2012. december 20., csütörtök

F6

Nem sakklépés és nem a billentyűzet felső sorában elhelyezkedő nyomógomb. Az F6 a gutaütés szinonimája, legalábbis az én olvasatomban. Több fronton is támad minket az F6, ami miatt feltétlen azonnal ölő agyvérzést kellene szenvednünk, de eleddig sikeresen visszavertük az F6 alattomos támadásait.

Történt ugyanis, hogy a hétvégén a cirkónk kijelzőjén szigorú piros villódzás mellett az F6 hibakód jelent meg. A család esze (nem én) rövid idő alatt kiguglizta, mi is lehet a probléma, és kiderült, hogy házilag nem orvosolható -azaz nem volt ilyesmi utasítás, hogy "Nyomja meg ezt a gombot jó erősen, tekerje azt a tekerentyűt arra, helyezze ezt a vezetéket emerre, vagy rúgja jól oldalba a készüléket a hiba elhárítása céljából.". Vagyis mindenképpen hozzáértő szakember bevonása javasolt a probléma orvoslásához.
Na, de miért is okoz gutaütést az F6 szegény, nyomorult földi halandónak? Több okból kifolyólag is. Mert ilyen alattomos ez az F6, hogyha az egyik dolog miatt nem sikerül elhalálozni, akkor ott van még néhány másik, ami miatt szintén kerülhet az ember olyan idegállapotba, ami a szélütés elkerülhetetlen voltát vetíti előre. 

Először is, maga a probléma, ugyebár. Ugyanis az F6 miatt kb. 25 °C van a házban éjjel-nappal, amiben mi szó szerint megdöglünk. Noha nem vagyunk eszkimók, de ez egy picit soknak tűnik, főleg éjjelre. Mert az F6 miatt úgy érzékeli a cirkó, hogy veszélyesen lehűlt a levegő a házban, és azonnali jelleggel fagyvédelemre kapcsol, vagyis fűt ezerrel. Akkor is, ha a fűtés funkció nincs is bekapcsolva (kipróbáltuk), csak a melegvíz készítés. Annyira jó, hogy ezek a modern, intelligens (és marha drága) készülékek önállóan döntetnek. Már csak az kell, hogy az elmés cirkó egyszer csak gondol egyet, lecsavarozza magát a falról és jól fellázad, mint valami ZS kategóriás sci-fiben a robotok. Szerintem közel járunk ehhez.
Másodszor, mert hozzávetőlegesen az éves gázfogyasztásunk mintegy felét sikerült elfűtenünk az elmúlt néhány napban. Kész szerencse, hogy hétfőn volt az éves gázóra leolvasás nálunk, és nem csapják még ezt az egy hét alatt elhasznált megközelítően 400 köbméter gázt is hozzá a számlához.
Harmadszor, mert nincs ingyen a javítás. Tegnap kis híján 9.000 jó magyar forintot kért a szerelő azért, hogy megküzdött F6-tal, majd egy pici alkatrész cseréjével le is győzte. 
Negyedszer -és talán ez a legerősebb indok egy jópofa idegösszeomlásra-, mert F6 haló poraiból újraéledt úgy nagyjából 10 perccel a szerelő távozása után. Mondjuk, azért valahol sejtettem, hogy nem lesz egyszerű megszabadulni F6-tól. Már csak azért is, mert mikor 2 hónapja kihívtuk a szervizt, mert hangos volt a készülék, és mellesleg úgyis itt volt az ideje az éves "felülvizsgálatnak", megszüntették a hangzavart, de az pár nap után újra felütötte a fejét. Így szerelő bácsi újra ki, cirkó széteszed, probléma megold. Szerencsére garanciában, és tényleg megcsinálta. Mindenesetre ez nem volt jó előjel a mostani komplikáció szempontjából. Balsejtelmeim csak fokozódtak, mikor a beteg cirkó megtekintése után, de még a diagnózis felállítása előtt közölte, hogy akkor ő most kimenne az autóhoz egy hibakód táblázatért, mert az F6 olyan ritka kórkép a kazánoknál, hogy szinte csak tankönyvben fordul elő, és meg kell néznie, hogy akkor most hogy is van ez. Kiment, majd a kapunk előtt parkoló autójából vissza is tért cirka 10 perc múlva. Itt jegyezném meg, hogy nem egy vidéki udvarházban lakunk, ahol a kaputól a ház bejáratáig egy több száz méteres, platánokkal övezett út vezet. Nálunk a kapuból egy jól irányzott ugrással akár bent is teremhet az ember a házban, feltéve, hogy tud úgy ugrani, hogy egy pici kanyart írjon le az ugrás íve.
Na, de visszatért a szerelő egy eléggé gyűrött kis táblázattal a kezében (nyilván azután, hogy suttyomban elolvasta a "Gázkészülékek javítása" c. tankönyv ide vágó fejezetét), és el is mondta, hogy mi a baj. (Férj megjegyezte, hogy ő tudta, mert az interneten pontosan ugyanezt olvasta. Hát, ja, csak éppen alkatrész és megfelelő szaktudás hiányában megjavítani nem tudta a pácienst. Az azért érdekes, hogy mi kifejezetten SZAKszervizzel javíttatunk, vagyis állítólag olyan szerelő jön, aki az adott típus SZAKértője kellene, hogy legyen.) No, de a szaki visszajött, és akkor előlap leszerel, pici kütyü kiszerel, másik -feltehetően új és jó- pici kütyü beszerel, előlap visszaszerel és már kész is. A szintidő a legrosszabb indulattal mérve sem volt több 2,5 percnél. Ezért (meg a kocsiban töltött 10 percért) fizettünk majdnem 9.000 Ft-ot. Megjegyezném, hogy a szerelő közölte, hogy nekünk a legeslegolcsóbb munkadíjat számolta (2.500,-). Nem tudom, hogy miért. Talán, mert már visszajáró vendég nálunk, és az elmúlt alkalmak alatt szinte baráti viszonyba kerültünk, vagy számos gyermekünkre volt tekintettel, esetleg a karácsony közeledtével nem akart nekünk még nagyobb kiadásokat okozni, vagy egyszerűen csak egy 2,5 perces kütyücseréért nem volt képe többet kérni.

Majd megkérdezem tőle este, mikor visszajön újra megküzdeni F6-tal. Remélem, a vesztes csata után felkészült, és hoz lézerkardot, vállról indítható rakétát vagy bármiféle más célszerszámot, amivel F6-ot  végre száműzi az életünkből, mielőtt komolyan megütne a guta. Mert én amolyan idegeskedő típus vagyok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése