Szentimentális hangulatban, meg picit azért szomorúan is

Az évnek ez a szakasza - nagyjából május közepétől június közepéig - számomra tömény, boldog emlékezésből áll. Leginkább azért, mert tegnap volt Noémi szülinapja  (a 14., elképesztő!!!) és aztán ugye ma van Simié. És ilyenkor mindig emlékezni szoktam. Nem direkt, csak néha ránézek az órára, és eszembe jut, hogy ebben az időpontban egy adott napon épp mit csináltam. Mondjuk vajúdtam, császármetszésre vártam, szültem, óriás pocakkal vártam, hogy ki akarjon belőlem jönni a gyerek (ez Ádámnál volt, akit május végén már minden nap meg akartam szülni, annyit kínlódtam, de nem jött). Szóval, jönnek az emlékek csőstül, és folyamatosan azon jár az agyam, hogy hová tűnt az idő? Nem tudok elszámolni a Noémi születése óta eltelt 14 évvel, bár, ha a tükörbe nézek, azért picit mintha öregebb lennék. Vagy sokkal öregebb.

Most kicsit szomorú is vagyok, mert itt vagyunk a szülinap kellős közepén, és Siminek nincs ajándéka :-(. Tudom, hogy még kicsi, és nem is érti az egészet, de akkor is. Pedig olyan jól elterveztem, tisztára boldog voltam, mikor kitaláltam az ajándékot. Homokozót szerettem volna. De olyan rendeset, tetővel (a macskák, ugye...), nem sittel, hanem homokkal töltve. Sikeresen eladtam a pihenőszéket, így gyakorlatilag semmibe nem került volna az egész (vagy maximum 2-3 ezer Ft-ba). De a férjem megvétózta az ötletet, mondván, ennyi pénzt ő ugyan ki nem ad érte, és majd beszél apósommal, mert ketten simán tudnak csinálni, biztos van is hozzá anyag. Az nem lesz jó, mondom, mert úgyse lesz belőle semmi, legalábbis a gyerek szülinapjára nem, az tuti. De, de, majd megcsinálják. Nem csinálták meg, és szerintem még csak nem is szólt a férjem apósomnak, hogy homokozót szeretnék a gyereknek. Viszont azt mondta, hogy jó lenne inkább egy futóbicikli. Eleinte nem tetszett az ötlet, de annyira mondta, hogy utánakérdeztem a fórumos lányoknál, hogy akinek van, mennyire vált be (nem kicsik-e hozzá), de mindenki ajánlotta, így beadtam a derekamat. Én valami jó fajta, fém, "rendes" futóbicajra gondoltam, de a férjem szerint az drága (olyan 10.000 körül van, tényleg nem olcsó, de a pihenőszék ára, ugye...), annyi pénzt ő ki nem ad érte. Viszont talált az Auchanban nem egész 4ezerért egy műanyagot. Na, azt nem! Tényleg nagyon gagyi volt. Amúgy meg egyáltalán nem értem, mi ez a nagy spórolás ezen a szegény kölkön?!  Eddig alig kellett neki valamit vennünk, ruhája és játéka annyi, mint égen a csillag. Szinte csak pelenkát veszünk neki meg kaját, meg 1-2 ruhát, ami a fiúkról épp nincs, mert pont ellenkező évszakban születtek. Most is szandált szeretnék, mert ugyan van a srácokról olyan, amit valószínűleg nem is hordtak, de én nem ilyet akarok, hanem olyat, aminek van orra is, nem sima 3 csatos. Minek, ha van 2 másik? Komolyan, nem értem. Bezzeg Ádámnak vett a férjem csak úgy, minden apropó nélkül egy biciklit, mert kell neki, és aztán magyarázta, hogy miért volt szuper alkalmi vétel. Tényleg kellett, nem is volt semmi ellenvetésem, mondtam, hogy nem kell megmagyarázni, megvette és kész, jól tette. De akkor Siminek miért nem lehet SZÜLETÉSNAPJÁRA egy normális ajándékot venni? Nem valami ócska sz*rt, csak mert olcsó, ha már egyszer egy fillért se kellene rákölteni, áradásul a család is pénzt ad születésnapjára. Mindegy. Ha nem egy utolsó kis porfészek lenne ez a város, és lehetne valami játékot kapni, legalább vennék neki valamit. Most aztán egy darab 500 Ft-os buborékfújóval fogjuk felköszönteni. Szuper. Mi a fenéért adok mindig igazat a férjemnek; miért lehet engem meggyőzni egy pillanat alatt; miért nem állok a sarkamra, ha valamit nagyon szeretnék; miért gondolom, hogy inkább mégis a másik tudja jobban, nem én, így nem is lehetnek jó ötleteim; miért nem hiszem el, hogy ismerem annyira a gyerekemet, hogy tudjam, minek örülne; miért nem tudom a véleményemet úgy megfogalmazni, hogy a férjem elhiggye, nekem van igazam (de lehet, hogy csak megszokta a 15 év alatt, hogy egy másodperc alatt el lehet téríteni az elképzelésemtől)??? Hogy igenis homokozna a gyerek, ha lenne hol, de itt csak a "macskavécé-domb" van, ahonnan mindig elzavarom (mondjuk tegnap kigazoltam neki egy kis darabot az udvaron, hogy tudjon játszani); és valóban jó a futóbicaj, de nem a legolcsóbb, leggagyibb variáció, mert egyáltalán nem biztonságos; és kell az "orros" szandál, mert még nem jár annyira ügyesen a gyerek, hogy a nagylábujját ne verje le naponta 3x (amúgy a nagyoknak is mindig olyat vettem, én azt a fajtát szeretem, persze, nekik nem volt más fajta örökölt). Mindegy, ez van, bőgni tudnék, komolyan. Este majd jövök képekkel (ha lesznek), most viszont megyünk a "jákkója", ha már szülinapja van.