellett a gyerek?", de persze csak magamban. Biztos kaptam volna pár megdöbbentő választ.

      Törlés
  6. Szia!

    Már egy ideje zugolvasója vagyok blogodnak, s sokszor, nagyon sok mindenben mélyen egyet tudok érteni.

    Ilyen volt ez az írás is most. Igen, öreg vagyok, így már túl azon a fránya 4. x-n. Bezzeg a férjem hol van még ehhez, így jár az, aki fiatalabb férjet választ magának. ;) A mérleggel már rég nem akarok közelebbi ismeretséget kötni, mert olyan rémes számokat bír kiírni. Na jó, nem is olyan rémes, annak határait súrolgatja, mint 3 Gyerkőcöm előtt volt. ( Az a nagy igazság, hogy akkor sem volt kevés, de ez merüljön feledésbe...)

    A hétvége itt is hasonlóan zajlik, Gyerkőceim már ágyban, talán már mindenki alszik is, míg a következő bújó fogacska fel nem ébreszti Legkisebbemet. :) Mosógép még dolgozik, ahelyett, hogy itt írogatok, indulni kellene ki-be pakolni.

    Barátnő? Volt, van és talán lesz is, csak éppen nem a közelben, sajnos. Szóval szívesen felajánlanám, hogy legyünk barátok, ha nem a világ vége tábla után laknék néhány óriás lépéssel.

    Kitartást a hétvége hátralévő részére!

    Gitta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gitta :)!

      De jó, hogy találkoztunk! A fiatalabb férj nem gond, szerintem, ismerek nem egy kiválóan működő házasságot ebben a felállásban.

      Amúgy sokan mondják, hogy a kicsi gyerek fiatalon tartja az "idős" szülőt, hát nem tudom. Ezek szerint én a) vagy nem szültem túl idősen (amúgy tényleg nem), vagy b) én vagyok a kivétel, ami erősíti a szabályt :D.

      Mekkorák a gyerekeid? Gondolom, a legkisebb úgy egy év körül lehet (plusz-mínusz pár hónap), ha a fogaival küzd. És a "nagyok"?

      Köszi, ki fogok tartani, hát mit tudnék csinálni? Már amúgy sokkal jobb a kedvem ;).

      Törlés
    2. Szia Andi!

      Igazán nem jelentős a korkülönbség, 3 és fél a javamra, csak vannak helyzetek, amikor ismerve az emberek reakcióját, rá szoktam erre játszani. :) Alapvetően, ha ez zavart volna - mert természetesen volt olyan ismerős, aki kissé látványosan megdöbbent ezen -, akkor nem hiszem, hogy házasok lennénk, 3 Gyerkőccel. ;)

      Anyósom szokta mondani, hogy mennyire fiatalon tartanak a Gyerekek. Nos nem tudom, a tükör azért sokszor nem a barátom. Vélhetőleg szerencsés alkat vagyok, jó öregedési génekkel, mert ráncaim nem igazán vannak, ellenben ősz hajtincs már legalább 2 évtizede, igen látható helyen, amit méltatlan módon a hajfestés sem tud rendesen eltakarni. De ahogy Apukám szokta mondani, nem fáj az. :)

      Legkisebbem lassan 16 hónapos lesz, e korosztály minden aktivitásával, "rosszaságával" megáldva. Olyan igazi fiú, nagyon sokban hasonlít legnagyobbamra, aki még nincs 6 éves, s ősszel már iskolás nagyfiú lesz. Kislányom pedig 4 éves múlt, s igen erősen keveredik benne a Nő, s mindaz a csibészség, amit a Fiúktól el tud lesni.

      Mindig eszembe jut, amikor Nagyfiamat vártuk, s számtalanszor elsütötték, hogy milyen öreg kismama vagyok, a magam akkor 35 évével. Kicsinél már úgy kezdtem, tudom, tudom, öreg vagyok. :) Szegény dokim ezen mindig kiborult, s közölte, hogy hol állunk még ahhoz, hogy öregek legyünk.

      Így aztán kedves Sorstársaim, nem is vagyunk öregek, csak azt a tükröt, ami szembe jön velünk, varázsolják el mindenféle mitikus lények. :)

      További szép hétvégét, s lehetőség szerint pihenést kívánok!

      Törlés
    3. Milyen érdekes, mikor én a legkisebbet vártam, pont annyi idős voltam, mint mikor te a legnagyobbat vártad :D. De nekem senki nem mondta (magamon kívül, persze), hogy idős lennék. Sőt, mikor kiderült, hogy 35 vagyok és nem az első, hanem a harmadik gyerekemet várom, akkor aztán pláne fiatalnak mondtak.

      És valóban, a trendi mondás szerint "a 40 az új 30", szóval van még előttünk pár boldog év járókeret nélkül :D!

      Törlés
    4. Általában azért tartottak öregnek, mert első gyerkőc volt.

      Utolsó terhességemnél rendre találkoztam bőven 40 feletti kismamákkal is.

      Reméljük még az a járókeret porosodhat néhány évig. Csak úgy zárójelben megjegyezve, ternészetesen nem szeretnék mefbántani senkit, de a mai fiatal korosztály tagjai között (20-30-s korcsoportra gondolok) akadnak jócskán olyanok, akiknêl még én is fiatalabbnak érzem magam. Nem lennék hiteles azért, ha nem ismerném el, hogy a többségük jóval fiatalabbnak is látszik, meg szebb is és csinosabb is. ;) De bőven kárpótol, mikor Nagyfiam közli velem, reggel oviba menet, hogy anya te olyan közepesen vagy öreg, kicsit nagy a pocakod, de nagyon szeretlek, s olyan szép vagy, mert te vagy az anyukám. :) Ilyenkor azért gyönyörű lesz a nap.

      Törlés