Feszültségoldás (s)írással

A síráson már túl vagyok, most jön az írás.

Kész vagyok, de totál. Az idegeim cafatokban, az agyam helyén egy fekete lyuk, bármit próbálok beletömni, úgy eltűnik benne, hogy soha nem tudom többet felidézni. 

Ráadásul Simi is alig 1,5 órát aludt a szokásos 3 helyett, most meg nyavalyog, de nem tudtam visszaaltatni.

Aztán meg szegény nagyok, sajnálom őket is. Állandóan kiabálok, semmi nem jó. Államvizsga para megspékelve egy kis PMS-sel, hát, nem a legkedvesebb arcom van terítéken mostanában. De vigaszképpen vettem nekik túró rudit meg joghurtot és ropit, hátha ez tompítja az emberevő hangulatom okozta lelki sérüléseket, amiket a napokban elszenvedtek miattam.

Amúgy olyan jól elképzeltem, hogy nem baj ám, ha a rettegett témakörökből húzok (minőségbiztosítás és oktatás-értékelés), mert a vizsgabizottság úgyis jólelkű, kedves nénikékből fog állni, akik eddig tanítottak minket. Majd határozottan mondok nekik valamit, ők jól elhiszik és adnak egy szép ötöst. Na pont nem. Tegnap írt a csoporttársam, hogy megtudta a konzulensétől a kivégzőosztag összeállítását. Hát, kérem szépen, lesz egy minőségbiztosítási szakreferens, meg egy pasi, aki már tanított minket, és az oktatás-értékelés a szakterülete (ő állította össze az erre a témakörre vonatkozó tételeket), külsősként meg egy filozófus jelenlétére számíthatunk. Csodálatos. Ezekkel aztán biztos nem tudom elhitetni, hogy egy kicsit is konyítok a minőségbiztosítási folyamatokhoz, tudom, mi az a SWOT analízis (jó, azt épp tudom, azért jutott eszembe a szó), EFQM minőségmodell (díj????) vagy épp a Total Quality Management. És teljesen nyilván való, hogy a kvalitatív és kvantitatív értékelési metodológia kapcsolatáról sem tudok majd hantázni, ugyanúgy, ahogyan a reflektív pedagógiai szemlélet és a nézetrendszer mibenlétéről sem. Ezeket tudni kell(ene) egymillió definícióval és meghatározással együtt.

Talán annyiban szerencsém lesz, hogy a szakdogámba nem fognak belekötni. Amúgy meg majd húzok egy jó kis rizsázós tételt, elmondok mindent, ami csak eszembe jut róla -vagy akármelyik másik tételről. Nem mindegy? hiszen úgyse értenek annyira az SNI-hez vagy a mentálhigiénéhez és a gyermekvédelmhez sem. Én beszélek, ők meg ámulnak és bámulnak, mennyire okos vagyok, aztán szemlesütve adnak egy szép dagi ötöst (jó, egy szögletes négyes is jó lesz...), hogy szűzanyám, ez a nő mekkora egy nagyágyú...

Muhaha... Álmomban, talán. Most azon agyalok, hogy miért nem húztam el a holdra egy hétre, vagy legalább a család miért nem hagyott nyugton meghalni tanulni. Bezzeg, mikor a férjem tanult az államvizsgájára, én egy hétre anyámhoz költöztem a két gyerekkel, nekem meg három van a nyakamon. Hol itt az esélyegyenlőség, kéremszépen???

Na, nem nyavalygok tovább, mert ettől nem leszek okosabb. Bár, tartok tőle, hogy rajtam már semmi nem segít. 

Vásárolnom kellene egy doboz széntablettát (vagy 12 tekercs WC papírt) meg valami macskagyökér főzetet, hogy az idegeim kisimuljanak holnapra.

Simi ordít, mint a sakál, a nagyok nem bírnak vele. Mennem kellene tanulni, de így nem tudok. Hol van egy felnőtt, aki segít rajtam??????