Helyreigazítás

Az előző bejegyzésemet törölni akartam. Aztán úgy döntöttem, hogy inkább mégsem, hanem egy következő posztban megmosom a saját fejem, nyilvánosan.

Bocsánatot kérek, hogy kiakadtam, ahelyett, hogy hálás lennék. A gondviselő Istennek, Akiben feltétel nélkül hiszek, azért, mert... 

- volt pénzünk kifizetni a cirkó javítását -a továbbiakat majd Ő elintézi

- nincs kifizetetlen számlánk, ezért tudunk fűteni

- van házunk, amiben meleg van, sőt, a baj éppen a túl meleg volt.

Csak kis élménybeszámoló a mai fűtésszerelésről, a teljesség kedvéért.

Szerelő bácsi (van vagy huszonvalahány éves) megérkezett, megállapította, hogy valóban az F6 tényállása forog fenn. Véleménye szerint panelhiba lesz, ami eléggé zsebbenyúlós akció, úgyhogy nézzünk át minden más lehetőséget, talán szerencsénk lesz. Előlap szokás szerint leszerel, a tegnapi kütyü kiszerel, egy másik vadi új beszerel, hátha... ez csak egy 500-asba került volna cakkumpakk. De nem, még mindig F6. Jó, akkor nézzük, talán csak kontakthibás valahol. Minden érintkezőt, kisbigyókát megtekergetett, rászorított, de ez sem segített, F6 továbbra is. Hát, akkor viszont marad a panelhiba. Be is hozott egy új panelt, kicserélte, és akármit is csináltam, F6 nem jelentkezett. Itt rákérdeztem, hogy mégis nagyjából mire számítsak, már, ami az árat illeti. Mikor megmondta az összeget, a térdem megrogyott és majdnem ájultan estem össze, de csak annyit mondtam, hogy erről egyedül nem dönthetek. Majd a férjem eldönti, hogy most kifizetünk egy csomó pénzt, vagy élünk még trópusi hőségben F6-tal pár hétig, aztán fizetünk egy vagon pénzt a gázra, és az újabb kiszállásra és munkadíjra még többet, mint a mostani 45.000 Ft. Telefonáltam, és miután felvázoltam a lehetőségeket, a családfenntartó úgy döntött, hogy akár a küszöb vacsoraként való elfogyasztásának lehetősége mellett is az F6 azonnali, igen jutányos áron történő megszüntetését kéri. Megtörtént. Aztán kiderült, hogy a fűtésszerelőnek nagyon rossz a szeme. Valahogy szóba került, hogy van egy pianínónk, amit a gyerek zenei kiművelése céljából vásároltunk. Számára ekkor derült ki, hogy az állandóan az ölemben tartózkodó csecsemő mellett van még másik -nem is egy, hanem rögtön kettő- nagyobb gyerekünk, akik közül az egyik akkora, hogy már zongorázni tanul (ergo lehet vagy 7-8 éves). Nahát, ki se nézte belőlem, hogy már ekkora gyerekem van (mondom én, hogy rossz a szeme)! Aztán, mikor felvilágosítottam, hogy a zongorista gyerekem már hetedikes, az álla rögtön a padlóra került, és akkora szemeket meresztett, mint egy bikabornyú, és láttam, ahogy a fejében a következő kérdések sorakoznak fel: Uramisten, ez hány éves? Hány évesen szülte azt a hetedikest? Hah, nyilván leányanya volt, és csak könyörületből vette el a jóképű fiatalember. Nem kellett volna-e inkább kezicsókolomot köszönni neki ahelyett, hogy élből letegeztem? (Megjegyzem, de, kellett volna, vagy ha azt nem is, azért minimum egy jónapotot elvártam volna, mivel vagy egy tízessel tuti fiatalabb a srác, mint én...) Persze, több oka is lehetett a fenti gondolatmenetnek:

a) megérett a szemüvegcsere a fiatalembernél

b) gőze sincs, hogy néznek ki a mai harmincasok, mert én vagyok az első, akit közelről látott

c) kedveskedni akart nekem, ha már kifizettetett velem egy zsák pénzt

d) valóban nagyon fiatalosan nézek ki, dacára a macinacinak és az idétlen copfnak.

Miután elköszöntünk, megjegyeztem, hogy ha véletlen felénk vezetne az útja az elkövetkezendő néhány hónapban, könyörögve kérem, hogy semmi esetre se álljon meg és jöjjön be, mert ha ő ide beteszi a lábát, akkor az nekünk nagyon sokba kerül. Megígérte, hogy nem jön, max. majd dudál, ha erre jár. Remélem, azért nem fog felszámítani semmit.