2014. május 28., szerda

Aggasztó, bár egyáltalán nem meglepő hírek a bölcsiről

A minap a játszótéren voltam Simivel, ahol az ott lévő anyukák között szóba került a faluban városban épülő bölcsőde is. Ez mondjuk nem csoda, hiszen óriási szenzáció, hogy a 20 éve bezárt bölcsi - az épületbe áttelepítették az óvodát, az ovi épületét meg eladták - helyett újat építenek, és lesz is benne 48 férőhely! Nagyjából tízezren lakunk itt, úgyhogy jól is jön az a 48 hely a magánbölcsi 5(!) fős létszáma mellé. Azt hallottam, hogy kábé 300 három év alatti gyerek él a faluban városban, köztük ugye Simi is. De álmomban sem gondoltam volna, hogy ebből majdnem 150-et bölcsibe is szeretnének adni a szüleik!

Az a hír járja a jól értesült mamák berkeiben, hogy akik kihasználták az ovik nyújtotta beiratkozási lehetőséget - azokat a gyerkőcöket is be lehetett íratni, akik  jövő év augusztus 31-ig töltik a hármat -, előnyt élveznek, hiszen őket ugye elutasították az oviból. Na, én nem írattam be a gyereket, mert én bölcsibe szeretném adni, gondoltam, nem bohóckodom ott az óvodában, ha úgyse adom be. Na, most aztán emiatt lehet, hogy lecsúszunk a bölcsiről, sőt, ha igazán nagy szerencsénk van, még jövőre az oviról is. 

Meg az is terjeng, hogy kellene valami hátszél - mondjuk olyan orkán erejű -, mert a 48 hely annyira kevés, hogy anélkül a kapuig se lehet eljutni, felvételt nyerni meg pláne nem lehet. Na, nekünk protekciónk az nincs. Van viszont három gyerekünk, én teljes állásban dolgozom - nem csak papíron -, Simi már 2 éves elmúlt, így csak gyest kapnék, ha nem dolgoznék, és a három gyerek a küszöböt rágná velünk együtt. Ennyi, amit fel tudok hozni indokként, hogy miért akarom bölcsibe adni a kölkömet. Nem azért, mert úgy látom, hogy társaságra vágyik (szerintem mondjuk jól elvagyunk), vagy mert kistesója született, és nem bírok a kettővel, vagy mert sok pénzünk van, és meg tudok venni neki egy helyet egy komplett játszóteret a bölcsi udvarára.

Egyelőre még nem jött a hír, hogy mikor lesz a beíratás. Megpróbáljuk, hátha sikerül. Végül is a lottóötöst is megnyerik időnként, talán nekünk is sikerülhet ez a bölcsi projekt. Csak az nem juthat be, aki meg sem próbálja, ugye???

6 megjegyzés:

  1. Hát sok sikert kívánok, én bízom benne, hogy van igazság a földön!
    Nálunk amúgy ugyanez... beírattam a gyereket az oviba, protekcióm nincs, jövő pénteken derül ki, hogy felvették-e. Úgy értem, számomra akkor derül ki, mert eddig még akárkivel találkoztam az utcán/játszótéren/közértben, már mindenki lelkesen számolt be arról, hogy az ő csemetéjét felvették a kiszemelt óvodába... Mert hogy ugye itt fán terem a protekció, csak én biztos rossz erdőben keresgéltem... De a vicc, hogy tegnap voltunk a védőnőnél, aki szintén megkérdezte, hogy hova vették fel a gyereket, hát mondom honnan tudjam, nem volt protekciónk? Mire egy lesajnáló jaaaaaaaaaaaaaa, volt a válasz... Hát komolyan mondom, röhej, mindezek ellenére tökre nem vagyok ideges, bízom a legjobbakban. Ha pedig véletlenül nem veszik fel az én tökéletes, okos és nagyszerű gyerekemet, akkor olyan fellebbezést írok az illetékeseknek, hogy vörös perzsaszőnyeget fognak a gyerek lába elé gurítani szeptember elsején :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hasonló sikereket nektek is :-D!
      Ez meg tiszta őrület, ami az állami intézményekbe való bejutás körül van. "Lakcímmutyi", valakinek a valakije, kenőpénz meg biztos egy csomó olyan dolog is, amiről még csak nem is tudok. És ez megy bölcsitől a középiskoláig (főiskolákon, egyetemeken is???), pedig a középiskolákban állítólag van felvételi ;-). Szerintem korrektebb lenne, ha a beiratkozás előtt kitennének egy papírt az intézmények ajtajára, hogy kinek az ajánlásával/mennyi pénzért/milyen ellenszolgáltatás fejében veszik fel biztosan a gyereket. Ha semmivel nem rendelkezel a felsoroltak közül, akkor vagy meg sem próbálod, vagy ha mégis, akkor csendben tudomásul veszed, hogy nem volt szerencséd, és viszed máshová a gyerekedet.
      Tök jó, hogy van lelkierőd/tehetséged/talpraesettséged fellebbez levelet írni. Reméljük, nem lesz rá szükség ;-)!

      Törlés
  2. Nálunk az óvodavezető mindig azt mondja, hogy beiratkozás folyamatosan van, nem csak azon az egy héten. Próbáld meg te is! (Én egyébként beírattam Lénát.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ha tudtam volna, hogy segít a bölcsibe kerülésben az, hogy kétéves kora előtt már oviba íratom a gyereket, meg is tettem volna. Még beszéltük is a férjemmel, hogy minek ez a nagy felhajtás, úgyse menne a gyerek óvodába. Hát, most megtudtam, hogy miért lett volna jó mégis elmenni és felvetetni a listára Simit.

      Törlés
  3. Nálunk már jövő héten lesz az "eredményhirdetés", és nálatok még beiratkozás sem volt??? Hmmm... Ez érdekes. Drukkolok, hogy sikerüljön. Mi megszívtuk az ovival, majd írok róla, ha lesz idő, de a lényeg, hogy odakerültünk, ahova egyáltalán nem akartam. :( Ma már szülői lesz, ott még kiderül, hogy sikerül-e átrakni a másik csoportba.

    VálaszTörlés
  4. Évi, nálunk hivatalosan (és valóságosan) még bölcsi sincsen, ugyanis most épül. Ebbe a még nem létezőbe szeretnénk bejutni. Kedden voltunk a védőnőnél, rákérdeztem, azt mondta, még semmi hír, majd valamikor ez után. Csak attól félek, mi van, ha pont akkor lesz a beiratkozás, mikor épp nem vagyunk itthon, mert nyaralunk. Tök hülyeség nyárra tenni, mi van, ha lemaradunk róla? Vagy emiatt jöjjek haza mondjuk a Balatonról, már ha egyáltalán elér hozzám a hír, hogy menni kell iratkozni...
    Azért remélem, sikerülni fog, legalább beíratni sikerül. Csak, hogy tudjanak rólunk egyáltalán. Aztán, hogy fel is veszik-e???? Ki tudja?

    VálaszTörlés