Hozzátáplálkozunk

Nagyon kíváncsi voltam, hogy egy mindent, azonnali jelleggel ipari mennyiségben elpusztító (Noémi), és egy semmit, soha meg nem evő (Ádám) után Simi vajon hogy fog megbirkózni a hozzátáplálás traumájával. Hát, kérem szépen, kissé nehézkesen döcögünk előre, de az első néhány napra jellemző "adag" (= 3-4 db gyümölcsmolekula) mára már alkalmanként akár 5-6 kiskanálnyi mennyiséget is kitesz! Úgyhogy megállapítom, hogy Simon ebben is pont a két nagyobb által behatárolt szélsőérték közötti intervallumon belül "szóródik". Már, amennyire egy baba szóródni tud.

Először szigorúan szoptatás után próbálkoztam, azaz, abban a percen, ahogy lekerült rólam a gyerek, az előre odakészített abrakot próbáltam a szájába helyezni. Na, ez volt az, mikor csak molekulányi mennyiséget fogadott el. Teljesen érthető módon, hiszen ki akar enni, mikor dugig van a bendője? Ezek után gondoltam egyet, és szopi után kezdtem csak neki az elfogyasztani való dolog elkészítésének,  így akár 15 perc is eltelhetett a két etetés között. Le is csúszott 2 kanállal! Juhé! Hiába próbáltam az időt növelni a szoptatás és a kanalas eleség bevitele között, csak nem haladtunk egyről a kettőre. Vagyis kettőről háromra. Pedig már jó egy hete tartott ekkor a folyamat. És titokban nagyon irigykedtem a fórumos korosztályos babákra, akik többsége pár nap alatt eljutott a 100-150 grammnyi eledel elfogyasztásáig. Amúgy nem is tudtam, hogy az elfogyasztott mennyiséget mérni kell(ene). A nagyoknál sose mértem (nem is volt mivel), és senki nem követelt rajtam számadatokat a hozzátáplálást illetően. Na, majd most!

Be kell valljam, nagy buzgalommal olvastam bölcs (és az enyémeknél fiatalabb gyerekekkel rendelkező, ergo hozzátáplálásilag "trendibb") anyukák ötleteit a témával kapcsolatban. Be is szereztem a babás fórumon mannaként számon tartott laktóz, glutén és mindenféle mentes port, amit be is vetettem Siminél. Ám hiába kevertem a szentjánoskenyérből készült  port az almába, nem lett nagyobb sikere mint a sima almának, de azért 5-6 kanállal lecsusszant.

Ma csaltam, méghozzá nagyot. Megcsináltam a mannamaszlagot jó sűrűre, megkóstoltattam a gyerekkel, és minden fintorgás, borzongás és vonyítás nélkül lenyelte az ebugatta! Na, ekkor hozzákevertem vagy 2 evőkanálnyi almapürét (előrelátóan mércés pohárban csináltam, hogy tudjam, mennyit eszik, végül 140 ml lett a kész trutymó), és az első 2 kanálnyit követő fintorgás eltűnt, az egész adag cuccal együtt, amit a végén pár percig tartó szopival ünnepelt meg Simi. Ebből a koktélból szerintem nagyobb mennyiség is lement volna, de egyelőre elég ennyi. Holnap is próbálkozom, kicsit több gyümölccsel, hátha. 

Aztán lassan jön a glutén, mert pikk-pakk 7 hónapos lesz a királyfi, és addig MINDENKÉPPEN (így, csupa nagybetűvel) be kell vezetni, mert ha nem, akkor rengeteg táplálék- és mindenféle egyéb allergia veszélye fog lesben állni, és arra várni, hogy lecsaphasson Simonra. Érdekes, 10 év alatt nyilván "mutálódtak az allergiák", mert akkoriban meg egy éves kor alatt SEMMIKÉPPEN (így, szintén csupa nagybetűvel) nem lehetett glutént adni a gyereknek. Az ok a fentivel megegyező volt. Tehát sűrítettem krumplival és rizsliszttel, nem adtam kiflicsücsköt a 10 hónaposnak rágcsálás céljából, kizárólag bulátát (addig azt sem tudtam, hogy ilyesmi létezik), és aki kínálni merte keksszel a 11 hónapos, önállóan járó, és minimum másfél évesnek kinéző gyerekemet, attól megkérdeztem, ugyan tudja-e, hogy éppen most akarja kinyitni a kaput zsenge gyermekem szervezetén a csúnyaronda allergiák előtt? Bizony, a kőkorszakban ez volt, ám én konformista hajlamaimnak engedve behódoltam a legújabb kutatásoknak, és pár nap múlva bele is kerül a már 2-3 hete a polcon figyelő gabonapehely valamelyik pempőbe.