Az elmebaj határán lavírozok

Komolyan. Az utóbbi időben teljesen ki/beszámíthatatlan lettem. Nem ismerek magamra, totál kész vagyok. 

Először is tudni kell, hogy valószínűleg a világ egyik legnyugodtabb emberének születtem. Jó, fel lehetett húzni, de csak nagyon nagy erőfeszítések árán, és hamar lehiggadtam. Most viszont mindenen/bármin képes vagyok felidegesíteni magam, a családom legnagyobb örömére. Ordítok, csapkodok, olyankor mindenki behúzza fülét-farkát és menekül.

Aztán nagyon feledékeny lettem. Az komoly urban legend a családban, hogy a micsoda memóriám van (volt), a főiskolán is elég volt 2 nap egy-egy vizsgára való komplett felkészüléshez, és az átlagom mindig 4,8 és 5-ös között volt (mert ha nem lett volna, tandíjat kellett volna fizetni...). Most meg azt nem tudom, miért mentem be a szobába. És nagyon durva, de mikor gondolkodom, miért is mentem be, se kép, se hang. Olyan, mintha valami nagy köd lenne az agyamban, és semmi nem tudna áthatolni rajta. Gáz. Vagy éppen, ha otthon hagyom a bevásárló listámat (amit azelőtt soha nem kellett írnom), azt se tudom, miért vagyok a boltban.
Ez azért is elszomorító, mert gyakorlatilag én voltam a megbízhatóság élő szobra. Ha valamit megígértem, azt biztosan betartottam, mert számomra teljesen értelmezhetetlen és elfogadhatatlan, ha valaki csak ígérget, és utána tojik az egészre. De a feledékenységemmel ennek a nemes tulajdonságomnak vége. Magam is szomorúan veszem tudomásul, hogy sorban kérdeznek rám rokonaim és ismerőseim, hogy ezt vagy azt, amit ekkor vagy akkor megígértem, megcsináltam már? Nem. Így történt, hogy hetekig nem néztem át a babacuccokat, amit folyamatosan ígérgettem a férjemnek (nem azért, mert bunkó vagyok), a mai napig nem utaltam át az osztálypénzt a gyerekeknek (most eszemben van, ma van a határidő, talán nem megy ki a fejemből, amíg megírom a posztot), a nagyanyámat hetekig nem hívtam hívtam fel, csak tegnapelőtt, holott minden nap reggel eszemben volt, csakhogy estére elfelejtettem, volt is belőle irgum-burgum, hogy milyen vagyok már. Hát, feledékeny.

Ráadásul egy csomószor szédülök és fáj a fejem. Ezt az alacsony vérnyomásom számlájára írtam eddig. Meg ügyetlen vagyok: elvágom a kezem, kiesnek a dolgok a mancsomból, melléöntöm a teát, ilyesmi. Sokszor van hányingerem (baba-para is befigyelt emiatt), meg olyan "általános rosszullét" is kerülget elég sűrűn.

(Ennek tetejébe még csúnya is vagyok. Nem sikerül lefogynom, hiába figyelek a kajára -jó, mozogni nincs energiám-, és egy csomó új ráncom van, meg még akkora fekete karikák a szemeim alatt, hogy az államig érnek. Ez pedig nem tesz jót az önbecsülésemnek, ami a morcos hangulatomat még inkább fokozza.)

Szóval, a fent említett rengeteg tünet alapján én már diagnosztizáltam magamat agytumorral. El is búcsúztam képzeletben a férjemtől, megkértem, hogy a gyerekeknek szerető új anyukát találjon (gonosz mostoha kizárva, akkor is ha nagyon jó nő), és gondoskodjon róla, hogy ne felejtsenek el. Pont ilyeneken gondolkodtam, mikor belefutottam egy cikkbe, ami felkeltette az érdeklődésemet, és egy kicsit tovább kutattam.

A teljesség igénye nélkül némi kivonat a cikkekből (kiemelések tőlem):

"A világtörténelem során az alvásmegvonás mindig is a legkegyetlenebb kínzások közé tartozott, nem ok nélkül.  Már egyetlen éjszakai virrasztás is komolyan megváltoztatja az agy működését.

Először az olyan magasabb rendű funkciók kezdenek el csökkenni, mint a tervezés képessége és a tervek végrehajtásának képessége. Az ember ilyenkor elfelejti, mit is akart mondani vagy miért is indult el a másik szobába. Aztán eltűnik a kreativitás és a viselkedés egyre kiszámíthatóbbá, sematikusabbá válik – állítja pszichológus szakértőnk. – Ha az alvásmegvonás tartóssá válik, egyre gyakoribbá válnak a hangulatváltozások – az ok nélküli idegesség, ingerlékenység, akár paranoia. A mentális tünetek mellett pedig egyre gyakoribbá válnak a testiek is: egyre ügyetlenebbé válik az ember, gyakrabban botlik, elesik, és minden kiesik a kezéből. Ha valaki még ekkor sem tudja kialudni magát, extrém esetekben előfordulhatnak pánikrohamok és hallucinációk is. Ilyenkor már mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni.

Alváshiányban az agy olyan, mintha egy primitívebb viselkedésre térne át, visszafejlesztve azt a kontrollt, amellyel az ember normális körülmények között kordában tartja érzelmeit.

A fejfájás az alváshiány következtében fellépő tünet, de még gyakoribb az arra hajlamos személyeknél. Az alváshiány idő előtti öregedéshez vezethet, mivel a növekedési hormonok termelődése elsődlegesen a mély alvási szakaszban történik. Ezek a növekedési hormonok segítenek, hogy fiatalnak nézzünk ki és érezzük magunkat. Az alváshiány további következményei továbbá az immunrendszer legyengülése, tumornövekedés felgyorsulása, a memória gyengülése és pre-diabetikus állapot fellépése. 

Korábbi tanulmányok az elégtelen mennyiségű és minőségű alvást olyan betegségek előfordulásának fokozásához társították, mint az elhízás, a diabétesz, illetve a magas vérnyomás. Arra is kitér a szakirodalom, hogy az alvás segít az immunrendszer egyensúlyának fenntartásában, így a pihenés nélkülözése zavarokat idézhet elő.

A szervezet legjobban nyugalmi állapotban működik. Amennyiben azonban nem juttatjuk megfelelő mennyiségű pihenéshez, azt stresszként értelmezi és megkezdi a zsírraktározást.

 Az alvás ugyanis éppen olyan alapvető életfunkció, mint az evés. Senkitől nem várjuk el, hogy háromnapi éhezés után ugyanolyan friss legyen, mint egy jóllakott ember."

Hát, ennyi. Megnyugodtam, hogy nincs tumorom (de könnyebben kialakulhat az alváshiány miatt), nem vagyok teljesen hülye (de lehetek, szintén az alváshiány miatt), és totál béna sem. Meg az idegbetegségem is magától helyreállna, ha aludhatnék.

Mikor erre rájöttem, végeztem egy kis statisztikát, hogy hogy is állok az alvással. Notehát. Simike ugyebár 16 és fél hónapos (picit több, de az igazán nem számít). Mivel 5 hónapos koráig csak 2 (néha 3) alkalommal ébredt éjszakánként, ezt az időszakot nagyvonalúan jó alvásnak minősítem, és nem veszem bele a számvetésbe. A maradék 11 és fél hónappal számolok (szintén nagyvonalúan) éjszakánkénti átlagos 5 ébredéssel. Ennél kevesebb csak ritkán fordul elő, viszont több igen gyakran. Tegnap és ma csak éjfélig megvolt a 3 ébredés, és utána tegnap éjjel óránként ébredt, ma jó volt, mert egyszer 2,5 órát is aludt egyhuzamban. Szóval, ezzel az 5-tel nagyon jószívű vagyok. Ezt alapul véve kiszámoltam, hogy az utóbbi 11,5 hónapban 1725-ször keltem fel Simihez (30 napos hónapokkal számolva). Durva, mi? Ha hozzáadom az első 5 hónap -gáláns módon számolt- éjjelenkénti 2 ébredését, az még plusz 300, azaz 2025 darab felkelés. Ismétlem, mindez tényleg alsó hangon számolva. Akkor most min csodálkozom? Természetes az elhülyülés, idegbaj, ügyetlenség és miegymás.

Jó lenne kicsit aludni. Bár, azt gondolom, egy átaludt éjszaka azért még nem oldaná meg a problémámat, több héten át tartó, éjszakánkénti 8 óra alvásra lenne szükségem. Talán majd jövőre...

Ja, és a végére mindenképpen ide kell írnom, természetesen tisztában vagyok vele, hogy miattam van az egész, ugyanis én rontottam el.