Mégpedig az iskolától. Nyár végén írtam , hogy jelentkeztem újra a főiskolára, hogy meglegyen az elmúlt évről is a rendes papírom, ha már végig tanultam azt az évet is. Na, első lépésként szeptemberben halasztottam egy félévet. Igazából azért, hogy legyen időm szakdolgozatot írni. Aztán most ott tartok, hogy hagyom az egészet a csodába. Regisztrációs díj ide vagy oda, nem érzek elég erőt magamban ahhoz, hogy megint éjszakákon át szakdolgozatot írjak, aztán ész nélkül (szó szerint, sajnos) tanuljak, majd úgy államvizsgázzak, hogy majd' betojok a félelemtől. Túl friss még az élmény, és valljuk be, nem volt annyira felemelő, hogy mostanában újra át szeretném élni.
Pedig mekkora szám volt, te jó ég! Én biztattam mindenkit, hogy hajrá, bele kell vágni, hát a hülyének is megéri, és most tanultuk a dolgokat, és sokkal könnyebb és testhezállóbb, mint amiből idén júniusban záróvizsgáztunk. Erre tessék. Most úgy be vagyok ijedve, hogy csak na.
Szóval pillanatnyilag parázok ezerrel, pedig lassan dűlőre kellene jutnom magammal, hogy akkor A vagy B, mert ha mégis meg akarom csinálni, akkor legalább a szakdoga témáját ki kellene választanom egy megfelelő tanár kíséretében. De vajon fel tudom-e szívni magam még egyszer annyira, hogy 3 gyerek mellett, alvás nélkül, agy nélkül, segítség nélkül képes legyek megcsinálni?
Nem tudom. Alszom még rá egyet-kettőt...
IGEN! Én a 4. diplomámat 3 gyerekkel csináltam! Szóval semmi megfutamodás, HAJRÁ!!!!
VálaszTörlés