2014. október 6., hétfő

Úgy tisztességes

ha nyilvánosan kérek bocsánatot itt a világhálón azoktól, akiket megbántottam, ha már ide írtam a bántó sorokat.
Azokat, amiket én nem szántam bántónak, soha, senkit nem akartam kibeszélni, piszkálni, bántani. Egyetlen bejegyzésem volt csak, amit azért írtam, mert el akartam kerülni egy (vagy több) konfliktust, és egy jó nagy adag düh volt benne. A többiről nem is gondoltam, hogy valakinek gondot okozhat, még akkor sem, ha esetleg magára ismer, lévén teljes lelki nyugalommal, kritika nélkül fogalmaztam, legalábbis én azt hittem -ezért is írtam egy nyilvános blogba. Aztán kiderült, hogy mégsem. Úgy érzem jogos volt a bírálat, és ha én olvasom más szemmel, talán fel is tűnt volna. De még ennek tudatában is elmondhatom, hogy nem rossz szándékkal írtam, mert hát ki az az eszement, aki saját maga alatt vágja a fát?

Tudom, hogy a humorom néha(?) elég szarkasztikus, és annak ellenére, hogy semmi ártó szándék nincs mögötte, esetleg nagyot szúrhat valakin. Tényleg sajnálom. 

A kritikus posztokat eltávolította a szerző.

6 megjegyzés:

  1. Veszélyes szakma ez a blogolás. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig nem tudtam, de már látom. Az egészben az a legrosszabb, hogy olyan embert sikerült megbántanom, aki nekem az életben semmi rosszat nem tett, pedig Isten látja a lelkemet, hogy eszem ágában sem volt ilyesmit tenni.

      Törlés
  2. Ha megfeszülök sem tudok visszaemlékezni melyik írásoddal lehetett baj. Pedig mindet elolvastam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez azért jó hír, mert akkor egy kívülálló szemében talán valóban nem bántó az, ahogy és amit írok. Csak hát nem vagyunk egyformák, és ezt szem előtt kell tartani. Majd igyekszem, jobban, mint eddig.

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Kösz, vannak ezzel így néhányan. Meg páran a túloldalon is. Azt gondolom, itt nem kifejezetten a humorról volt szó, hanem arról, hogy valaki felismerte magát, és úgy érezte, számára kellemetlen az, ahogy írtam róla. Megértettem, igaza volt, bár az életben nem akartam senkit bántani azzal, amit írok, sőt.

      Törlés